„2006 rendszerszintű problémákat tett láthatóvá” – Kádár András Kristóf a rendőri bántalmazásokról

Kádár András Kristóf a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet társelnökeként nem érzi megalapozottnak azt a kormányoldalon gyakran előkerülő vádat, hogy a jogállamiság 2010 óta tartó leépülését kritizáló „sorosbérenc” emberi jogvédő szervezetek 2006-ban csendben maradtak volna. Azon túl, hogy jogi képviseletet biztosítottak rendőri bántalmazások sértettjeinek, a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívták a történtekre, ő maga pedig a Kossuth tér elkordonozása miatt egy rendőrségi panaszeljárást is végigcsinált, és a történtek nyomán 2007-ben életre hívott Független Rendészeti Panasztestületben is tag lett. Kádár Andrással Skrabski Fruzsina 2006-os dokumentumfilmjéhez készítettünk interjút a nyáron, most ennek a teljes, vágatlan verzióját is közzétesszük.

Októberben mutatták be Skrabski Fruzsina a 2006-os tüntetésekről és zavargásokról szóló Áldozatok 2006 című dokumentumfilmjét. A film elkészítésében egyfajta árokbetemetési vagy nemzeti minimum-kísérletként szerkesztőként közreműködött Kisberk Szabolcs, a HírTV akkori tudósítója (jelenleg a Mi Hazánk sajtófőnöke), riporterként pedig Bodoky Tamás, az Index akkori újságírója (jelenleg az Átlátszó főszerkesztője). A film a civil és a rendőri áldozatok nézőpontjából, eddig soha nem látott felvételek felhasználásával mutatja be a 2006-os őszi tüntetéssorozat eseményeit.

Online premier: Skrabski Fruzsina dokumentumfilmje 2006 áldozatairól | atlatszo.hu

Balog Zoltán volt miniszter, református püspök, és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester jelenlétében szerdán bemutatták Skrabski Fruzsina a 2006-os tüntetések, zavargások és rendőri túlkapások áldozatairól szóló dokumentumfilmjét. Az Áldozatok 2006 elkészítésében riporterként közreműködött Kisberk Szabolcs, a HírTV akkori tudósítója, és Bodoky Tamás, az Index akkori újságírója (jelenleg az Átlátszó főszerkesztője) is.

A dokumentumfilmhez több mint tíz órányi interjú-felvétel készült, ezeknek nagy része terjedelmi okokból nem fért be az egyórás filmbe, ezért úgy döntöttünk, hogy néhányat teljes terjedelmében, vágatlanul is közzéteszünk az interneten.

Kádár András Kristóf a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet társelnökeként nem érzi megalapozottnak azt a kormányoldalon gyakran előkerülő vádat, hogy a jogállamiság 2010 óta tartó leépülését kritizáló „sorosbérenc” emberi jogvédő szervezetek 2006-ban csendben maradtak volna. Azon túl, hogy jogi képviseletet biztosítottak a rendőri bántalmazások sértettjeinek, a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívták a történtekre, ő maga pedig a Kossuth tér elkordonozása miatt egy rendőrségi panaszeljárást is végigcsinált, és a történtek nyomán 2007-ben életre hívott Független Rendészeti Panasztestületben is tag lett.

Részletek az interjúból

– Hol volt a Helsinki Bizottság 2006-ban?

– A Helsinki Bizottság az események sűrűjében volt 2006-ban. Egy olyan problémáról van itt szó, amivel a Helsinki Bizottság már azt megelőzően meglehetősen sokat foglalkozott: ez a rendőrségi rendőri bántalmazások, túlkapások kérdése, tehát ebben nyilván volt feladatunk. Egyrészt egyéni panaszosoknak biztosítottunk jogi képviseletet, másrészt megpróbáltunk a magunk eszközeivel fellépni azért, hogy ezeknek az ügyeknek a kivizsgálása tisztességesen folyjon, részben a hazai hatóságok, részben a nemzetközi közvélemény, részben a vonatkozó szervezetek tájékoztatásával. A Kossuth téri kordonnal kapcsolatban a Helsinki Bizottság volt az, amelyik egy rendőrségi panaszeljárást végig vitt. Én voltam ennek az ügynek a panaszosa, amelynek a végén, elég hosszú idővel az események után, 2011-ben a rendőrség végül elismerte, hogy a Kossuth tér kordonozása nem volt jogszerű. Tehát elég sok dolgot csináltunk ezzel kapcsolatban.

– A nemzetközi közvélemény hogyan reagált erre az ügyre? 

– Az ENSZ szakosított szervezetei, tehát a kínzás elleni bizottság és az emberi jogi bizottság, amelyek két különböző ENSZ egyezmény betartása fölött őrködnek, a Magyarországra vonatkozó jelentéseikben erre a problémára fölhívták a figyelmet. Ez jelezte egyrészt az aggodalmat, másrészt pedig, hogy mit várnak el a mindenkori magyar kormányzattól azért, hogy ilyen dolgok ne történhessenek meg. A kínzás elleni bizottságnak nem sokkal az események után, 2006 novemberében volt egy ülése, ahol Magyarország volt a téma. Egyébként véletlenszerűen, mert ez egy periodikus felülvizsgálat, és éppen Magyarország volt terítéken, és ez jó alkalmat teremtett arra, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem volt rendben, hogy 2006 október elején született egy főkapitányi döntés arról, hogy bizonyos esetekben az azonosító cetliket levetetheti az elöljáró a bevetésre készülő rendőrök egyenruhájáról. A kínzás elleni bizottság elég régóta foglalkozik ezzel a kérdéssel, tehát pontosan ismerte azokat a jellemzően felmerülő rendszerszintű problémákat, amik a bántalmazással kapcsolatban fel szoktak merülni, és mind a mai napig megnézhető az országjelentés, hogy milyen ajánlásokat tett a magyar kormányzat számára.

– Milyen rendszerszintű problémákat tapasztaltak ebben az időszakban?

– 2006 egyfelől unikális, mert ilyen mennyiségben, ilyen súlyosságban, ilyenfajta bántalmazások, hatósági jogsértések a rendszerváltás utáni Magyarországon nem történtek sem azelőtt, sem azóta. Másfelől viszont olyan problémákat hozott ez az eseménysorozat felszínre, amelyek már nagyon-nagyon régóta benne voltak a rendszerben, és amelyekkel az a társadalmi csoport, amelynek sok tagját a 2006-os események közvetlenül érintették, jellemzően a hétköznapjaiban nem találkozott, míg a Helsinki Bizottság és a kevésbé szerencsés körülmények között élő (illetve az onnan érkező) ügyfélköre elég sokat.

Ilyen az, hogy a rendőri bántalmazás egy bocsánatos cselekmény volt. A rendőrség az ilyen esetekben jellemzően összezárt, az ügyészség az ilyenfajta bűncselekményeket sokkal kevésbé hatékonyan vizsgálta ki, nyomozta, mint másfajta cselekményeket, például azokat, amelyeket rendőrök kárára, rovására követnek el. A bíróságok hozzáállása az eljáráshoz, a különböző büntetőeljárási alapelvekhez nagyon más volt ilyenkor.

Hogy mondjak egy példát: 2006. október 24-én Gergényi Péter tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, hogy ne számítson itt senki kártérítésre, akinek panasza van, forduljon az ügyészséghez. Ha jól emlékszem, azt is mondta, hogy Révész Máriusz bántalmazása ügyében nem kíván belső vizsgálatot tartani, noha egyébként a vonatkozó szabályok alapján ez kötelezettsége lett volna. Volt egy nagyon határozott zárás a rendőri vezetés részéről.

A Fővárosi Főügyészség egyik ügyésze mondta azt, hogy megdöbbentő számára, hogy egy olyan esetnél, amikor a rendőri különítmény első sorában valaki bántalmazott egy személyt, és erről kamerafelvétel volt, amikor elkezdték meghallgatni abban az egységben szolgáló rendőröket, akkor valahogy senki nem futott az első sorban, mindenki a középsőben vagy a hátsóban volt, és ami ennél is furcsább, senki nem tudta, hogy ki futott az első sorban. Mondta ezt az ügyészségi vezető teljes joggal megbotránkozva, de az a helyzet, hogy számunkra ez a mindennapi valóság és tapasztalat volt. Mi a rendőri bántalmazásos ügyeinkben, amelyek jóval 2006 előtt megindultak, mindig ezzel találkoztunk: senki nem látta, senki nem tudta. Tehát ez egy olyan jelenség volt, amit ez az eseménysorozat kihozott.

Ugyanígy rendszerszintű probléma az ilyen jellegű ügyek nyomozása, amit az ügyészek végeznek. És nem tudom, hogy milyen okból, nem tudom, hogy itt egyfajta kollegialitás van-e, ami egyébként az ügyészek és a rendőrök együttműködéséből fakad, de ezekben a nyomozásokban valahogy nagyon ritkán csinálnak meg az ügyészek mindent, amit meg kellene tenni. Van, hogy nem hallgatják meg a szóba jöhető rendőröket, van, hogy nem szembesítenek.

[…]

Több olyan ügyünk van, ahol pótmagánváddal kellett eljuttatni, egyébként végső soron elítélésig az ilyenfajta bántalmazásokat. Ebben fontos szerepet játszanak a bíróságok, és az, hogy mennyire hajlandóak az ilyen ügyekben, és azzal a szokásos szigorral fellépni, amellyel fordított esetben fellépnek, illetve hogy mennyire veszik a rendőri nyilatkozatokat, jelentéseket készpénznek.

Első fokon 2006 szeptemberében nagyon sok embert helyeztek előzetes letartóztatásba nagyon rövid idő alatt, itt megint csak olyan problémák jöttek ki, amelyek rendszerszinten abszolút jelen vannak. Egy konkrét ügyben, amire emlékszem, 19 embert helyeztek egy döntéssel előzetes letartóztatásba. Tizenkilenc olyan embert, akik eléggé máshonnan, más körülmények között kerültek a hatóság látókörébe. Ez egy hatoldalas indítvány volt ügyészi részről, amiből az első négy oldal a terheltek neveit, születési és egyéb adatait tartalmazta. Az utolsó oldal az az ügyvédek felsorolása, tehát a 19 emberre érdemben egyetlenegy oldal vonatkozott, amiben csak egy féloldalas tényállás volt, ami leírta, hogy körülbelül mivel vádolják őket. Az előzetes letartóztatásnál mérlegelni kell egyrészt, hogy fennáll-e a gyanúja a bűncselekménynek, hogy milyenek az érintett személyek egyedi körülményei, vajon el fog-e szökni, vajon össze fog-e beszélni. Tizenkilenc emberre vonatkozóan ezt fél oldalban biztos, nem lehet megcsinálni. Ez is egy olyan dolog, amit mi nagyon régóta mondtunk és láttunk, hogy van egy ilyen automatizmus, amit a társadalom olyan szerencsésebb csoportjaiban, rétegeiben, amely rétegek és csoportok tagjai ritkán kerülnek összetűzésbe a hatóságokkal és a törvénnyel, el sem tudnak szerintem képzelni.

A sokk után elindultak bizonyos tisztulási folyamatok, 2006 utóélete hozott bizonyos javulásokat. De azt is látni kell, hogy a sokk elmúltával azért visszakerült a szisztéma a kerékvágásba.

[…]

2006 kapcsán sok jogalkotó is megértette, hogy ez egy probléma, és ennek eredményeként szigorították a rendőrségre, illetve a szolgálati jogviszonyra vonatkozó szabályozást. És volt egy időszak, egy rövid időszak, amikor ha valakit ilyenfajta szolgálattal összefüggésben elkövetett cselekmény miatt elítéltek, akkor nem maradhatott rendőr. És aztán telik-múlik az idő, és az államérdek – hogy is mondjam, valamilyen módon felülkerekedik. 2011-ben volt egy jogszabály-módosítás, ami azt mondta ki, hogy a belügyminiszter adhasson felmentést ez alól. Nem olyan régen kikértünk adatokat, hogy 2012 után hány esetben és milyen arányban mondta azt a belügyminiszter, hogy „jó téged elítéltek, de igazából azért maradhatsz rendőr”. És azt láttuk, hogy 2012-ben még – hogy is mondjam, kicsit szigorúbban vizsgálták ezeket az eseteket. Ha jól emlékszem, akkor tíz esetből csak 3-ban kaptak engedélyt azok közül, akik kérvényezték, hogy maradhassanak rendőrök, de 2013 és 2019 között már a kérelmek 70%-át jóváhagyta a belügyminiszter. Tehát bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélt vagy felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt rendőrök folytathatták a rendőri tevékenységüket. Ez azt mutatja, hogy a rendszernek van egy önsúlya, tehetetlensége. És ezek a nagyon régi beidegződések visszaugrasztják a rendszert.

[…]

Az ügyészi váderedményesség, amelyik általában 96-98% körül van összességében a magyar rendszerben, pont a rendőrségi bántalmazások esetében úgy alakul, hogy volt olyan év (talán 2014), amikor kevesebb mint 50 százalékos volt az ügyészség váderedményessége. Tehát van egy szinte tévedhetetlen ügyészségünk, amelyik a rendőri bántalmazások esetében valahogy mégsem tud annyira hatékony lenni, és a bíróságok sokkal gyakrabban, nagyobb arányban mondják azt, hogy nem megalapozott a vád, mint más esetekben. 2006 sokkja elindított egy olyan folyamatot, hogy ezeket a problémákat próbáljuk meg valamilyen módon kiküszöbölni, de a kulturális változás mindig sokkal bonyolultabb, nehezebb és hosszabb, mint a jogszabályi.

– A tüntetések kezelése hogyan változott 2006 hatására?

– 2006 után, már 2007-2008 körül tapasztalható volt egyfajta sokkal nagyobb tudatosság. Szembesült azzal a magyar rendőrség 2006-ban, hogy egy demonstráció kikerülhet a békés keretek közül adott esetben. És hogy ettől viszont még professzionálisan, szakszerűen kell azt kezelniük. Szerintem akkor kezdték el megtanulni a magyar rendőrök azt, hogy egy ilyen szituációra hogyan lehet reagálni. Nem azt mondom, hogy azóta soha semmi nem történt, de az biztos, hogy akkor elindult egy tanulási folyamat, aminek az eredményeként egyébként a tüntetések kezelésében sokkal professzionálisabb és sokkal higgadtabb most a magyar rendőrség, mint akkor volt, ez egy pozitívum.

Szintén pozitívum például, hogy pariba került a büntető törvénykönyvben a hivatalos személy által és a hivatalos személy ellen elkövetett erőszak, mert korábban ennek a büntetési tétele is más volt. Tehát enyhébben volt büntetendő az a rendőr, aki bántalmazott valakit az eljárásában, mint az, aki egy rendőrt bántalmazott annak eljárása közben, amit azért nehéz megindokolni, mert egy rendőrtől több várható el és fokozott a felelőssége, a fegyverhasználat, a kényszerítő eszközhasználat miatt, és mert a jogszabályok betartatása a fő feladata.

„Az elfogottnak lehetőség szerint törjön el valamije”

Az eseményekben érintett rendőr-nyilatkozót nagyon nehéz volt találni, a Belügyminisztérium elutasította az interjú-kéréseinket, Gergényi Péter akkori budapesti rendőr-főkapitány kikérte magának a megkeresést, de Baka György, aki azóta már leszerelt, végül kötélnek állt az ügyben.

Baka György kiemelt szolgálati századparancsnok-helyettesként került bevetésre a 2006-os tüntetések és zavargások során, egy megyei rendőrszázadot irányított. A felügyelete alá tartozó rendőri egységet a tévészékház ostromától 2007 őszéig szinte heti rendszerességgel bevetették Budapest utcáin, egyebek mellett tömegoszlatásra is. A tévészékház ostromáról, a Köztársaság téri „csatáról” és a 2006 október 23-án történtekről kérdeztük.

„Megdobtak Molotov-koktéllal, folyt rajtam a benzin” – egy rendőrparancsnok beszámolója a 2006-os eseményekről | atlatszo.hu

 

A filmkészítést megelőző kutatómunka során számos visszaemlékezést, beszámolót kaptunk, ezek közül az egyik legmegrázóbb egy akkor pályakezdő rendőr őrmesteré volt, aki a rendőr szakközépiskolából egyenesen a Magyar Rádió akkori székházában működő ideiglenes rendőrbázisra csöppent. A neve elhallgatását kérő rendőr a filmben való megszólalást nem vállalta, írásbeli beszámolóját azonban teljes egészében közzétettük.

„Az elfogottnak lehetőség szerint törjön el valamije” – egy pályakezdő rendőr őrmester beszámolója a 2006-os eseményekről | atlatszo.hu

Balog Zoltán volt miniszter, református püspök, és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester jelenlétében szerdán bemutatták Skrabski Fruzsina a 2006-os tüntetések, zavargások és rendőri túlkapások áldozatairól szóló dokumentumfilmjét. Az Áldozatok 2006 elkészítésében riporterként közreműködött Kisberk Szabolcs, a HírTV akkori tudósítója, és Bodoky Tamás, az Index akkori újságírója (jelenleg az Átlátszó főszerkesztője) is.

A 2006-os tömeges rendőri erőszakot követő eljárások nem hoztak mélyreható változást a rendőri erőszak előfordulásának gyakoriságát és következményeit illetően. Erre utalnak azok a statisztikák, amiket a Helsinki Bizottság állított össze több állami szerv adatai alapján. A valamilyen hivatalos eljárás során történt bántalmazási ügyeket azóta is nagyon ritkán vizsgálják ki, és még ritkábbak az elmarasztaló ítéletek, miközben a bántalmazás miatti feljelentések száma alig változott.

Nemcsak 2006, a közelmúlt rendőri túlkapásainak nagy része is kivizsgálatlanul maradt | atlatszo.hu

A 2006-os tömeges rendőri erőszakot követő eljárások nem hoztak mélyreható változást a rendőri erőszak előfordulásának gyakoriságát és következményeit illetően. Erre utalnak azok a statisztikák, amiket a Helsinki Bizottság állított össze több állami szerv adatai alapján. A valamilyen hivatalos eljárás során történt bántalmazási ügyeket azóta is nagyon ritkán vizsgálják ki, és még ritkábbak az elmarasztaló ítéletek, miközben a bántalmazás miatti feljelentések száma alig változott.

A 2006-os, jórészt megtorlatlanul maradt tömeges rendőri erőszakról, valamint annak máig ható következményeiről idén a Magyar Helsinki Bizottság is dokumentumfilmet forgatott. A civil jogvédők filmje bemutatja, hogy a rendőri erőszak megelőzésével, feltárásával és megbüntetésével a hazai igazságszolgáltatás a mai napig adós. „Bűnelkövetők, fogvatartottak, kábítószerélvezők, romák és szegények régóta ismerik ezt az arcot. 2016 óta tömegével ismerik meg az ide érkező külföldiek is. Öt éve folyamatosan vernek össze olyanokat – köztük gyerekeket, nőket, védelemre szoruló menekülőket –, akik a déli határzárat lépik át szabálytalanul.”

Tömeges rendőri erőszak 2006-ban, és annak máig tartó hatásai a Helsinki Bizottság dokumentumfilmjében

A Magyar Helsinki Bizottság dokumentumfilmet forgatott a 2006-os, jórészt megtorlatlanul maradt tömeges rendőri erőszakról, valamint annak máig ható következményeiről. A…

Kérdezett: Bodoky Tamás

Címlapkép: Kádár András Kristóf/Áldozatok 2006