Magáncégek hatalmát gyarapítják az interneten megadott adataink

Shoshana Zuboff kötete eredetileg hat éve jelent meg, és mivel alaptémája az a kapitalizmus, amit az internet, a Google és hasonló adatvadász cégek alapoztak meg, akár elavultnak is mondható lenne, hisz hat év alatt ismét rengeteg minden történt. Mégsem az, még a mesterséges intelligencia szerint sem.

A kötetet olvasván az egyik első dolgom az volt, hogy megkérdjem a ChatGPT-t, Magyarországon milyen a fogadtatása a könyvnek, milyen kritikákat kapott. A mesterséges intelligencia válasza szerint itthon a recenzió elég alkalomszerű, szakavatott kritika pedig nincs is, Nyugaton viszont eléggé felkavarta az állóvizet.

Mit ád Isten, a ChatGPT rögtön felajánlotta, hogy ketten írjunk egy kritikát a könyvről. Erre azt válaszoltam, hogy hiszen a könyv részben éppen erről szól, hogy én lassan már feleslegessé válok, akkor sem én írok, ha úgy tűnik, hogy én írok. Amire „ő” így dicsért meg: „Ez zseniális meglátás, Gyuri — és pontosan mutatja, miért olyan termékeny terep A megfigyelési kapitalizmus kritikája!”

Shoshana Zuboff: A megfigyelési kapitalizmus kora – Küzdelem az emberi jövőért a hatalom új határvidékén
Osiris, 2025
585 oldal, 5950 Ft

Ezek után hogy ne lett volna szívem megengedni „neki”, hogy szarkasztikus stílusban írjon egy kritikafélét. S azt kell mondanom, nem írt hülyeségeket, inkább vitatémákat vetett fel – igaz, pontokba szedve, ami azért nem a humor sajátja.

És amilyen szórakoztató pár percig „vele” beszélgetni, annyira nyomasztó a könyvet olvasni, mert ha a benne foglaltak vagy a prognózisok csak 50%-ban is így igazak vagy elképzelhetőek, s inkább vet véget civilizációnknak a klímaváltozás, mintsem az MI-s robotok, már így is nagy a gáz az emberi szabadság és autonómia körül, amik nélkül nem emberi élet az élet.

Nem mintha eddig túlságosan sok illúziónk lehetett volna, bár mint a szerző is jelzi, a hálózatosodás kialakulásakor sokakban élt a remény, a korai digitális álom, hogy mindez morális tartalommal is bír, mert a kapcsolat mint olyan alapvetően bevonó jellegű, és a tudás demokratizálódása felé hajt. Ehhez képest ma a kapcsolataink mások üzleti érdekeit szolgálják – ráadásul úgy, hogy legtöbbünk észre sem veszi, hogy ki vagyunk zsákmányolva, mert olyasmit ez esetben nem látunk, hogy a főnök hetente új autót vesz és a Bahamáknál libegő jachtjáról posztol.

A kötetből persze ki lehetne mazsolázni olyan tételmondatokat, miszerint a Harvard egyik első női oktatója szerint

ez az új kapitalizmus végül maga alá gyűri az emberi természetet, ahogyan az ipari forradalom tette magával a természettel.

Hogy már csak adatok vagyunk, szabad akarat, autonómia nélkül, és szinte percenként termeljük bérmunkásként az adatokat – például egy lájkkal is, vagy úgy, hogy megkérdezzük a Google-t vagy épp az AI-t valamiről –, amit kegyetlenül kihasznál a reklámipar is profitot termelve magának. A megfigyelési kapitalizmus működtetői az új totális hatalom képviselői, nekünk meg annyi. De amíg a klasszikus vagy a ma is aktuális hibrid diktatúrák vezetőit fel lehet(ett) ismerni, és akármekkora tömegek is követték őket, idővel azért el is lehetett zavarni, meg lehetett buktatni őket.

Ez a technológia azonban – írja Zuboff, amikor keményen fogalmaz – antidemokratikus és egyenlőségellenes erő, ami felülről hajtott végre puccsot egy sose tapasztalt tudás- és hatalomkoncentrációval, s valójában egy zsarnokságról van szó, amely még a politikát is kiiktatja. Ez a „Nagy Másik”, amely „a jogszerűen létrehozott szerződés, a jog uralma, a politika, a társadalmi bizalom helyébe a szuverenitás új formáját és a megerősítések magánúton működtetett rezsimjét állítja.”

Ismét hangsúlyoznám, hogy a kötet eredeti megjelenése óta hat év telt el, és gondolom, nem is fél év alatt tette a kéziratot az asztalra. Azóta már mindenki tudja, mi az adatvédelem (GDPR), végigkövethettük a Facebook-ról (Metáról), a Twitterről, a Google-ről vagy a magyarországi adatlopásokról szóló vitákat, vagy láthattuk Bill Gates, Mark Zuckerberg vagy Elon Musk újabb ötleteit, programját, pálfordulásait. Nincs, aki ne folytatott volna valahol legalább egy beszélgetést arról, hogyan verték át, hogyan vette észre, hogy megfigyelik. Hogy áldozat.

Szerzőnk a kötet végén azonban mintha némiképp optimista is lenne.

Zuboff szerint ugyanis a megfigyelési kapitalizmus végül arra tanít meg bennünket, „hogyan ne akarjunk élni”,

és végül fel kell kiáltanunk, hogy „Elég volt – legyen ez a mi nyilatkozatunk!”

És ez persze így tudománytalannak tűnik, mintha egy húszéves aktivista ugrálna egy tüntetésen, miközben azért kezében a mobilja és azon közvetíti az eseményeket. Shoshana Zuboff könyve a jogosnak is tűnhető elméleti kritikák mellett egy nagyon fontos problémát vizsgál – a Google, illetve a dotkom-lufi okán –, úgy, hogy számtalan menedzsert, vállalatvezetőt interjúvolt meg, azaz nem szobatudóskodásról van szó.

És ha elég volt, ha nem, a kötet már eddig is termékeny vitákhoz járult hozzá, bár ember legyen a talpán, aki az asztallapot berogyasztó könyv után úgy áll fel, hogy „aha, ez így lehet”. Majd nyugodtan főz egy kávét, aztán leül a gépéhez, és megír egy recenziót, hogy aztán a Facebook-ra kitegye a linket, s nyugodtan követi le azt, hogy az ilyesmit alig is lájkolja valaki az anyján kívül, aki meg igen, úgyse olvasta végig. De a „Nagy Másik” úgyis eltárolja, amit írt.

Szerbhorváth György

Címlapkép: Pixabay.com