Semmiben nem felel meg az átláthatóság követelményeinek a Szatmáry-Jähl Angéla által vezetett Zuglói Piacüzemeltetési és Közösségi Tér Kft. – ez Vágó Gábor első jelentésének megállapítása, amit Zugló polgármesteri hivatalának átláthatósági biztosaként tett. Szatmáry-Jähl a fideszes kereskedelempolitikus Szatmáry Kristóf édesanyja. Ő vezeti azt a céget is, amiről a 24.hu derítette ki: feketén dolgoztat és nyugtát sem mindig szokott adni.
Szatmáry-Jähl Angéla 311 ezer 900 ezer bruttó forintot és havi ezer kilométerig felhasználás szerinti gépjármű-költségtérítést kap munkájáért, amit a Karácsony Gergely vezette XIV. kerületi önkormányzat érdekeltségében lévő Zuglói Piacüzemeltetési és Közösségi Tér Kft. ügyvezetőjeként végez. Ezt a polgármesteri hivatal sajtóreferense válaszolta érdeklődésünkre.
Szatmáry-Jähl Szatmáry Kristóf édesanyja. Szatmáry a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos, korábban nemzetgazdasági államtitkár volt, 2006 óta a Fidesz országgyűlési képviselője.
Mindketten, illetve még Szatmáry Aranka, Szatmáry Kristóf testvére is tulajdonosok a Szatmáry Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-ben, aminek az ügyvezetője Szatmáry-Jähl. Erről a cégről szól a 24.hu friss cikksorozata amely szerint a kft. által üzemeltetett zöldséges boltban feketemunkások dolgoznak és nyugtát sem mindig kapni. A fideszes politikus tagad, közlése szerint betörés volt a cégüknél, és épp azok a dokumentumok tűntek el, amik őket igazolnák, a nyugta-nemadást mutató videófelvételek pedig hamisítványok.
Szatmáry-Jähl maga is politizált, 1998-ban SZDSZ-színekben indult országgyűlési mandátumért, de nem járt sikerrel. Később, 2010-2014-ben fideszes jelöltként volt fővárosi közgyűlési képviselő. Szintén Fidesz-támogatással. Indult egyéniben Zuglóban 2014-ben, de pár szavazattal alulmaradt. Ő és fia is befolyásos szerepet vittek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában hosszabb időn keresztül.
A zuglói önkormányzati cég élére a különös helyi pártalkuk részeként kerülhetett. Az általa vezetett kft. azonban – amelynek közvetlen tulajdonosa a kerületi városgazdálkodási zrt. – nem felel meg az átláthatóság követelményeinek. Ezt már Vágó Gábor (volt kollégánk, jelenleg LMP-s képviselőjelölt Kecskeméten), kerületi átláthatósági biztos mondja.
Vágó érdeklődésünkre hangsúlyozta, első vizsgálata éppen ennek a cégnek a gyakorlatát elemezte. Kiderült, honlapjukon a piac nyitvatartási idején és házirendjén kívül semmit sem hoznak nyilvánosságra, még a cég elérhetőségét vagy az ügyvezető nevét sem. Jelentését, amiben a hibák korrigálására hív fel, az átláthatósági biztos elküldi Karácsony Gergely polgármesternek és az érintett cégnek is, és szerda este nyilvánosságra hozta hivatalos Facebook-oldalán is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!