adatigénylés

Eddig 17 milliós veszteséget termelt a felcsúti kisvasút, az elmúlt évben 17 nap járt üresen

A miniszterelnök szülőfalujában 600 millió forint EU-s támogatással épült kisvasút az elmúlt egy évben 5,1 millió forint veszteséget termelt. Ezzel 2016-os indulása óta összesen már 17,4 milliós mínuszt hozott össze a kirándulóvonat.

2015-ben az Átlátszó elsőként írta meg, hogy az Orbán-kormány 600 millió forint európai uniós támogatást ad a felcsúti kisvasútra, amely aztán 2016. április 30-án indult első útjára a felcsúti stadion és az alcsútdobozi arborétum között. 2017-ben kipereltük az uniós pályázatot az NGM-től, és több cikkben foglalkoztunk a gazdálkodási és utasforgalmi adatokkal.

2017-ben és 2018-ban is közadatigénylésben kértük ki a hivatalos nevén Vál-völgyi kisvasutat üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól (FUNA) a kisvonattal kapcsolatos bevételek és kiadások listáját, valamint a jegyeladások számát.

Az alapítványtól kapott adatok szerint 2016. április végi indulása óta 2017. június végéig 4,1 millió forint veszteséget, 2017. július elejétől 2018. június végéig pedig 8,2 millió forint veszteséget termelt a kisvasút. Az is kiderült, hogy több napon utasok nélkül jártak a vonatok.

Idén júliusban egy újabb adatigénylésben kértük ki a friss számokat. A FUNA válasza szerint

2018. július 1. és 2019. június 30. között a jegyértékesítésből 14,85 millió forint bevétel származott, a kisvasút üzemeltetése viszont 20 millió forintba került. Vagyis az elmúlt évben 5,15 millió forint veszteséget termelt.

Az adatokhoz – akárcsak tavaly – az alábbi kiegészítést fűzte az alapítvány: “A bevétel és a kiadások közötti különbséget [a FUNA] az általa kapott adományokból fedezi. Általánosságban megállapítható, hogy a kisvasúti személyszállítás nem tartozik a legnyereségesebb ágazatokhoz.“

Bár Lázár János 2017-ben, és a FUNA még tavaly is a hosszú távú megtérülésével érvelt a kisvasút mellett, ez még mindig nem látszik:

2016. április 30-i indulása óta 2019. június 30-ig összesen 17,4 millió forint veszteséget termelt Orbán Viktor hobbivonata.

A korábbiakhoz hasonlóan idei adatigénylésünkben is rákérdeztünk arra, hogy naponta hány jegyet adtak el, és naponta hány vonat közlekedett az elmúlt egy évben.

A FUNA által küldött táblázat (PDF) szerint 2018. július 1. és 2019. június 30. között

  • összesen 24.220 jegyet adtak el (ez 7.678 darabbal kevesebb az előző évben eladott jegyeknél)
  • a legtöbb jegy, 1420 darab 2019. február 20-án fogyott
  • minden nap nullára végződik az eladott jegyek száma (ez korábban is feltűnően gyakran előfordult)
  • összesen 17 napon utasok nélkül jártak a vonatok

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Mk48-as sorozatú dízelmozdonyok által vontatott személyvonat halad Felcsút határában a Vál-völgyi kisvasút első üzemnapján 2016. május 1-jén. (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42