Láthatatlan elkövetők: nyilas nők, házmesterek és házmesternék Magyarországon

Arra a kérdésre, hogy milyen szerepet játszottak a nők a második világháború idején, film- és olvasmányélményeink alapján a gyermekét mentő anya, a sebesülteket ellátó ápolónő, az adminisztratív feladatokat ellátó kisasszony, plusz esetleg a katonák vágyait kiszolgáló hölgyek képe jelenne meg lelki szemeink előtt, és bizonyára keveseknek jutna eszébe azt felelni, hogy „gyilkos”. Pedig ilyenek is voltak szép számmal, de róluk alig esik szó. Ám nem csupán őket övezi hallgatás, hanem azokat is, akik anyagi haszonszerzés lehetőségét látták meg a káoszban, és emiatt visszaéltek a velük egy házban lakó zsidó családok bizalmával: a soha el nem ítélt és felelősségre nem vont házmestereket.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Pető Andrea (1964), történész, az MTA doktora, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora. Kutatási területe a 20. századi társadalom és a társadalmi nemek története. Öt monográfiája, 31 szerkesztett kötete és 261 könyfejezete valamint tanulmánya tizenkilenc nyelven jelentek meg. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki. 2006-ban az MTA Bolyai Plakettet kapta. 2018-ban az Európai Akadémiák (ALLEA) Madame de Staël Díját kapta munkássága elismerésül.

Idén megjelent, Láthatatlan elkövetők című könyve Dely Piroska – az 1944. október 15-én a Csengery utca 64.-ben véghez vitt, 18 (19) halálos áldozatot követelő mészárlás vezetője – történetén keresztül mutatja be az emlékezés nehézségeit, és a nők szerepét a nyilas mozgalomban.

Pető Andrea: Láthatatlan elkövetők – Nők a magyarországi nyilasmozgalomban
Jaffa Kiadó, 2019
288 oldal, 3490 Ft

Az október 15-i esetnek rengeteg olyan momentuma van, amelyre teljes bizonyossággal ma sem adható válasz. Dely Piroskát a népbíróság egyedüli elkövetőként ítélte el, holott nem egyedül gyilkolt: SS-katonákat vezetett a házhoz, miután bejelentést kaptak egy – a valóságban természetesen nem létező – készülő fegyveres zsidó lázadásról.

Pető Andrea könyvében az esetet elemezve amellett érvel, hogy az SS-katonákhoz és Dely Piroskához hasonlóan a ház keresztény házmestereit – a Szamocseta és a Strucky házaspárt – is az anyagi haszonszerzés motiválta. Vélhetőleg a feljelentést is ők találták ki, ahogyan azt a fedőtörténetet is, hogy a megölt vagy elhurcolt lakók értékeit „megőrzésre” vették magukhoz. Könnyen el tudtak bújni a fosztogató németek, nyilasok, majd az oroszok fedősztorija mögé, ám abban a nem várt pillanatban, amikor a túlélők egy kis része hazatért, számukra minden világossá vált.

A túlélőknek aztán nem csak a házmesterekkel és tettükkel kellett szembenézniük, de azzal a ténnyel is, hogy ezeknek az ő tragédiájukon nyerészkedő láthatatlan elkövetőknek az elszámoltatása sosem történt meg.

Később pedig még azért is küzdeniük kellett a túlélőknek, hogy a mészárlás első évfordulóján, Lichter Andor által édesanyja konyhabútorának márványlapjából készített, és a ház belső falára emelt emléktábla megmaradhasson.

Az emlékezők egyik legmeghatározóbb emlékképe, amely az egész eset szimbólumának tekinthető, az egyik áldozat átvérzett gyapjútakarója (más emlékezők szerint perzsaszőnyeg), amely a ház udvarán száradt egy hétig, miután a házmester felesége – mivel kidobni pazarlásnak érezte – magához vette és kimosta.

Mások az édesanyjuk angórafonalából készített sálat vélték felfedezni a házmesternén (csak az lehetett, mivel akkoriban ilyesmi nem volt kapható, és mivel a házmesterék nem dolgoztak, önerőből pénzük sem lett volna rá), egy harmadiknak pedig a bergen-belseni táborban meggyilkolt felesége pongyolájában nyitott ajtót hazatérésekor. Sőt, a Szamocseta-család az elhurcolt Krámer-házaspár lakásába is beköltözött, és a maguk helyére új házmestert vettek fel.

Pető Andrea könyve nem hagyja figyelmen kívül az emlékezés, a felejtés, a megbocsátás és a bosszú természetét sem, amelyek mind felerősödnek, torzulnak vagy korlátok közé szorulnak, ha az igazságszolgáltatás nem történik meg, ha a tettes-áldozat, bűn és bűnhődés viszonya nem áll helyre.

Dely Piroskát kivégezték, a házmester-családok pedig mindvégig hárítottak, ezért az igazságszolgáltatás nem csak törvényi, de morális értelemben is elmaradt. A házmester-családok emlékezetében sem kerültek helyükre a dolgok, egy leszármazott például csak annyit tudott apja háborús történetéről, hogy: „Nagymama aktív tag volt az egyházközösségben. Papírokat szerzett a zsidó ismerősöknek. Apám a házban lakó zsidóknak keresztlevelet szerzett.”

A szemtanúság kérdése a másik szempont, amit fontos és érdemes hangsúlyozni.

Amikor mindent elnyomó politikai erőviszonyok uralkodnak és/vagy teljes morális káosz határozza meg az életet, és a zavarosban a Csengery utcai esethez hasonló „halászások” történnek, ártatlanok tucatjai vagy százezrei halnak meg úgy, hogy történetük a feledés homályába veszne, mert semmilyen regnáló hatalomnak nem érdeke, hogy emlékezzenek rájuk, felértékelődik a szemtanúk szerepe.

Az általuk elmondott történeteket – legalábbis az összeset – egyetlen hivatalos szerv sem tudja érdemben megerősíteni, mert narratívája szerint mindegyik torzít, így az emlékezés hegemóniája egyfajta láthatatlan hatalmi ágként jelenik meg, amelyre nem a hatalomgyakorlás, nem is a rendfenntartás, hanem az együttélés és a továbbélés miatt, és egyáltalán a létezés szempontjából van szükség.

Pető Andrea könyve a sok megválaszolatlan kérdés ellenére – mi történt pontosan azon a napon? hová tűntek a holttestek? lehet-e szemtanú, aki ott sem volt? – vagy éppen azok miatt is érdekes olvasmány, melyből az is kiderül, hogyan értelmezte az utókor a szokásos és elvárt – elsősorban anya, feleség, támogató, kedves, gondoskodó, jószívű – szereptől eltérő, politikailag aktív nyilas vagy nyilastámogató nőket, és miért maradtak láthatatlanok olyan elkövetők, akiket vagy nem akartak észre venni, mert tettük értelmezhetetlen volt a kor társadalmi elvárásai mentén, vagy akik önszántukból nem akartak láthatóvá válni.

Laborczi Dóra

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!