Egyéb

Tudtad? Annyi pénzünk van, hogy egy szlovén kikötőre is jut belőle!

Szlovén kikötő bővítésére ad pénzt a magyar kormány; további 244 millió forint a Valtonnak a Dagály őrzésére; benyújtották a civil szervezetekről szóló törvényjavaslatot

Ezekről ne maradj le!

60 milliárddal támogat egy szlovén kikötőt a kormány (Napi.hu)

Szokásos módszer, szokásos emberek – 244 millió a Valtonnak (Átlátszó)

Péntek délután benyújtották a civilekről szóló törvényjavaslatot (444)

Ha van 3 perced:

60 milliárddal támogat egy szlovén kikötőt a kormány
A Szlovéniában található Koper városának kikötőjébe fektet a magyar kormány 200 millió eurót, azaz majdnem 60 milliárd forintot. Cserébe a a magyar vállalatoknak hosszú távú bérleti lehetőséget ígértek a kikötőben, illetve részvételt a vasúti fejlesztésben és a holdingban, ami a beruházás köré épül, mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A szlovén megfelelőjével folytatott tárgyaláson energetikai együttműködési szerződéseket is kötöttek. (Napi.hu)

Szokásos módszer, szokásos emberek – 244 millió a Valtonnak
Majdnem negyedmilliárd forintot nyert az egy hónappal ezelőtti 1 milliárd mellé a Valton-Sec Kft. a vizes világbajnokság őrzésére. A márciusi hírben külön ki volt emelve a Dagály Úszóaréna és környéke is a védelemre, most azonban a “A DUNA ARÉNA teljes körű vagyonvédelmi és őrzés-védelmi feladatainak ellátás[ára]” további pénzeket nyert el a cég, természetes hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésen. (Átlátszó)

Libanonban statisztikailag minden harmadik ember menekült
A 4,4 milliós Libanonba az elmúlt évek során 1,5 millió menekült érkezett. Az iskolákban két műszakban oktatnak a kevés hely miatt, az olcsó munkaerő miatt nehezebb munkát találni és sok egyéb probléma is fennáll. Ami nincs meg, az a menekültellenes retorika. Tovább árnyalja a képet az, hogy a szíriaiak 2005-ig 30 évig tartották megszállva az országot. (Átlátszó)

Péntek délután benyújtották a civilekről szóló törvényjavaslatot
Benyújtották a “a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló jogszabályt a Parlamentnek péntek délután, amikor a legkevesebb embert érdekli a politika. A törvény szövege szerint azok a szervezetek, akik 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak külföldről “külföldről támogatott szervezetté” kell nyilváníttatniuk magukat és ezt minden sajtótermékben, kiadványokban és szórólapon fel kell tüntetniük. (444)

8 pappal vannak jelen és 5-10 iskolát vennének szárnyaik alá
A tekintélyes nevű Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Ortodox Exarchátus, röviden a görög ortodox egyház öt-tíz iskolának szeretne a fenntartója lenni. Az egyház bécsi központja elvileg Balog Zoltánnal kötött egyezséget arról, hogy több közfeladat végzése ellenében iskolákat kapnának, ám az emberminiszter egyelőre nem reagált. A két iskola ahova eddig bejelentkeztek nem volt elragadtatva a gondolattól. (Index)

 
Ha van még két perced:

1,2 milliárd forint megy az “Állítsuk meg Brüsszelt” kampányra, amivel a legjobban a kormányközeli médiumok járhatnak az online, offline és tévés reklámokat látva. (Vastagbőr)

Megvan a lista, hogy ki került a Puskás Ferenc Stadion nettó 150 milliárdos közbeszerzésébe alvállalkozóként, benne van többek között Mészáros Lőrinc CLH Kft-je és a West Hungária Bau is. (Napi.hu)

Másfél évvel a beígért átadás után kikerültek a gödöllői uszoda látványtervei. Az új átadási időpontot 2018-ra ígérték, de csúszásban vannak. (444)

Még 175 millió forint a vizes világbajnokságra. A rendkívüli sürgősségre hivatkozva meghívásos alapon kötöttek szerződést a víztisztító berendezésekre. (HírTV)

Az Európai Parlament a Volkswagen-csoport károsanyag-kibocsátási botránya után állított fel egy kivizsgálóbizottságot, amely alapján kiderült, hogy egy évtizede tudják: a tagállamok mérései és a valóság eltérnek egymástól. (Index)

 

A mai Mutyimondót készítette: Bagyinszki Dániel

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42