koronavírus

A koronavírus-járvány minden negyedik áldozata szociális intézmény lakója volt

Több hónapon át tartó levelezést követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ teljesítette Szél Bernadett független országgyűlési képviselő adatigénylését és elküldte neki a szociális otthonok koronavírus fertőzöttségi és halálozási adatait, amelyek egyértelműen mutatják, hogy a második hullám sokkal súlyosabban érintette ezeket az intézményeket, mint az első.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

Szinte semmit nem tudunk az idősotthonok fertőzöttségéről

Szél Bernadett országgyűlési képviselő 2020. november közepén fordult a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK), hogy megszerezze a szociális otthonokra vonatkozó pontos adatokat.

Ekkor azt a tájékoztatást kapta, hogy november 1-jén 118 otthon volt érintett, az egészségügyi válsághelyzet június 18-i kihirdetése óta pedig 124 helyről jeleztek fertőzést. Ez a szám az idősotthonok mellett a pszichiátriai betegeket, fogyatékossággal élőket, hajléktalanokat és szenvedélybetegeket ellátó intézményeket is magába foglalta.

Arra a kérdésre azonban, hogy konkrétan mely intézmények érintettek, és hány gondozott fertőződött meg az egyes helyeken, az NNK ekkor még nem adott választ, amit azzal indokoltak, hogy ilyen adatokkal nem rendelkeznek.

Több körös levelezés után végül 2021. március 17-én sikerrel zárult Szél adatigénylése, és a Müller Cecília által küldött adatokból kiderül az is, hogy a járvány kezdete óta pontosan mely otthonokban jelent meg a vírus.

Az adatok megszerzése azonban nem volt zökkenőmentes: a veszélyhelyzetre hivatkozva kétszer 45 napra meghosszabbított határidő letelte után végül február közepén érkezett először válasz a képviselő kérdéseire, de a táblázat nem sok érdemi információt tartalmazott. A kapott adatok ugyanis a november 17-i állapotot tükrözték, ami Szél szerint jól mutatja, hogy az akár 90 napos hosszabbítás mennyire kiüresíti az információs jogokat.

„Kezdjük ott, hogy sikerült olyan adatokat küldenie, amiben egy darab dátum sincs. Vagyis nem tudni, hogy milyen időszakra vonatkoznak a számok. Bár én az aktuális és a teljes pandémiás időszakra vonatkozó adatokat kértem, a táblázat valószínűleg a második hullám adatait tartalmazza, talán szeptember elejétől november közepéig. Nem tudjuk, mert ezt elfelejtették beleírni” – írta Szél.

A hivatalos koronavírus-tájékoztató oldalon sem találni bővebb információkat az idősotthonok fertőzöttségének alakulásáról. Az első hullám alatt rendszeresen beszámoltak arról, hogyan alakul a halálozási szám egyes intézményekben, és mely otthonok érintettek. Igaz ugyan, hogy már ekkor is elsősorban a főváros fenntartása alatt működő Pesti Úti intézmény került a beszámolók középpontjába, az ott feltárt hiányosságok és a vizsgálat állításait több ponton cáfoló Fővárosi Önkormányzat miatt.

A járványügyi kormányzati tájékoztatás minden hatodik bejegyzése propaganda

November 13-ig kigyűjtöttük a kormány hivatalos tájékoztatóoldalának összes bejegyzését és ezeket elemeztük. Szijjártó Péterrel lehetett a legtöbbször találkozni. Az országok többségében a járványtájékoztató oldalt nem meglepő módon a vírus terjedésével kapcsolatos adatok, grafikonok és térképek közlésére, továbbá a különféle kormányzati intézkedések bejelentésére használják.

Azóta azonban még kevesebb információ érhető el a koronavirus.gov.hu-n: szinte semmit nem tudunk arról, hogyan alakul a fertőzöttség ezekben a zárt intézményekben, amelyek egyébként is veszélyeztetettebbek járványügyi szempontból a gondozottak életkora vagy egészségi állapota miatt.  A legutolsó, konkrétan idősek otthonával kapcsolatos tájékoztatás augusztus 27-én került fel az oldalra.

A második hullám súlyosabban érintette a szociális intézményeket

A most, Szél Bernadett által megkapott adatbázisból 2021. március 5-ig bezárólag láthatóak a szociális intézmények gondozottainak és dolgozóinak halálozási és fertőzöttségi adatai, amelyeket négy ábrán mutatunk be.

A tisztifőorvos által küldött táblázatokból jól kivehető, hogy a járvány őszi hulláma sokkal súlyosabban érintette a szociális intézményeket, mind a fertőzöttek, mind az elhunytak tekintetében, ezért az általunk készített ábrák a március 5-i állapotot mutatják, azaz a második hullám terjedését ábrázolják.

Adatvizualizációink a gondozottak és az intézményekben dolgozók fertőzöttségi és halálozási adatait egyaránt tartalmazzák, így teljes képet adnak arról, hogyan érintette az egyes szociális otthonokat a vírus.

A Szél Bernadett által megszerzett adatokból a vírus terjedése és az egyre súlyosbodó helyzet is jól látszik: a tavaly tavaszi 34 után ősszel már 891 intézmény volt érintett, a fertőzöttek száma 920 főről 23848-ra nőtt, a tavaszi 140 haláleset pedig 3512 halálesetre emelkedett a második hullám alatt. A gondozottak mellett az idősotthonok dolgozói közül is többen megfertőződtek: az első hullámban 137 dolgozó volt igazoltan koronavírusos, míg a második hullámban  a számuk 8273 volt. Az elhunyt gondozók száma 18 fő.

Összességében elmondható, hogy a járvány őszi hulláma 25-ször több halálos áldozatot szedett az idősotthonokban, mint az első, és a koronavírus összes idősotthoni áldozatának 96%-a a második hullám során hunyt el.

2021. március 5-ig a koronavírusban elhunytak 24 százaléka, azaz mintegy negyede valamilyen szociális otthon lakója volt.

Az egyes intézmények  fertőzöttségi és halálozási adatait is ábrázoltuk. A diagram sávjaira kattintva láthatóvá válik, hogy az egyes megyéket hogyan érintette a vírus, de a megyékre kattintva az intézményi bontás is elérhető.

Beszédes adat, hogy 2020. november közepe és 2021. március eleje között több mint háromszorosára nőtt az idősotthoni áldozatok száma a szeptember és november közötti időszakhoz képest. A tavaly tavaszi hullám javarészt a fővárosi idősotthonokat érintette: a 140 elhunyt 70%-a, összesen 99 fő volt budapesti intézmények lakója. Az elhunytak több mint fele (55 fő) a Pesti Úti Idősek Otthona gondozottja volt. Ezt követte a Vázsony Vilmos Idősek Otthona (18 elhunyt) és a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (11 elhunyt).

A tavaly ősszel kezdődő hullám azonban főleg a vidéki szociális otthonokban terjedt: a fertőzöttek száma különösen magas Pest megyében: több mint 3400 fő. Legkevésbé Vas, Komárom-Esztergom, illetve Nógrád megyében terjedt a vírus, ugyanis ezekben a megyékben kevesebb mint 1000 igazoltan koronavírusos gondozottat és dolgozót találtak.

A legtöbb elhunyt, összesen 315 fő Pest megyében volt, ezt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 291 elhunyttal, és Bács-Kiskun, ahol 262-en haltak meg a COVID-19 következtében. A legkevesebb elhunyt Komárom-Esztergomban és Tolnában volt: mindkét megyében kevesebb mint 100-an vesztették életüket a vírus miatt. Az idősotthoni elhunytak 95 százaléka a 2021. március 5-i adatok szerint vidéki otthon lakója volt.  Ha a férőhelyekkel arányosan vizsgáljuk a COVID-pozitív gondozottak számát, akkor az látszik, hogy összesen 24 olyan intézmény volt a második hullám idején, ahol a lakók nagy része, azaz több mint 90%-a elkapta a vírust.

Természetesen voltak olyan szociális otthonok is, ahol eddig nem regisztráltak koronavírus-fertőzöttet, ezek jellemzően a kevesebb férőhellyel rendelkező intézmények. Összesen 117 ilyen intézmény van hazánkban: a legtöbb Vas megyében, ahol az összes szociális intézet 35%-ában nem jelent meg a vírus, és Győr-Moson-Sopronban, ahol a szociális otthonok 19%-ában nem találtak fertőzöttet az őszi hullám alatt.

Nemrég a K-Monitor jóvoltából egy évvel a járvány magyarországi megjelenése után nyilvánosságra kerültek a településszintű adatok is, amelyekről szintén írtunk az Átlátszón:

Egy évvel a járvány megjelenése után előkerültek a fertőzöttek településszintű adatai végre

Több hónapon át tartó adatigénylést és levelezést követően a K-Monitor birtokába kerültek a magyar településszintű fertőzési adatok. A hozzánk is eljutott adatbázisból csináltunk néhány térképes ábrázolást, amivel így a korábbinál többet tudhatunk meg a járvány itthoni helyzetéről. Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

Szopkó Zita

Az adatvizualizációkat Szabó Krisztián és Pete Luca készítette. Címlapkép: Koronavírusban elhunytak a szociális intézményekben /Pete Luca

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás