Plagizált HÖOK-jelentés a kreditrendszerről: jelzésünk után javították
Még 2019-ben kezdett el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a hazai kreditrendszerrel foglalkozni. A munkát egy kérdőívvel indították, amiben...
Kötelező sportköri tagságot szavazott meg a Debreceni Egyetem Szenátusa összes nappali tagozatos hallgatójának – az ezzel járó 4500 forintos féléves tagdíjjal együtt. A hallgatókat senki nem tájékoztatta a hivatalos bejelentésig, ezért tiltakozást szerveztek, hogy megakadályozzák az évente akár százmilliós bevétellel járó tétel kivetését. Az Egyetem a hírek hatására visszavonult, közleményük szerint nem lesz kötelező a sportköri tagság, melyet eredetileg a Hallgatói Önkormányzat javasolt.
Előfizetőket keresünk – támogasd a független
tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!
A Debreceni Egyetem (DE) június 30-i szenátusi ülésén szavaztak az Egyetem Hallgatói Önkormányzata által beterjesztett javaslatról, melynek értelmében az egyetem összes hallgatóját sportköri tagsággal ruházták fel. A tagság félévente 4500 forintba került volna, függetlenül attól, hogy egy adott hallgató igénybe veszi-e a létesítményeket. A DE aktuális hallgatói létszáma mellett ez az összeg évente százmilliós pluszbevételt eredményezett volna az intézmény számára.
Az egyetem indoklása szerint a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény és az Egyetem szabályzatai alapján jogosultak ilyen döntést hozni – a hivatkozott szabályok azonban nem kötelező tagdíjról szólnak, hanem éppen fordítva, a sportlétesítményeket használó hallgatókra kivetett díjak lehetőségét vetik fel. Tehát egy sportlétesítményt fakultatívan használni kívánó diáktól kérhetnek díjat ezért, de nem következik ebből, hogy kötelezően bele is kényszeríthetik a sportköri tagságba használat nélkül.
A magyar tudományegyetemek közül a sport közösségi erejét és jelentőségét elsőként felismerve egyetemünkön a Szenátus június 30-i döntése által minden nappali tagozatos hallgató sportköri taggá válik (…) – részlet a DE Neptun-rendszeren keresztül küldött üzenetéből
Hallgatók egy része beszélgetést szervezett egymás közt, ahová meghívtak egy szenátusi képviselőt is – aki a Szenátus ülésén azonban nem tudott jelen lenni. A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) számára jelezték ellenérzéseiket, a HÖK azonban nem szólalt fel a Szenátus ülésén, csupán az előtte megtartott, alacsonyabb szintű fórumokon. Mivel a Szenátus havonta egyszer ülésezik, ezért október végéig nem lesz mód a döntés érdemi felülvizsgálatára, csupán végrehajtásának felfüggesztésére. Az egyetemi vezetőknek és dolgozóknak, köztük a Szenátus tagjainak, a sportköri tagság továbbra is opcionális maradt.
A hallgatók Facebook-csoportot hoztak létre, ahol összegyűjtötték a tiltakozókat, néhány nap alatt 1600 tagot szereztek így. A csoportban aktív és volt hökösök is hozzászólnak, Körösparti Péter, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) volt elnöke azt ígérte, hogy újra a Szenátus elé kerül a döntés, és az összeg nem lesz addig kivetve – igaz az Egyetem sportköri honlapján a kivetést októberre ígérték, október 31-i határidővel.
Az Egyetem keddi közleménye alapján azonban a hallgatói tiltakozások hatására nem fogja kötelezővé tenni a sportköri tagságot. A sportköri tagság fogalma az Egyetem szabályzataiban mellesleg nem szerepel, ezek csak egy Sporttudományi Koordinációs Intézetet tartalmaznak.
Kérdéseinkkel megkerestük a Debreceni Egyetemet és annak Hallgatói Önkormányzatát. Leveleinket a döntés visszavonása előtt küldtük meg, így a Debreceni Egyetem válasza a döntés részleteit és meghozatalának hátterét illető kérdéseinkre: „nem releváns”.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásMég 2019-ben kezdett el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a hazai kreditrendszerrel foglalkozni. A munkát egy kérdőívvel indították, amiben...
Ezt a kérdést tette fel Ungár Péter, LMP-s képviselő Dr. Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszternek idén júniusban....
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...
Az Alkotmánybíróság (AB) öttagú tanácsa július 10-én visszautasította Török Márk, a volt szegedi HÖK-elnök indítványát. Török még akkor fordult bírósághoz,...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!