Vonatokkal vittek 60 ezer magyar gyereket külföldre pihenni az I. világháború után

Az I. világháború utáni gyermekvonatok, vagyis a magyar gyerekek külföldi szociális üdültetése a magyar történelem egy kevéssé ismert fejezete, amit a Németalföld-Magyarország Kulturális Transzfer Kutatóközpont égisze alatt a Migráció, kultúra és identitás kutatócsoport dolgozott fel egy nemrég megjelent kötetben. 

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

„Az akciót a magyar oldalon szervező Országos Gyermekvédő Liga adatai szerint 1920 és 1930 között a gyermekvonatokkal 28 563 magyar gyermek utazott Hollandiába és 21 542 Belgiumba. Tehát a gyermekek 82%-át ebben a két országban fogadták.” – derült ki a nemrég megjelent műből. A kötetből viszont azt is megtudhatjuk, hogy a gyermekvonatokkal 1920 és 1930 között összesen több mint 60 000 legyengült magyar gyermek utazott néhány hónapra nemcsak Hollandiába és Belgiumba, de Svájcba, Svédországba és Angliába is, „…hogy ott erősödjenek meg és épüljenek fel az első világháború és a forradalmak Magyarországán átélt megpróbáltatásaikból.”

A gyermekvonatok – Élő híd Magyarország, Hollandia és Belgium között az első világháború után
Szerkesztették: Maarten J. Aalders, Pusztai Gábor és Réthelyi Orsolya
2020, L’Harmattan Kft.
208 oldal, 4990 Ft

Különösen Belgium érdekes e tekintetben politikailag is, lévén, hogy „…Magyarország a központi hatalmak oldalán, Belgium ellenségeként vett részt az első világháborúban, ezért a „háborús áldozat” Belgiumhoz fordulni segélyért egészen más helyzet volt, mint a háborúban semleges országként résztvevő Hollandiához.” Viszont szerencsére: „Az akció ideje alatt mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a belga lakosság nem azonosítja egykori ellenségeként Magyarországot és a magyarokat.” – írják a kötetben.

Pedig alig ért véget az első világháború, ahol a két ellenséges tömb katonái nemcsak légierővel és tankokkal, de mérges gázzal is támadtak egymásra, a háborús propagandában vérszomjas barbároknak nevezve a másikat. A belga lakosság azonban – az őcsényiekkel ellentétben – mégsem dőlt be teljesen a propagandának, ezért békekötés után befogadta a korábbi ellenség legfőbb szövetségesének, vagyis hazánk gyermekeit.

Szintén mának is tanulságot jelentő kutatási eredmény a gyermekvonat-akció közéleti vonatkozása. A jelenlegi magyar kormány részéről gyakori vád, hogy a civilek úgymond politizálnak. A gyermekvonat-akciónak viszont a Horthy-korszak első évtizedében, a legyőzött, az elszigeteltségből kitörni akaró Magyarországon szintén volt külpolitikai országimázs-célja.

„A gyermekakciót a kortársak egyértelműen pozitívan értékelték. Ravasz László püspök a gyermekakciót a keresztes hadjáratokhoz hasonlította. Ez a keresztes hadjárat azonban „vér nélkül ér el csodálatos győzelmeket, mert egyszerű gyermeki élettel hódítja meg a külföld szívét.” 

A fogadó országban pedig a szervezők határozottan ideológiai szekértáboros, kultúrharcos alapon intézték a lebonyolítást: „Az akció katolikus belga szervezői az egész esemény időtartama alatt vigyáztak, hogy a belga-magyar gyermeksegély kizárólag katolikus befolyás alatt maradjon. Sem a belga állam, sem más felekezetek, sem szocialista, illetve liberális szervezetek még az akció közelébe sem kerülhettek.”

A Magyarországot már az első világháború alatt is segítő humanitárius akciók egyik emblematikus szervezője, Henriëtte Kuyper a semleges Hollandiában is jobboldali, konzervatív oldalról került ki, aki finoman szólva nem volt egy harcos feminista.

Úgy vélte, a nő helye a családban van, és az emancipált, dolgozó nőkről nem volt nagy véleménnyel: „Nőinket és leányainkat százával látjuk irodákban és gyárakban. Na, de vajon mindez nem csupán… idomítás? Ahogyan a papagáj is megtanul beszélni és a kutya is megtanul pitizni és pacsit adni. Mondhatom, elismerésre méltó! Csodálatra méltó! De vajon megfelel-e ez saját élethivatásának? Saját fejlődési természetének?”

Tehát a segélyakciók szervezőinek megvolt a világnézeti elfogultsága – adott esetben a politikai vagy hitéleti célja – a segítségnyújtásban. Később aztán ezen a téren is változtak a dolgok.

1945 után, amikor Mindszenty József, a katolikus egyház és az Actio Catholica bevonásával ismét Belgiumba utaztattak gyermekeket, a kivándoroltatás bírálata volt sikk ideológiailag. A kommunista sajtó disszidálás szervezésével vádolta a közreműködőket, a gyermeküdültetés államosítását követelve.

„Márpedig akár tetszik, akár nem, végleg rendet kell itt teremteni! Utalják a Magyar Vöröskeresztet a népjóléti miniszter felügyelete alá, akkor majd megszűnik az illegális kivándoroltatás.” – fogalmazott a hajdani cikkíró. Mivel szerintük a gyermekvonat „…egy olyan fedőszervezet, mely disszidensek kiutazását intézi.” – derül ki a műből.

Az ideológiai hozzáállás tehát változott, de a lényeg, hogy több tízezer magyar gyermek pihenhetett külföldi nevelőszülőknél a gyermekvonatos akciók keretében, és ez baráti-kulturális-tudományos kapcsolatoknak is jó alapul szolgált a későbbiekben.

Papp László Tamás

Címlapkép: Hollandiába induló magyar gyermekek a Keleti-pályaudvaron (BTM-Kiscelli Múzeum)

Ha már egyszer itt vagy…Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!