Egyéb

Még a felsőfokús diákok szerint is nehéz volt a szövegértés az érettségin

Az idei angol érettségin az egyik szövegértési feladat a diákok szerint nagyon nehezen érthető volt. Megoldották a feladatot felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők is: szerintük is különösen nehéz volt ez a feladat.

Négy tanár töltette ki a különböző osztályokban az érettségi hallgatási tesztjeit a saját diákjaival. Összesen 49-en oldották meg, mind nyelvvizsga-közeli állapotban voltak (vagy előtte álltak, vagy már van nyelvvizsgájuk). Az első feladaton (amire azt mondják, hogy hibás volt) átlagosan 3,9, míg a másik kettőn 6,8 és 6,4 pontot szereztek a diákok.

Még a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező diákok is átlagosan két ponttal rosszabbul teljesítettek az első feladaton. (Mind a három feladat tíz pontos volt.) Ez azért különösen furcsa, mert az érettségi középfokú nyelvvizsgát ad, tehát elvileg sokkal könnyebb, mint a felsőfokú nyelvvizsga. A felsőfokús diákok így is csak átlagosan 6 pontot szereztek.

Az eredményeket közzé tevő blog szerint ezek az eredmények is alátámasztják, hogy az idei angol érettségi miatt panaszkodó diákok jogosan háborodtak fel: nehezebb volt ez a hallgatási feladat, mint az elmúlt években megszokott. Hétfőn adatigénylést küldtünk az EMMI-nek az Átlátszó.hu Ki Mit Tud? rendszerén keresztül, a három szövegértési feladat átlagpontszámaira kérdeztünk rá.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42