közpénzégetés

Húszezer dollárért migránsozott Milo Yiannopoulos Schmidt Máriánál

Húszezer dollárt fizetett a Schmidt Mária-vezette közalapítvány az ismert szélsőjobbos troll, Milo Yiannopoulos májusi előadásáért – derült ki abból a közadat-igénylésből, amit az európai munkáspárti Vajnai Attila nyújtott be a közalapítványnak. A rendezvényre ezen felül is csaknem 15 millió forintot költöttünk. Illetve alighanem jóval többet, Schmidték válaszában nem lelni ugyanis Yiannopoluos és stábja repülőjegynek árát, pedig a szerződés szerint ezt is az alapítvány állta. Vajnai ezért perelni szándékszik.

Érdekli Önt a talán legmegosztóbb szélsőjobbos troll brit útlevélszáma és amerikai lakcíme? Nem mintha kizárólag csak ezért érdemes lenne végigböngészni Vajnai Attila, az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 elnöke adatigénylésének iratait a Kimittudon – sokkal érdekesebbek a kifizetések számai.

Viszont Milo Yiannopoulos személyes adatainak megosztása annyiból mégis csak delikát, hogy a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány pénzért szolgáltatta ki a közadatokat. Egyebek mellett arra hivatkozva, hogy GDPR-szakértőt kell felfogadniuk, hogy megtudják, mik azok a szuperkényes információk, amik nem kerülhetnek nyilvánosságra.

A Yiannopoulos lakcíme hol ennek bizonyult, hol annak: a szerződésből kitakarták, de kifizetést igazoló államkincstári terhelési értesítőben simán ottmaradt.

Vajnai egyébként vissza tervezi perelni a közalapítvány által felszámolt 17 ezer 600 forintos adatkiadási költséget, egyebek mellett éppen a hanyag munkavégzésre hivatkozva. Sőt, a perben további adatokat is kér majd. Nem lelni ugyanis az átadott paksamétában Yiannopoulos repülőjegyének árát. Sőt, az sem egyértelmű, mennyi ember utazását fizette a közalapítvány.

A Yiannopoulos-szal kötött szerződésben ugyanis az áll, hogy „kapacitás függvényében business osztályú légi személyszállítás priorty pass-el” is jár „az előadónak és stábjának”. Míg egy másik passzus a szállásról szól (3 éjszaka 4 csillagos szállodában reggelivel) „előadó és 1 fő stábja részére” – azaz a szállás esetében meghatározzák, hány embernek fizetnek, a repülőjegynél azonban nem. A szerződésben nincs maximálva a légi utazás költsége sem, ad absurdum Yiannopoulos „és stábja” akár körbe is repülhette a Földet első osztályon.

Yiannopoulos 20 ezer dollárt kapott 60 perces előadásáért – derül ki a szerződésekből és a kifizetési papírokból. A kifizetés napján ez közel 5,5 millió forintot jelentett.

Az előadást májusban tartották a Bálnában, eléggé megszűrt publikumnak. Amúgy az orális szexbeli teljesítményével kérkedő, a 13 éves fiúkhoz vonzódást relativizáló provokátor, akit a magyar jobboldal sem vállal fel egyértelműen, a tudósítások szerint a papírformát hozta húszezer dollárjáért: sorosozott és migránsozott.

Csak az, hogy ő és „egy fős stábja” bejutott a városba a repülőtérről (oké, a visszaút és egyéb VIP-szolgáltatások is) 161 ezer 200 forintba kerültek.

A Schmidt-féle közalapítvány ezen felül is szépen költött a rendezvényre: a forintköltségek – az előadó honorja és ismeretlen áru repülőjegye nélkül – nettó 14 millió 566 ezer 944 forintot tettek ki. A fontos részleteket táblázatba szedtük, ami itt böngészhető.

Jutott ingatlanbérletre, rendezvényszervezésre, tolmácsolásra, filmezésre és fényképezésre is. A porondmester a magyar Milo-epigon Jeszenszky Jeszy Zsolt volt negyedmilláért (bruttó 317 ezer). Bruttóban kicsit több mint egymillió forintot kapott a Fidesz-közeli biztonsági cég, a Valton Security is.

Rádi Antónia

Fotó: Milo Yiannopoulos/Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42