Egyéb

Egymásnak osztják a több százezres ösztöndíjakat a BME hökösei

A Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán a Hallgatói Tanács (az itteni HÖK) elnöke volt, hogy nettó 3000 forintos órabérért dolgozott, ebben a hónapban közel 300.000 forintos ösztöndíjat kapott. A helyi hökösök a munkájuk értékelését – ami alapján a pénzt is kapják – az Elnöktől kapják meg, az Elnök pedig saját beosztottjaitól.

A BME nem először került oldalunk látóterébe, pereltük már őket azért, mert százezreket akartak kérni egy máskülönben teljesen ingyenes adatigénylésért. Tették ezt úgy, hogy közben az egyetemi HÖK-elnök közel háromszázezer forintos ösztöndíjat, vagyis adó- és járulékmentes fizetést kapott havonta.

Naivan reméltük, hogy ez kiugró érték csupán, de csalódnunk kellett. Az Építőmérnöki Kar Hallgatói Tanácsának elnöke, Kovács Klementina, augusztus közepétől körülbelül 580 óra munkáért 1.085.850 , vagyis bő egymillió forintot kapott. Ez órabérre átszámítva nettó 1871 forintot jelent. Ha ez a jövedelme rendszeres lenne, kényelmesen bekerült volna a felső jövedelmi tizedbe – tehát Magyarország jövedelemmel rendelkező lakosságának legalább 90%-nál többet keres fajlagosan.

Kovács Klementina igen sikeres őszt zárhatott maga mögött, ugyanis saját bevallása szerint október 13. és november 1. között 93,5 óra munkáért 287.100 forintot kapott, vagyis 3000 forint felett volt a nettó órabére.

 

kovács kl

 

Nem kérdés, hogy elvégzett munkáért fizetség jár, az viszont kétséges, hogy mely tevékenysége igényel Kovács részéről olyan szaktudást, ami indokolná, hogy közpénzből ennyi juttatásra legyen érdemes. A beszámolóit átnézve, a legtöbb tevékenysége egyeztetés, megbeszélés telefonon, emailen, személyesen, illetve iratkezelés, pályázatírás, és szervezés. És ne feledjük el, hogy hozzájárult az iroda tisztaságához is.

Szúrópróbaszerűen megnéztük néhány vezető hökös tisztségviselő beszámolóit, hogy ők milyen juttatásokat kaptak. Hasonló időtartam alatt Katona Rebeka oktatási bizottsági elnök órabére 1218 forint volt, Szanyi Dóra alelnök és szociális bizottsági vezető pedig hatvan percenként 1515 forintos jutalmat kapott. (Utóbbi érték is jelentős, 40 éve tanító pedagógusok keresnek ennyit.)

Kovács Klementina nem csak ebben az évben elnök, beszámolói szerint 2015 novembere óta végez elnöki feladatokat. A korábbi beszámolói szerint sosem volt huzamosabb ideig 1500 forint alatt az órabére.

A karon működő ösztöndíjkiosztási rendszer tartalmaz ellenőrzési mechanizmusokat, viszont az elmúlt évek hökös botrányai fényében el tudjuk képzelni, mennyire lehet hatékony fék az, hogy a kollegiális, sokszor baráti társaságokban az elnök véleményezi a tagok munkáját, a tagok pedig az elnökét. A szabályzatuk szerint az elnök munkáját negyedrészt az alelnök, negyedrészt a “mezei” tagok értékelik, ha pedig bizottsági munkát is végez, akkor azt a munkáját végső soron saját maga fogja kiértékelni.

Megkérdeztük Kovácsot, hogy mi indokolta az ilyen összegű kifizetéseket, különösképpen az október második felét érintő alkalommal, illetve  hogy pontosan milyen rendszerben működik a pontok kiosztása, mi ugyanis sem az adatokból, sem a szabályzatból nem tudtunk semmit kiokoskodni. Válaszával a cikket frissítjük. 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42