Hírek

A külügy szerint nem gáz a milliárdos bukás

Ezekről ne maradj le!

Egy új kft-ben zajlik Töröcskeiék utóvédharca? (Átlátszó)
Drágábbért rosszabbat! Az oroszoké a metrófelújítás (Index)
A külügy szerint nem gáz a milliárdos bukás (444)

Ha van 3 perced:

Nyugat-Kelet Kft.: Töröcskeiék utóvédharca?
„Egyéb pénzügyi közvetítés” – hivatalosan ez a tevékenysége a cégnek, amit a napokban alapítottak. A tulajdonos Deák Klára Töröcskei István régi bizalmasa, a végelszámolás alatt álló Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. volt operatív elnök-helyettese. Egy sokat látott figura, aki számos botrányos ügy közelében felbukkant. (Átlátszó)

Új szintet lépett a Miniszterelnökség
Nincs is még készen az a megvalósíthatósági tanulmány, amely alapján döntöttek a képviselők a 2024-es olimpia pályázatáról. Illetve mégis készen van valami, de az csak a 2012-es olimpia megvalósíthatósági tanulmány aktualizált változata. A lényeg viszont, hogy a Miniszterelnökség jogértelmezése szerint a dokumentumot nem kötelesek kiadni. (Index)

Az oroszoké a metrófelújítás
Persze egyedüli érvényes ajánlattal nyerte a 3-as metró tenderét egy orosz cég. Röviden ezt sikerült elérni azon kívül, hogy továbbra is az oroszokhoz kötöttük magunkat. Újabb 30 évig nézhetjük a szovjet dizájnt (utazási élmény növekedés nulla), kifizetjük az új szerelvények árának kétharmadát, és rövidebb ideig van megoldva a probléma, mint új járművekkel lenne. Ja, és nem lesz légkondi sem. (Index)

A külügy szerint nem gáz a milliárdos bukás
„A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. több tízmilliárd forintnyi üzlet megkötéséhez segítette a magyar kis- és középvállalkozásokat.” – ez minden kétséget kizáróan indokolja a tavalyi 2,3 milliárd forintos veszteséget a külügy szerint. A szerintük megkötött üzletek szerződéseit eddig nem voltak hajlandóak kiadni. (444)

600 milliót költ a kormány saját eredményeinek propagálására
„Volt 300 milliárd magánnyugdíj-vagyonod. Már nincs” – ilyen plakát biztosan nem lesz a kormány legújabb propaganda kampányában, amely a sikereket hangsúlyozza majd, mert Kovács Zoltán kormányszóvivő bejelentése szerint a 2010-es választás óta eltelt évek bővelkednek ilyenekben. A Vastagbőrőn már ott az ellenkampány. (HVGVastagbőr)

Orbán Viktort nem fogják lelőni!
Nemes Gyula „Zero” című filmjének első vetítése előtt állt ki a színpadra a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, és mesélte el, hogyan cenzúrázta őt a Filmalap. Állítása szerint a teljes 180 millió forintnyi támogatást megvonták volna filmjétől, ha nem vágja ki azt a bizonyos jelenetet. Azt a bizonyosat!!! (VS)

Ha van még két perced:

Saját magának és az apjának ítélt meg százmilliós támogatást Orbán borásza. (Magyar Narancs)

Az ÁSZ magasabb bért adna az állami cégvezetőknek, de szigorúbb korrupcióellenes szabályokat léptetne életbe. (Mfor)

Jogsértően ellenőrzi a BKK a taxisokat Székely László, az alapvető jogok biztosa szerint. (Népszabadság)

Egyebek mellett Mészáros Lőrinctől szerzi be Alcsútdoboz a nyugdíjasainak szánt ajándékokat. (Átlátszó)

13,5 százalékkal nőtt Matolcsy György jegybank elnöki fizetése a nem létező infláció mellett. (HVG)

A Postán keresztül ad el 5 milliárd forintnyi részvényt az FHB a Takarékbanknak és öt takaréknak, amelyek így 8 százalékos részesedéshez jutnak a cégben. (mfor.hu)

Ne írja alá az infotörvény módosítását, Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! – nyílt levél. (VastagbőrK-Monitor)

Levágatta lábait a vonattal, hogy pénzt csaljon ki a biztosítóktól. És azt is hiába. (Népszabadság)

Csaknem egyhónapos külföldi gyógykezelés után visszatér a román kormány élére Ponta, aki politikai ellenfelei szerint a korrupcióellenes ügyészség elől menekült. (Népszava)

Alijev, Azerbajdzsán elnöke kitüntette feleségét, Alijevát, aki az elnök apjáról, Hejdar Alijevről elnevezett díjat vehette át. (Világtérkép)

Fizess elő az Átlátszóra, mert mi végigvisszük az ügyeket!

Havonta csak egy ezres: Tudnivalók itt.

Megosztás