Egyéb

Kipereltük az 1956-os Emlékév költségeit Schmidt Mária közalapítványától, de így se látunk tisztán

 

Mint ahogy azt áprilisban megírtuk, kereseteket nyújtottunk be a Schmidt Mária által elnökölt Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal szemben, mivel az 1956-os Emlékév nyertes pályázataival kapcsolatban kötött szerződéseket, továbbá az “Egy szabad országért” című dal költségeinek kiadását megtagadták. A perekre már csak azért is szükség volt, mivel Schmidt Mária ígéretével ellentétben a költségekkel nem számolt el az Emlékbizottság. Mindkét eljárást megnyertük, de teljesen tisztán így sem látunk, mivel az egyik ítéletnek értelmezésünk szerint nem tett eleget az alperes.

“Természetesen az elszámolásokról, beszámolókról szóló döntések meghozatalát és az Emlékév lezárását követően (2017. június 16.) a Közalapítvány intézkedni fog az Emlékév során keletkezett közérdekű adatok nyilvánosságra hozatala érdekében.” – ez állt Schmidt Mária válaszában az eredeti adatigénylésünkre.

Az adatigénylések teljesítése helyett azonban az első megtagadás után, de még a tárgyalás előtt egy listát kaptunk csupán az Emlékévvel kapcsolatos pályázatokról, amelyben olvashatatlanul formázva, összeömlesztve szerepelt minden pályázat. Ebből azonban nem derült ki semmi a megkötött szerződések tartalmára vonatkozóan.

Külön adatigénylésben kértük az „Egy szabad országért” című dal és videoklip elkészítésével összefüggésben kötött polgári jogi szerződéseket, amelyeket szintén nem kaptunk meg per nélkül.

Az Emlékév költéseivel kapcsolatos perben már a tárgyaláson jeleztük, hogy leszállítjuk a kereseti követelésünket, így csupán az ötmillió forintot elérő szerződéseket kértük ki, illetve három másikat nevesítve. Bár a pert megnyertük (az ítélet itt olvasható), a Közalapítványtól a több száz, a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében kiadni rendelt szerződés helyett csak négy megbízási szerződést kaptunk: egy keretmegállapodást, és a három, az ítéletben nevesített szerződést.

A közalapítvány a Projekt Doktor Iroda Menedzsment és Tanácsadó Kft. segítségével pályáztatta ki a pénzeket, így az ötmillió forint feletti szerződések egyelőre rejtve maradtak. Emiatt futnunk kell még egy jogi kört az ügyben.

A dallal kapcsolatban folyt perben egyezséget kötöttünk, a Közalapítvány az előző perben született ítélet után nem láthatta értelmét annak, hogy védeni próbálja a védhetetlent. Azonban itt sem jutottunk sokkal előrébb.

Ugyan Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója 50 millió forintos költségről beszélt, a kiadott anyagok (1, 2) csupán 10 millió forintot tesznek ki. Így két lehetőség áll fenn: vagy nem adták ki  az összes szerződést, vagy Tallai Gábor valamilyen oknál fogva ötszörös nagyságrendben tévedett 2016 őszén.

Az kiderült ugyanakkor, hogy Desmond Child az angol nyelvű “Steps of Champions” magyar nyelvű átdolgozását ingyen adta oda a Közalapítványnak. Az nem derült ki a szerződésből, hogy miután felkérték őt producernek, járt-e neki díjazás, ugyanis a szerződés csupán a magyar nyelvű zenemű későbbi munkálatai és terjesztése esetén esetében állapítja meg, hogy Child nem tart igényt fizetségre.

Kis György Márk

Kapcsolódó cikkeink

Schmidt Máriáék újabb 100 milliót költenek az ’56-os emlékévre

Schmidt Máriáék váratlanul közzétették az ’56-os emlékév szerződéseit

Bepereltük Schmidt Máriát az ötvenhatos emlékév költéseiért

Megosztás