adatigénylés

A Külügyminisztériumtól és a Miniszterelnökségtől sem kaptuk meg a kínai és az orosz vakcinák beszerzéséről szóló szerződéseket

Mindkét oltóanyag beszerzését Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be, ezért joggal gondolhattuk, hogy az ő tárcájánál vannak az iratok. A külügy azonban azt válaszolta az adatigénylésünkre, hogy nem adatgazda a kérdésben, és ugyanezt írta vissza adatkérésünkre a Miniszterelnökség is. Nem adjuk fel, több állami szervtől is kikértük a Szputnyik V és a Sinopharm vakcinák vásárlásáról szóló szerződéseket, hogy megtudjuk a beszerzések részleteit.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

Szijjártó Péter külügyminiszter 2021. január 22-én jelentette be, hogy „egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió adag koronavírus elleni vakcinát vásárolt hazánk Oroszországtól”. A kormányzati honlapon szereplő közlemény szerint „a külügyminiszter korábban az orosz egészségügyi miniszterrel állapodott meg a Szputnyik V  vakcina beszerzéséről”. A szöveg azzal zárul, hogy „a vakcinaszállításról szóló szerződést kitárgyaltuk, az éjszaka aláírtuk, és az orosz közvetlen befektetési alap is szignózta”.

Joggal gondolhattuk tehát, hogy a magyar állam részéről Szijjártó Péter írta alá a Szputnyik V vakcina beszerzéséről szóló szerződést, ezért adatigénylésben kértük ki a dokumentumot a külügyminisztériumtól. A tárca viszont azt válaszolta, hogy ők nem adatkezelők ebben a kérdésben.

Ugyanígy jártunk a kínai vakcina esetében is: 2021. január 30-án azt is Szijjártó jelentette be, és ez a közlemény is arra utalt, hogy ő írta alá a szerződést, de hiába kértük ki a dokumentumot a Külügyminisztériumtól, azt válaszolták, hogy ők nem adatgazdák ebben a témában sem.

Ezután a Miniszterelnökséghez mint az államot és a kormányt képviselő szervhez fordultunk, de onnan is lepattantunk.

A Külügyminisztérium után a Miniszterelnökség is azt válaszolta a Szputnyik V és a Sinopharm vakcina vásárlásával kapcsolatos adatigényléseinkre, hogy ők nem adatgazdák ezekben az ügyekben.

Felmerül a kérdés, hogy akkor kinél van a két szerződés, ha az azokat bejelentő és azokat – legalábbis a közlemények szerint – aláíró külügyminiszter tárcájánál, illetve az egész kormányt és országot irányító Miniszterelnökségnél, állításuk szerint, nincs.

Azt, persze, nem mondták meg, hogy kinél vannak a kért adatok, ezért csak tippelgetni tudunk, kivel kell pingpongoznunk a vakcinaszerződésekért. A lehetőségek tárháza, ha nem is végtelen, elég tág. Ezért a biztonság kedvéért adatigényléseket adtunk be az egészségügyet irányító Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI), a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) és az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak (ÁEEK) is. Ha sikerül valahonnan adatokat kapnunk, mindenképp megírjuk.

A dolog különös pikantériája, hogy a Miniszterelnökséget jelenleg vezető Gulyás Gergely 2009-ben, ellenzékből, felháborítónak és törvénysértőnek tartotta, hogy a Magyarországot akkor vezető Bajnai-kormány nem hozta nyilvánosságra a H1N1 vírus elleni oltás beszerzésére vonatkozó szerződést.

„A fideszes jogász álláspontja szerint valamennyi szerződést mellékletekkel együtt az utolsó betűig nyilvánosságra kell hozni. (…) Szerinte az oltóanyag kapcsán a titoktartás azért is rendkívül káros, mert a közvélemény a megfelelő tájékoztatás hiányában nem csupán a többmilliárdos üzlet mára beigazolódni látszó tisztességtelen hasznát valószínűsíti, hanem az oltóanyag hatékonyságát is megkérdőjelezi, így a közbizalom elvesztésével az új influenza elleni védekezés egészének sikeressége kerül veszélybe” – olvasható a Hvg.hu akkori cikkében.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Sinopharm-szállítmány 2021.02.23-án (forrás: koronavirus.gov.hu/Facebook)

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42