Egyéb

,,A jövőt azok jelentik, akik ma kiállnak az oktatás szabadságáért” – 101 diákolimpikon tiltakozik a kormány oktatáspolitikája ellen

101 diákolimpikon utasítja el, hogy Balog Zoltán emberminiszter politikai célokra használja fel sikereiket. A diákolimpikonok az interneten tették közzé levelüket, melyben azt írják, hogy ,,a jövőt azok jelentik, akik ma kiállnak az oktatás szabadságáért.”

banner2_mozgo_2

 

 

Az ügy előzménye, hogy Balog saját Facebook-oldálara a következőket posztolta:

,,Ezek a fiatalok magyar iskolában tanulnak és a világ élvonalában vannak. Ide mindenki fehér ingben jött, de nem az ing számít, hanem a teljesítmény. (A Nemzetközi Tudományos Diákolimpikonok köszöntésén, 2016. február 19.)”

utalva a tanárok kockás inges tiltakozására a kormány oktatáspolitikája ellen. Elsőkent Békés Gáspár diákolimpikon reagált a Facebookon, majd csatlakozott két diák, akik aranyérmet nyertek a filozófia diákolimpián.

Most Papp Roland, Cambridge-ben tanuló diák vezetésével keszült el egy újabb nyílt levél, amelyhez 101 diákolimpikon csatlakozott. A diákolimpikonok azt írják, hogy amelett, hogy visszautasítják sikereik politikai celú felhasználását, kiállnak a tanárok követelései mellett:

,,Ezúton is szeretnénk tanárainkat és a teljes pedagógus- illetve diáktársadalmat támogatásunkról és szolidaritásunkról biztosítani. Történelmi pillanat, amikor a diákok a saját tanáraikért állnak ki. Különösen azokra a diákokra gondolunk, akik a rendszer már évtizedek óta elavult mivolta miatt szenvednek az iskolában. Most ők is kockás inggel tiltakoznak az Önök módszerei ellen. Ez a kiállás a diákokat a modern, tudásalapú világ alapjaira, a szabadság és egymás szeretetére tanítja, a tanároknak pedig reményt és erőt ad.”

A levél aláírói között a legidősebbek Szűcs András matematikus és Mérő László matematikus, pszichológus. Szűcs 1967-ben bronz, 1968-ban ezüst érmet nyert a Nemzetközi Matematikai Olimpián (IMO); jelenleg az ELTE TTK Matematikai Intézetében az Analízis Tanszék egyetemi tanára, az MTA levelező tagja. Mérő szintén 1968-ban vett részt az IMO-n, ahol bronzérmet nyert; jelenleg  az ELTE PPK Pszichológiai Intézetében egyetemi tanár, rendszeresen jelennek meg publicisztikái, például a Magyar Narancsban. Az aláírók között vannak a matematikai, a fizikai, a kémiai, a filozófiai, a földrajzi, a biológiai, a nyelvészeti, az informatikai és az orosz nyelvi olimpiák magyar résztvevői. Sokan közülük neves külföldi egyetemek hallgatói vagy tanárai.

A teljes levél alább olvasható:

 

Tisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr!

A Nemzetközi Tudományos Diákolimpiák résztvevőinek parlamenti köszöntésével kapcsolatos szavaira szeretnénk közösen reagálni. Mi mindannyian diákolimpikonok voltunk, és többünk vett át Öntől kitüntetést a korábbi évek hasonló ünnepségein.

Meggyőződésünk, hogy – az Ön szavával élve – a „teljesítménynek” a politikától függetlennek kell lennie, ezért mi sohasem politizálni mentünk a parlamenti ünnepségekre. Sajnos azonban az utóbbi időben a politikusok nem tudtak felülemelkedni a napi csatározásokon, és a mi sikereinket a saját érdemüknek állították be. Mindeközben a valóság az, hogy eredményeink elsősorban nem a hazai közoktatás általános állapotának köszönhetőek, hanem szaktanáraink (a középiskolai szinten jócskán túlmutató) felkészítésének.

Sokunk jelenleg is részt vesz a középfokú oktatásban, illetve az elmúlt években érettségizett. Tapasztalataink szerint a mai 16–19 éves fiatalok jelentős része hisz abban, hogy eredményeik elismerése a politikától független, ezért elegáns, fehér ingben jelennek meg átvenni jogos és megérdemelt elismerésüket a Parlamentben. Ez azonban nem jogosítja fel Önt arra, hogy pártja politikai állásfoglalását beleegyezésük nélkül kollektíven rájuk ragassza.

Ezúton is szeretnénk tanárainkat és a teljes pedagógus- illetve diáktársadalmat támogatásunkról és szolidaritásunkról biztosítani. Történelmi pillanat, amikor a diákok a saját tanáraikért állnak ki. Különösen azokra a diákokra gondolunk, akik a rendszer már évtizedek óta elavult mivolta miatt szenvednek az iskolában. Most ők is kockás inggel tiltakoznak az Önök módszerei ellen. Ez a kiállás a diákokat a modern, tudásalapú világ alapjaira, a szabadság és egymás szeretetére tanítja, a tanároknak pedig reményt és erőt ad.

Néhány éve Ön az egyik diákolimpiai köszöntőn minket nevezett a jövő zálogainak, az ország reménységének. Mi abban hiszünk, hogy a jövőt azok jelentik, akik ma kiállnak az oktatás szabadságáért.

Tisztelettel:

Alexy Marcell, CEOI 2015
Bajczi Levente, IJSO 2014
Balázs Ákos, IOL 2015
Balázs Dániel, IJSO 2004
Baran Zsuzsanna, EGMO 2015, IMO 2015
Békés Gáspár, iGeo 2012
Bérczi-Kovács Erika, IMO 2001 2002
Berta Dénes, IMChO 2012, IChO 2012
Bíró Soma, IOL 2014 2015
Boros János Mátyás, NGWC 2011
Bősze Zsuzsanna, EGMO 2013
Czipó Bence, IChO 2013
Damásdi Gábor, IMO 2011
Dankovics Attila, IMO 2010 2011, IOI 2010 2011
Diviki-Nagy Botond, IOL 2015
Drasny Gábor, IPhO 1987 1988, IMO 1988
Duli Dániel, IOL 2015
Dürr Miklós János, iGeo 2013 2014
Dzama Demjén László, NGWC 2011
Egri Attila, IMO 2004
Eisenberger András, IOI 2008 2007, IMO 2008
Erdős Márton, IOI 2014 2015, CEOI 2014 2015
Fehér Zsombor, IMO 2013 2014 2015
Forman Ferenc, IChO 2014, IMChO 2014, IJSO 2010
Frankl Nóra, MEMO 2010
Frenkel Péter, IMO 1996 1997
Für Viola, IOL 2015
Gyarmati Máté, MEMO 2011
Gyenes Bertalan, IBO 2010
Gyenes Zoltán, IMO 1998 1999 2000
Hajnal Benjámin, IBO 2015
Havasi Márton, IOI 2012, IMO 2013
Hegedűs Barnabás, IBO 2014
Horváth Illés, IMO 2001
Hubai Tamás, IMO 2004, IOI 2004, CEOI 2003
Hujter Bálint, IMO 2007
Jankó Zsuzsanna, IMO 2005 2006
Janzer Barnabás, IMO 2014 2015
Janzer Olivér, IMO 2011 2012 2013
Keleti Tamás, IMO 1987 1988
Khayouti Sára, EGMO 2015
Kiss Andrea, IORL 2008
Kiss Viktor, IMO 2008
Komáromy Dávid, IChO 2003
Korándi Dániel, IMO 2007 2008
Kornis Kristóf, IMO 2008 2009
Kovács Áron Dániel, IPhO 2012 2013, WoPhO 2012
Kovács Benedek, MEMO 2015
Kovács Dávid Péter, IChO 2015, IMChO 2015
Kovács Péter, IJSO 2009
Laczkó Adrienn, IOL 2014
Lajkó Kálmán, MEMO 2015
Leitereg András, CEOI 2012, IOI 2013
Lippner Gábor, IMO 1997 1998
Luu Hoang Kim Ngan, IJSO 2013
Maga Balázs, IMO 2014, MEMO 2012 2013
Merker Iván György, IPO 2014 2015
Mérő László, IMO 1968
Mezei Márk, IPhO 2004
Mojzes Kinga Csilla, iGeo 2014
Nagy János, IMO 2009 2010 2011
Nagy Róbert, IMO 2012 2013, MEMO 2011
Nagy Vendel, IOI 2013, CEOI 2011 2012 2013
Nagy Zoltán, IMO 2003
Németh Zoltán, IMO 1995
Novinszky Péter, IBO 2010
Palasik Róbert, IPO 2013
Pálfy Gyula, IChO 2005 2006 2007
Palincza Richárd, CEOI 2010
Pap Gyula, IMO 1996 1997
Papp Roland, IPhO 2012 2013, EUSO 2012
Perez-Lopez Áron Ricardo, IChO 2015, IMChO 2015, EUSO 2014, IJSO 2011 2012
Pós Eszter Sarolta, IChO 2011
Radnai László, CEOI 2015
Rossen Péter, IOL 2014
Sajgó Mátyás, IJSO 2014
Sal Kristóf, IPhO 2015
Sályi Gergő, IChO 2011 2012 2013
Schwarcz Tamás, IOI 2015
Simig Dániel, IOI 2013
Simon Péter, MEMO 2012 2013
Stein Ármin Krisztián, iGeo 2015
Steller Gábor, IMO 2005
Sveiczer Attila, IChO 2010 2011
Szabó Attila, IPhO 2011 2012 2013, IMO 2013, EUSO 2011, MEMO 2011 2012, WoPhO 2011 2012
Szabó Barnabás, IMO 2015
Székely Eszter, IChO 2013, IMChO 2013, IJSO 2009
Szőke Nóra, MEMO 2008
Szűcs András, IMO 1967 1968
Takács Anikó, EUSO 2013, IJSO 2009
Tempfli Dóra, iGeo 2013
Tímár Veronika, IOL 2014 2015
Turi Soma, EUSO 2015, IJSO 2013
Ürge László, IPhO 2013
Wagner Zsolt, CEOI 2009, MEMO 2009, IOI 2010
Weisz Ágoston, IOI 2011, CEOI 2010
Weisz Ambrus, IOI 2014 2015, CEOI 2013 2014
Weisz Gellért, IOI 2012 2013, CEOI 2011 2012
Williams Kada, IMO 2015
Zábrádi Gergely, IMO 1999 2000
Zarándy Álmos, IOI 2015, CEOI 2014 2015

Néhány kedves felkészítő tanárunk, akiknek nagyon sokat köszönhetünk az olimpiai teljesítményünkben jelezte, hogy aláírásával szívesen támogatná a levelünket. Az ő neveik alább láthatóak azokkal a diákolimpiákkal együtt, amelyeken magyar színekben részt vettek a diákjaik:
Juhász Péter, IMO, MEMO, EGMO, IPhO, IOI, CEOI.
Kálmán László, válogató és felkészítő tanár, IOL 2012-2016
Schultz János, IMO, IOI, IPhO, EGMO

Jelmagyarázat:
CEOI: Central-European Olympiad in Informatics
EGMO: European Girls’ Mathematical Olympiad
EUSO: European Union Science Olympiad
IBO: International Biology Olympiad
IChO: International Chemistry Olympiad
iGeo: International Geography Olympiad
IJSO: International Junior Science Olympiad
IMChO: International Mendeleev’s Chemistry Olympiad
IMO: International Mathematical Olympiad
IOI: International Olympiad in Informatics
IOL: International Linguistics Olympiad
IORL: International Olympiad of the Russian Language
IPhO: International Physics Olympiad
IPO: International Philosophy Olympiad
MEMO: Middle European Mathematical Olympiad
NGWC: National Geographic World Championship
WoPhO: World Physics Olympiad

 

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42