szolgálati közlemény

Erdélyi Katalin kapta idén az Andrassew Iván emlékére alapított Sámli-díjat

Január 14-én este osztotta ki az öt évvel ezelőtt elhunyt publicista emlékét ápoló társaság az idei Sámli-díjat, amelyet minden évben annak ítélnek oda, aki Andrassew Iván újságíró szellemi örökségét a legméltóbban viszi tovább. Idén lapunk főszerkesztő-helyettese, Erdélyi Katalin kapta az elismerést.

Andrassew Iván író, újságíró a Népszava publicisztikai rovatának vezetője hosszan tartó, súlyos betegség után 2015. január 14-én, 62 évesen hunyt el. Barátai ezután egy civil társaságot alapítottak, hogy ápolják az emlékét. Halálának napján minden évben emlékestet szerveznek, ahol kiosztják a tiszteletére alapított Sámli-díjat is. Az elismerést annak ítélik oda, aki Andrassew szellemi örökségét a legméltóbban viszi tovább. A díjat először, 2017-ben Scipiades Erzsébet, majd 2018-ban az Oltalom Egyesület, 2019-ben pedig Csillag Ádám és Kácsor Zsolt kapta.

Andrassew Iván nagyon szerette és gyűjtötte a sámlikat, többet saját kezűleg is faragott, ezért a díj minden évben az újságíró legendás gyűjteményének egy darabja. „Egy sámli, amire nemcsak ülni lehet, hanem állni is, ha valaki távolabbra nézne. A díjazottat azok közül választottuk, akik ezt már megtették.” – írta a társaság az idei emlékest meghívójában.

Január 14-én este 7 órakor a Spinoza Házban az emlékest a díj átadásával kezdődött, a nyertest Karácsony Ágnes méltatta. A laudációban elhangzott, hogy olyan valakinek szavazták meg az idei Sámli-díjat, aki Andrassew Ivánhoz hasonlóan a tényeket tartja a legfontosabbnak az újságírásban, és nem nyugszik, nem adja fel, amíg ki nem deríti, amit tudni akar.

A Sámli-díjat 2020-ban az Átlátszó főszerkesztő-helyettese, Erdélyi Katalin kapta.

A laudációban felidézték többek között a Szíjj László meggazdagodásáról, az Elios EU-s bevételeiről, a Borkai Zsolt körüli céghálóról, a honvédségi repülőkről, és a katasztrófavédelem bizniszeiről írt cikkeit.

Sámli-díj 2020.01.14.

Sámli-díj 2020.01.14.

A díjátadó után Vicsek Ferenc,  a Klubrádió egykori főszerkesztője beszélgetett a nyertessel és Urbán Ágnes médiakutatóval, majd Láng Balázs színművész tolmácsolásában részlet hangzott el a társaság által hamarosan kiadásra kerülő könyből. Ezt követően Lipovecz Iván, a HVG volt főszerkesztője, Tamás Ervin, az egykori Népszabadság főszerkesztő-helyettese és Harle Tamás újságíró beszélgetett a magyar médiaviszonyokról, végül Láng Balázs felolvasta Andrassew Iván cenzúráról szóló nyílt levelét.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42