koronavírus

Csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nem szállítottak a kormánynak a hibás maszkokból

Más tartományban volt a gyár, a beszállító cég kínai kollégái pedig nem szerettek volna az ilyenkor kötelező karanténba vonulni. Ezért végül ettől a gyártótól nem, csak a szerződésben megjelölt másik kettőtől hoztak maszkot tavaly — derül ki Vu Quon Dong vietnámi vállalkozó az Átlátszónak írt leveléből. Ez arra utal, hogy csak a vakszerencsének köszönhetően nem szállítottak a magyar kormánynak a szerződésben megnevezett Ouleok gyártó maszkjaiból. Korábbi cikkünkben arról írtunk: a gyártó maszkjaival világszerte problémák merültek fel.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

A gyárral tárgyalásokat folytattunk, de szerződéskötésig nem jutottunk. Úgy emlékszem azért, mert kínai kollégáink jelezték, hogy belátható időn belül nem tudják megnézni a gyárat, hiszen más tartományban van, és ha odamennek, két hetes karanténba kell vonulniuk. Így inkább elfogadtam a [másik két gyártó] által diktált feltételeket a szükséges mennyiség biztosításához — tájékoztatta emailben Vu Quoy Duong vietnámi származású vállalkozó az Átlátszót a hét során.

A Sárkány Centerben és számos dohányboltban is érdekelt, Vu Zoliként is ismert férfi a tulajdonosa annak a Gyömrői-Sarok Projekt Kft.-nek, amellyel 86 millió darab kesztyű és 28,9 millió maszk szállítására szerződött a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2020-ban.

Erről azért írtunk korábban, mert a szerződésben megnevezett egyik gyártó, az Ouleok (Tangshan) Technology Co. Ltd. FFP2-esnek mondott maszkjával kapcsolatban világszerte problémák merültek fel. A szerződés szerint egy 7,8 millió darab maszkra szóló tételt összesen három gyártó termékeiből kellett összeraknia a Gyömrői-Sarok Projekt Kft.-nek.

A szerződés részlete

Az eredeti cikkünk megjelenése előtt hiába kérdeztük arról a KKM-et, a Gyömrői-Sarok Projekt Kft.-t, valamint az Országos Kórházi Főigazgatóságot, hogy végül pontosan hány darab ilyen maszk került leszállításra, választ egyiküktől sem kaptunk.

A KKM azóta közleményt adott ki, melyet az Átlátszóhoz nem juttatott el, így azt csak az állami hírügynökség által kivonatolt formájában ismerjük. Az MTI úgy idézi a közleményt: „a KKM kiemelte ugyanakkor, hogy a nem megfelelő terméket kínáló céggel megállapodás nem született, tehát ettől a cégtől maszkot nem vásároltak”.

A Vu Quoy Dong mostani üzenetében foglaltak alátámasztják a KKM állítását és meg is magyarázzák, hogy mi az oka annak, hogy a szerződésben megtalálható gyártó terméke végül nem került leszállításra.

A cégtulajdonos üzenetében semmilyen utalást nem tett arra, hogy a KKM-nek tudomása lett volna a maszkokkal kapcsolatos problémákról.

Ahogy korábban írtuk, az alaptalanul CE jelöléssel ellátott, FFP2-es szintűnek hazudott maszkokat a belga hatóságok kapcsolták le 2020 áprilisában.

„A terméken CE felirat olvasható, de releváns szervezet nem minősítette védőeszköznek. Hovatovább, az anyag részecskeszűrése nem megfelelő (mért értéke legfeljebb 81.8 %), és a maszk nem illeszkedik megfelelően az archoz. Ebből következően részecskék vagy mikroorganizmusok túlzott mértékben juthatnak át a maszkon, megnövelve a fertőzés veszélyét” — olvasható a európai termékriasztási rendszer, a Rapex honlapján az Ouleok (Tangshan) Technology Co. Ltd. maszkjáról.

A KKM képviseletében ezután 2020 májusában Balog Csaba közigazgatási államtitkár szignálta a szerződés legutolsó ismert verziójának mellékletét, amelyben megtalálható az Ouleok megnevezése.

Úgy tűnik tehát, hogy külügy gond nélkül leszerződött a problémás maszkokra, és csak a vakszerencsének köszönhető, hogy a beszállító végül egyetlenegy darabot sem szállított le a típusból.

A tényeknek megfelelően tudósítottunk korábban, álhírezés helyett a kormányzat esetleg megpróbálhatná azt is, hogy válaszol az újságírói megkeresésekre

Múlt héten a KKM közleménye baloldali álhírként utalt az Átlátszó korábbi cikkére. A témával foglalkozó cikkeinkben a tényeknek megfelelően számoltunk be arról, hogy a KKM tavaly leszerződött arra, hogy akár 7,8 millió darabot vásárol az Ouleok maszkjaiból. Okkal feltételeztük, hogy a gyártó maszkjából valamennyit szállítottak különben miért írnák bele a szerződésbe?

De azt is leírtuk, hogy a végül leszállított termékek valós eloszlását nem ismerjük, méghozzá azért, mert erről ugyan megkérdeztük a KKM-et és az Országos Kórházi Főigazgatóságot, de nem kaptunk semmilyen választ.  (A KKM-nek  e sorok szerzője március 24-én egy más témában is kérdést küldött, arra sem kapott még semmilyen választ.) Jelenlegi ismereteink szerint az Ouleok maszkjából akár szállíthattak is volna, de a szerencsének köszönhetően végül nem szállítottak egy darabot se.

Ezt az információt nyilván korábban is szívesen megosztottuk volna olvasóinkkal, ha akár a KKM, akár az Országos Kórházi Főigazgatóság sajtóosztálya kérdésünkre ezt hajlandó elárulni.

Sarkadi Nagy Márton

Címlapkép: a kérdéses maszktípusra a belga gyógyászati eszközökért felelős ügynökség (FAMHP) tesztjei alapján készült tájékoztató kiadványában kiadott riasztás

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42