paksi atomerőmű

Az igazságügyminiszter ügyvédi irodája képviseli az államot a paksi bővítés ügyében indított európai bírósági perben

A Miniszterelnökség a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodát kérte fel arra, hogy képviselje a magyar felet abban a perben, amelyet Ausztria indított az Európai Bizottsággal szemben az Európai Bíróságon, a paksi bővítéshez nyújtott magyar állami támogatás jogszerűségét, és az ahhoz adott uniós jóváhagyását kifogásolva – írja blogján Jávor Benedek EP-képviselő a megbízási szerződés alapján. 



Társadalmi célú hirdetés

A per arról szól, hogy az osztrák fél szerint a döntés versenytorzító hatású, és sérti az európai versenyjogot. Ebbe a vitába szállt be az Európai Bizottság oldalán a magyar kormány.

A szerződéseket Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület elnöke, helyi önkormányzati képviselő kérte ki, és Jávor Benedek nézte át. A politikus szerint az igazságügyminiszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda nettó 50 millió forintot kap egy elemzésért, ezen felül  bruttó 120.000 forintos órabérben képviselik a magyar kormányt a perben, maximum nettó 236 millió (bruttó 300 millió forintos) keretösszegig. Ez tehát összességében bruttó 364 millió forint.

Nem ez az első eset, hogy a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda állami megbízásokat kap. Dolgoztak például az MNB-nek, az MNB-alapítványoknak és a kaszinóperekben is ez az iroda képviselte az államot.

Tórcsányi László korábbi nyilatkozatai szerint 13,7 százalékban tulajdonosa az ügyvédi irodának, ahonnan miniszteri kinevezése óta osztalékot nem vesz fel, sőt, egy közleményben még azt az elnevezést, hogy „Trócsányi László ügyvédi irodája” is kikérték maguknak.

Címlapfotó: MTI / Mohai Balázs

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42