Állampolgári nevelés 5. rész

Huszonöt évvel a rendszerváltás után is élénk vita zajlik arról, hogy mit kellett volna jobban, vagy éppen másként csinálni ahhoz, hogy a mai Magyarország versenyképesebb, gazdagabb és demokratikusabb legyen. Sorozatunk célja, hogy egy, a demokrácia jövőbeni fejlődését segítő gyakorlatot, az állampolgári nevelés témakörét járjuk körbe.  Az ötödik részben áttekintjük azt az alternatív civil intézményrendszert, amely a központilag meghatározott állampolgári nevelési modell mellett, vagy éppen a helyett létezik, és alakítja a fiatalok politikai szocializációját.

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Hirdetés

Tudatos Választókért Alapítvány, Padtárs program, Eötvös Károly Intézet – Iskola és politika, Közélet Iskolája, PROKON, Demokratikus Nevelésért és, Tanulásért Közhasznú Egyesület, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány. Néhány szervezet azok közül, amelyik állampolgári neveléssel foglalkozik. Ezeknek a civil szervezeteknek, jellemzően nincs preferált szerveződési formájuk, tehát hogy egyesületként, vagy alapítványként, esetleg informális mozgalomként végzik a munkájukat. A szervezetek, bár részben, vagy nagyrészt az állampolgári nevelést is profiljuknak tekintik, összességében elmondható, hogy a hat vizsgált csoport közül egyik esetében sem kizárólagosan erre a célra hozták őket létre. Még a leginkább az állampolgári nevelésre koncentráló PROKON és Közélet Iskolája esetében is fontos szerepet játszanak egyéb tevékenységek, mint például szakmai gyakorlat biztosítása a fiataloknak, kiadványkészítés és kutatásszervezés.

Többfajta elvi törést is azonosíthatunk a különböző szervezetek között, ami egyben jól szemlélteti azt, hogy az állampolgári nevelésnek közel sincs egységes modellje. A háttérbeszélgetésekből kiderült, hogy bár nem merültek el az állampolgári neveléssel kapcsolatos nyugat-európai szakirodalomban, mégis megjelennek köztük azok a törésvonalak, amit az állampolgári nevelést kutatók azonosítottak a különböző állampolgári modellek között.

Az egyik legérdekesebb és legalapvetőbb nézetkülönbséget az Ekint, a Padtárs és a DIA jelenít meg. Előbbi kettő egyértelműen kiáll amellett, hogy állampolgári nevelést az államnak is végeznie kell, sokkal direktebben, mint most, és szervezetként jelenleg állami feladatot pótolnak. Ezzel szemben képviseli a DIA azt az álláspontot, ami szerint az állampolgári nevelés nem az állam feladat, azt el tudja végezni a civil szféra is iskolai kereteken belül és kívül.

Szintén a szervezetek között meghúzódó törésvonal az ideális választó képe.  A PROKON álláspontja szerint nem létezik a racionális választó, míg a Padtárs program ezzel szemben vallja, hogy a cél, még ha elérhetetlen is, hogy a választók racionális döntéseket hozzanak.

A háttérbeszélgetések alapján a szervezetek három részre bonthatóak: diáksággal, tanárokkal és állampolgárokkal foglalkozó szervezetek. Az állampolgári nevelés hiánya ugyanis általános jelenség a magyar társadalomban, a hiányosságok nem csak az oktatásban jelennek meg a diákság oldalán. Ahogy arra a KIA is felhívta a figyelmet, az állampolgári nevelési programok és a források leginkább a diákságra koncentrálnak, holott az egész társadalomban szenved az állampolgári nevelés hiányából adódó következmények miatt.

Ezt a nem csak diák központú szemléletet követi az EKINT is, illetve részben DNTKE is, amikor a tanárok számára hirdet meg programokat, már csak azért is, mert nehéz úgy állami szerepvállalást követelni az állampolgári és demokráciára való nevelésben, hogy közben a tanári kar nincs erre felkészítve.

A háttérbeszélgetésekből az a kép rajzolódik ki számunkra, hogy a szervezetek rendkívül kis területen mozognak szakmailag. A formális és informális csoportok szinte csak és kizárólag saját ismeretanyagukra és kutatásaikra támaszkodnak, külsős szakértőket korlátozott mértékben vonnak be a munkába, nem vesznek részt más szervezetekkel közös projektekben, gyakorlatilag semmilyen kommunikációt nem fojtatnak egymás között, tudásanyagukat, tapasztalataikat nem osztják meg egymással. Ez pedig három okra vezethető vissza:

1. Nem végeznek „konkurenciavizsgálatot“, a különböző szereplők gyakorlatilag nem ismerik egymást, nem ismerik a „piacot”, amin működnek. A szervezetek képviselői a beszélgetések során maguktól maximum kettő szereplőt tudtak megnevezni, a két megnevezett szervezet közül pedig az egyik jellemzően a legrégebb óta működő DIA volt. Volt olyan szereplő, aki bevallotta, hogy még Google segítségével sem kerestek rá más, hasonló profilú szervezetre.

2. A szervezetek nagyon eltérő profillal és háttérrel (diákszervezet, jogvédő, oktatáskutató és fejlesztő, ernyőszervezet) rendelkeznek, és mást vallanak a demokráciáról, nevelésről és állampolgárságról.
3. Nincsenek olyan online vagy offline szakmai fórumok, ahol ezek a szervezetek kapcsolatba kerülhetnének egymással, illetve mivel eltérő háttérrel rendelkeznek, eltérő az életterük is. Ezért kis túlzással bár, de csak elvétve fordulhat elő az, hogy konferenciákon, szakmai rendezvényeken összetalálkozzanak egymással a felek.

Magyar állampolgári nevelési modell 1. rész

Magyar állampolgári nevelési modell 2. rész

Magyar állampolgári nevelési modell 3. rész

Magyar állampolgári nevelési modell 4. rész

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.