
Az EU-s szankciók hatása Oroszországra – 1. rész
Mutatjuk, hogy alakult az orosz olaj, gáz, szén, nukleáris fűtőelemek kereskedelme az elmúlt hónapokban.
Januárban újrakezdjük: a keddi alakuló ülésen nem sikerült elfogadni az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport ügyrendjét, ezért a nyolcból negyedik napirendi pont után idejekorán félbeszakadt az állami és civil delegáltakból álló testület első találkozója. A résztvevők mégis bizakodóak: Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke és Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi vezetője is pozitívan értékelte a munkacsoport megalakulását.
A delegáltaknak két hete kiküldött meghívó szerint december 6-ig lehetett észrevételeket tenni a Korrupcióellenes Munkacsoport napirendi javaslatára és Ügyrend tervezetére, az Igazságügyi Minisztérium delegáltja mégis csak a keddi alakuló ülésen kifogásolta, hogy a hatóság által kiküldött Ügyrend tervezet a kívánatosnál jobban támaszkodik a munkacsoport létrehozásáról szóló törvény szövegére, változtatási javaslatait pedig csak a következő, január második hetére kitűzött ülésre ígérte.
Így aztán alig két óra elteltével félbe is szakadt az Integritás Hatóság és egyben a Munkacsoport elnöke, Bíró Ferenc által vezetett, eredetileg négy órásra tervezett alakuló ülés az Állami Számvevőszék budapesti székházában. A Korrupcióellenes Munkacsoport civil alelnökét azért sikerült megválasztani Dr. Várady Szilvia, ügyvéd és közbeszerzési szakértő személyében.
Az Átlátszó delegáltját újságíróként vették fel a munkacsoportba, úgyhogy igyekezett úgy is viselkedni: a félbeszakadt alakuló ülés után villáminterjúkat készítettünk a résztvevőkkel.
Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója azt mondta az Átlátszónak, hogy „bátortalan, de jó szándékú lépéseket látunk, kialakulatlan a keretrendszer, de hát nincsen rosszindulat, ami azt mondatná velünk, hogy itt vissza kell vonnunk a megelőlegezett bizalmunkat. Lássuk meg, hogy ebből mi fog kijönni. Bízunk abban, hogy az ügyrendi észrevételeinket figyelembe véve olyan munkacsoporti működést fog sikerülni kialakítani, ami a civileket ténylegesen bevonja, és partneri kapcsolatot fog eredményezni”.
Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság és a Munkacsoport elnöke is pozitívan értékelte az alakuló ülést. „Nagyon jó volt látni, hogy alapvetően mindenki konstruktívan áll a problémához. Van egy kifejezett igény az együtt dolgozásra, és azt hiszem, hogy ha az a szellemi tőke, ami itt ma megjelent, ténylegesen egy irányba tud húzni és feladatokat tud megoldani, akkor nagyon szép jövő előtt áll ez a munkacsoport.”
Arra a kérdésünkre, hogy akkor mégis kinek a hibája hogy nem sikerült elfogadni az Ügyrendet, kitérő, diplomatikus választ adott az elnök.
Az Integritás Hatóságot nem önként hozta létre a magyar kormány, hanem az Európai Unió kényszerítette erre: egyike volt annak a 17, a korrupció és a közpénzégetés visszaszorítását célzó kötelezettségvállalásnak, amiket a Magyarországnak járó uniós források további folyósításához feltételül szabott az Európai Bizottság. Ahogyan azt is feltételül szabták Orbánéknak a Magyarországnak járó uniós pénzért cserében, hogy az Integritás Hatóság mellett egy olyan korrupcióellenes munkacsoport jöjjön létre, amelyben a kormánytól valóban független civil szervezetek is részt vehetnek.
Elsőként ezt a vállalást teszteltük, és kicsit a saját magunk meglepetésére is, elfogadták a jelentkezésünket ebbe a munkacsoportba. Erről itt olvashat bővebben:
Az Átlátszó is részt vesz az Integritás Hatóság korrupcióellenes munkacsoportjában | atlatszo.hu
Az Integritás Hatóságot nem önként hozta létre a magyar kormány, hanem az Európai Unió kényszerítette erre: egyike volt annak a 17, a korrupció és a közpénzégetés visszaszorítását célzó kötelezettségvállalásnak, amiket a Magyarországnak járó uniós források további folyósításához feltételül szabott az Európai Bizottság.
Bodoky Tamás
Címlapkép: Theophilos Papadopoulos, flickr CC BY-NC-ND 2.0
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Mutatjuk, hogy alakult az orosz olaj, gáz, szén, nukleáris fűtőelemek kereskedelme az elmúlt hónapokban.
Kiderült, hogy súlyos, főként tűzvédelmi szabálysértések miatt eddig nem 6, hanem 17 alkalommal bírságolták meg a Samsung SDI Magyarország Zrt.-t.
A Facebook lecsavarta az elérésünket, de van megoldás, hogy ne maradj le a cikkeinkről. Csak két kattintás, mutatjuk.
Lakossági fórumot tartottak a Pilismarótra tervezett kavicsbánya miatt, az új polgármester egyelőre inkább nem foglal állást az ügyben.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!