
Jelentkezz gyakornoknak az Átlátszó Oktatáshoz!
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
Politikai osztály és gazdasági oligarchia: közbeszerzés, korrupció, átláthatóság témában beszélgetett Bodoky Tamás (atlatszo.hu), Mong Attila, Léderer Sándor (K-Monitor) és Hüttl Tivadar (TASZ) a „Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország: a magyar rendszerváltás kisiklása” című konferencián. Mong Attila szerint a mai átláthatatlan politikai és gazdasági helyzet a Kádár-korszakban kialakult és a rendszerváltás után felszámolatlanul maradt informális struktúrákból fejlődhetett tovább. Ezekhez hasonló új informális struktúra lehet a korábban már felvetett, de sosem bizonyított 70-30-as részesedési arányú, nagypárti érdekcsoportok közti megállapodás, melyet a mostani kormány igyekszik 100 százalékossá konvertálni.
Léderer Sándor a K-Monitor Független Közpénzfigyelő Iroda munkatársa elmondta, az ő tapasztalataik alapján a 70-30 nyomai még jól láthatók. Ezt erősítette meg Bodoky Tamás, az atlatszo.hu főszerkesztője is, aki szerint a „jelentéktelenebb” összegek, például a költségtérítésekkel kapcsolatos elszámolások szintjén zajlik a sárdobálás a politikusok között, de milliárdoknál már csend van.
Hüttl Tivadar, a TASZ jogásza hagsúlyozta, az jó, hogy az alaptörvény is rögzíti, az állam nem szerződhet tisztázatlan gazdasági hátterű (pl. offshore) cégekkel, és a közpénzek felhasználása is közérdekű adatnak minősül. Sőt, az is jó, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a „kétmilliós mutyikat” is vizsgálná. De kérdés, hogy mi derül ki a nyilvánosságra hozott anyagokból, ki mit ír a szerződésekbe. Hüttl szerint az átláthatóság a korrupcióra nem feltétlenül jelent megoldást. Hiába előrehaladott a 90-es évek óta a hazai törvénykezés, ha ez nem változtatott meg semmit.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Gyakornoki programot indít az Átlátszó Oktatás. Középiskolai diákok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését is várjuk az ország minden részéről. Szeretnéd,...
Már jócskán benne a 2019-es évben érdemes visszanézni, hogy mi történt velünk 2018-ban. Aki lemaradt valamiről, az itt pótolhatja be....
Két kórház az összeomlás szélén? Megérett a fizetésemelés a főnöknek! A kormány minden bizonnyal meg lehet elégedve azzal, amilyen irányba...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!