Egyetlen cég termékei felelnek meg a GYSEV új, 2 milliárdos tenderén
Olyan műszaki paramétereket írtak elő az eljárásban, amely a MÁV és a voestalpine Railway Systems tulajdonában álló VAMAV Kft.-t hozza helyzetbe.
A Mészáros és Mészáros Kft. a Vabeko Kft.-vel együtt végzi el a két megkapott munkát, amelyek összértéke több is lehet a 22 milliárdnál, mert az ajánlatkérő a keretösszegtől plusz 30 százalékkal eltérhet.
Az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt.-től egy nettó 16 milliárd forintos és egy nettó 6 milliárd forintos keretösszegű munkát nyert el a leggazdagabb magyar üzletember vállalkozása, a Mészáros és Mészáros Kft. a Vabeko Kft.-vel közösen – derül ki az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában megjelent két tájékoztatóból.
A nagyobb értékű munka gázhálózat rekonstrukcióról, valamint rövid acél szakaszok és fogyasztói főelzárók cseréjéhez kapcsolódó alépítményi földmunkák elvégzéséről szól. A kisebb megbízás során a Mészáros és Mészáros Kft. és a Vabeko Kft. gázelosztó vezetékeket fog építeni.
A tenderek keretösszegétől, ha szükséges, plusz 30 százalékkal is el lehet térni.
Mészáros Lőrinc érdekeltsége sorra nyeri a jól fizető munkákat, és többször úgy viszi el a tendert más vállalkozások elől, hogy az eredetileg becsült árnál csak drágábban tud dolgozni. Idén áprilisban írtuk meg, hogy Mészáros cége a becsült árnál 6 milliárddal drágábban épít árvíztározót a Felső-Tiszán, illetve, hogy a West Hungária Bau Kft.-vel együtt 4 milliárd forinttal többért építhet hulladékkezelőket.
Márciusban pedig beszámoltunk arról, hogy a becsült árnál drágábban adja ki a fiatal írók lapját Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a Mediaworks. Nem sokkal korábban pedig azt közöltük, hogy a Mészáros és Mészáros Kft. az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.-vel közösen 1,3 milliárd forint helyett 1,74 milliárdért építi ki Döbrököz szennyvízcsatorna-hálózatát.
Csikász Brigitta
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Olyan műszaki paramétereket írtak elő az eljárásban, amely a MÁV és a voestalpine Railway Systems tulajdonában álló VAMAV Kft.-t hozza helyzetbe.
Hiába voltak a legolcsóbbak, mégsem Mészáros Lőrinc exvejének és testvérének a cégei dolgozhatnak a 100-as számú vasútvonal kőbányai szakaszán.
A V-Híd Vagyonkezelő Kft. sínhegesztési feladatokat fog végeznie a GYSEV vasúti vonalain. Csak Mészáros Lőrincék adtak be ajánlatot.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye alá tartozó gyermekvédelmi szolgáltató kommunikációs kampányára kiírt eljárás jogsértő volt.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!