
A tranzitzónák bezárása után is bizonytalan a menedékkérők helyzete Magyarországon
A tranzitzónák bezárása után az addig ott fogva tartott közel 300 ember sokkal jobb körülmények közé került, viszont a beígért...
Több videót is kapott az Átlátszó, amiken ápoltakat aláznak meg gondozók a nagymágocsi szociális otthonban. A rendőrség több ügyben is nyomoz. Az egyik esetről azt az információt kaptuk, hogy egy gondozó szexuálisan zaklathatott férfiakat, nőket, időseket. Az intézmény nem válaszolt kérdéseinkre, a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság csak a videókra reagált.
Csattan a pofon, de nem érteni a videón, mit reagál rá a megütött férfi. Újabb pofont kap. Majd megkérdezik tőle, hogy hőbörög-e még. A láthatóan zavart férfiról készült videót a nagymágocsi szociális otthonban rögzítették. És nem is csak egyet.
Olyan felvételt is kaptunk,
ahol az ápoltat az ápoló labdával dobálja fejbe.
„Mondd már meg, mi van azon a képen?” – ez már egy másik videó. A gondozott egy párnahuzatra hasonlító szövetet tart a kezében. Láthatóan ő is zavarodott, beszéde sem tiszta. A kamerázó férfi többször kérdezi tőle, mi az, a válasz érhetetlen, ám ezen már nevetnek – de nem a gondozott, hanem az ápolók. „Adjál neki egy puszit. Puszild meg a fost” – biztatja a férfi a gondozottat, miközben mindent videóra vesz.
Fotó a videóból. Az ápolt nehezen értette, miért is kell neki kiabálnia.
Egy másik videón ugyanaz az ápolt, de most az udvaron. A kamerát tartó férfi biztatja, kiabáljon. Hogy mit, nem érthető. Az ápoló ezután diktálja, mit is mondjon: „Sintér vagy Sanyi” – az ápolt ismétli.
„Egy fogad van, azt is a tombolán nyerted”.
A nehézkes beszédű ápolt hangosan ismétli az ápoló szavait, a videózó férfi jót kuncog ezeken. A folytatásban az ápoló arra biztatja: „Mondjad neki, hogy te tolvaj”.
Mindkét felvétel szociális intézményben készült, az Átlátszónak pendrive-on juttatták el a videókat egy levél kíséretében. A Csongrád-Csanád Megyei Gesztenyeliget Otthonról tavaly novemberben írtunk, akkor a lakók ágyi poloskára panaszkodtak. Az intézmény egy közel 3 ezer lakosú nagyközségben, Nagymágocson van. Itt, a 19. században épült neobarokk stílusú egykori Károlyi-kastélyban működik az állami fenntartású otthon, ahol egészségi állapotuk miatt segítségre szorulók laknak.
Hogy gond van az intézménnyel, nem újkeletű hír. Az ágyon ülő férfi megalázásának videója tavaly eljutott a TASZ-hoz is. Akkor a jogvédő szervezet a 444.hu-n publikált az esetről, de a helyet nem nevezték meg. Leírták, hogy
Az esetnek nem lett folytatása a 2022 januári 444-cikken kívül. És úgy látszik, a probléma sem oldódott meg, hiszen az akkori bántalmazáson túl újabb atrocitásról szóló videó is készült, majd jutott el „kintre” – immár az Átlátszóhoz. De nem csak videón szereplő megalázásról kaptunk információt.
A nagymágocsi kastélyotthon (fotó: az intézmény Facebook-oldala)
„Az egyik gondozó a Támogatott Lakhatás nevű lakóotthonban dolgozott. Ez az otthon is a kastélyotthonhoz tartozik, aminek Drubináné Fodor Katalin az igazgatója. A gondozó szexuálisan zaklathatta a pszichiátriai betegeket, férfiakat és nőket vegyesen.
A férfiak nemi szervéhez nyúlt, a nőket aktusra kényszerítette, időseket is.
A Szentesi Rendőrkapitányságra feljelentést tett hozzátartozó és hivatásos gondnok is” – írták nekünk. Ahogy azt is megírták, hogy egy másik gondozó „a derekegyházi ápolóotthonban verte az enyhe és közép értelmi fogyatékos ellátottakat. Erről videó is készült. De a dolgozókat összehívták és titoktartási kötelezettségről szóló nyilatkozatot írattak velük alá és semmilyen médiának nem nyilatkozhatnak” – tették hozzá. Arra is céloztak, hogy családi összefonódások vannak az intézményvezető és a dolgozók között.
A videók és a szexuális zaklatás kapcsán kerestük az intézményt, pontosan leírtuk a videók tartalmát, a hozzánk eljutott információkat. Azt kérdeztük,
Az intézmény nem, de a fenntartója válaszolt. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság azt írta: „Mint levelének egyik címzettje, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tájékoztatja Önt, hogy mindkét esetről az intézménynek tudomása van. Az intézményvezető az eseményekről történő tudomásszerzését követően – a munkáltatói intézkedésekkel párhuzamosan –
haladéktalanul megtette a feljelentéseket az illetékes rendőrkapitányságon.
Mindkét feljelentés nyomán az illetékes hatóság a nyomozást elrendelte.”
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya pedig azt írta a szexuális zaklatással kapcsolatban, hogy „A Szentesi Rendőrkapitányságon 2021. decemberében indult eljárás
emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétség gyanúja
miatt, ismeretlen tettes ellen. Az ügy jelenleg is folyamatban van”. A TASZ-nak is elküldött videóról azt közölték, hogy „a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányságon az üggyel kapcsolatban egy személy ellen közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt van folyamatban eljárás”.
Az intézményben élő fogyatékos emberek különösen kiszolgáltatottak a rossz bánásmódnak. A bántalmazás lehet tevőleges, fizikai, szexuális, érzelmi, de sokan elfelejtik, hogy az abúzus egyik formája az elhanyagolás is. A szociális intézményekben élő emberek rendszerszintű elhanyagolás áldozatai – ezt már Környei Kristóf mondta az Átlátszónak.
A TASZ egyenlőségprojekt-munkatársa arra emlékeztetett, számtalan ombudsmani jelentés rámutat az emberi méltóságot sértő életkörülményekre és a hiányos tárgyi és személyi feltételekre.
„Egy egri intézményben ketrecbe zártak egy autista kamasz fiút, mert az intézmény nem tudott megfelelő ellátási feltételeket biztosítani a számára. A mozsgói intézményben a lakók fizikai bántalmazásnak voltak kitéve, az ágyukban és fürdetés közben ütlegelték őket. Jellemző a lakók magánszférájának korlátozása, hogy a lakóknak nincs lehetőségük személyes, intim környezet kialakítására. A debreceni intézmény látogatása során a lakók például az udvaron közösültek, mert a szexuális együttlétre foganatosított intimszoba használatára nem volt lehetőségük” – idézte fel Környei a problémásabb eseteket.
Úgy látja, hiába van szabályzata a belső panaszmechanizmusnak, ez sokszor nem hatékony. „A panaszokat az intézményvezetőnek, az érdekvédelmi fórumnak, a fenntartónak, valamint az ellátottjogi képviselőnek feladata kivizsgálni. Mivel azonban a lakók a bajukat elsősorban azoknak tudják jelezni, akiknek sokszorosan ki van szolgáltatva a mindennapokban, akitől az alapvető életkörülményei függnek, illetve nem kapnak támogatást a panasz megtételéhez, ezért az intézményekben történő jogsértések látenciája magas” – tette hozzá a TASZ munkatársa.
Segesvári Csaba
Címlapkép: Részlet a nagymágocsi otthonban készült egyik videóból
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A tranzitzónák bezárása után az addig ott fogva tartott közel 300 ember sokkal jobb körülmények közé került, viszont a beígért...
Korán voltam optimista: mégsem változnak a rendőrök arcképének nyilvánosságára vonatkozó szabályok az új Ptk-ban. Sőt, általában a képmáshoz fűződő jog...
Rabszolgaság ma is létezik – állítja egy londoni székhelyű civilszervezet (Anti-Slavery International), mely a brit fővárosban rendezendő olimpiai játékok kapcsán...
Ismerkedj meg Khaled Alaa Abdel Fattah-val, aki december 6-án született két egyiptomi cyber-aktivista gyermekeként: édesanyja Manal Bahey al-Din Hassan, édesapja pedig Alaa...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!