Kormánypropaganda

A Magno Studio Kft. a fideszes médiabirodalom új csillaga

Az elmúlt két évben a nagyok árnyékában rohamos növekedésnek indult egy kis cég is a kormányzati reklámköltések piacán. A 2015 végén bejegyzett Magno Studio Kft. 2016-ban 2,5 milliárd, tavaly pedig 7,2 milliárd forint árbevételt ért el. Idén 3,8 milliárd forint landolt a cégnél a választás előtti kormánykampányokból, pedig még honlappal sem büszkélkedhet.

Horváth László budapesti lakos 2015 decemberében jegyeztette be a különböző kommunikációs feladatokkal foglalkozó Magno Studio Kft.-t. A vállalkozásban 2016-ban 2,5 hónapig tulajdonos volt a Khorio Ingatlanforgalmazó Kft. is, amelynek Horváth az ügyvezetője, és egy Seychelles-szigeteki cég a tulajdonosa.

2016. április 24-én a Khorio kiszállt, Horváth László pedig áttette a Magno Studio székhelyét a békásmegyeri panelből a Hűvösvölgyi út 64-66. szám alá, a Pannónia Stúdióba. A korábban Pannónia Filmstúdió nevet viselő ingatlan Rákosi Tamásé, a TV2-nek beszállító IKO-csoport tulajdonosáé.

A Magno Studio Kft. valóságos gazdasági csodát mutatott be két év alatt:

  • 2016-ban 2,5 milliárd forint volt az árbevétele, 2017-ben már 7,2 milliárd forint
  • ez 186 százalékos növekedés
  • 2016-ban 30,3 millió forint, 2017-ben már 130,7 millió forint volt az adózott eredménye
  • ez 431 százalékos emelkedés
  • Horváth László az adózott eredményt kivette osztalékként 2016-ban és 2017-ben is
  • mindezt 2016-ban kettő, 2017-ben öt munkavállalóval sikerült összehoznia

Ráadásul a cégnek se honlapja, se Facebook-oldala nincs. A bíróságra leadott irataiban mindössze egy gmail-es email-cím szerepel elérhetőségként. Az ügyfelek ennek ellenére megtalálják a jelek szerint.

“A Magno Studio Kft. 2015. évben alakult. Létrehozásának célja, hogy a meglévő erőforrások optimális kihasználásával és a szintentartáshoz szükséges fejlesztésével a gazdálkodás hosszú távon jövedelmezően, a piaci igényekhez igazodóan működjön.“ – részlet a Magno Studio kiegészítő mellékletéből

De kiktől kapnak megbízásokat? Amit biztosan tudunk, hogy egyre több közpénzes munkájuk van.

2017 júniusában a HVG írta meg, hogy a Polgárok Háza mögött álló Szövetség a Nemzetért Alapítvány 2016 novemberében televíziós reklámokat rendelt a Magno Studio Kft.-től 313 millió forintért.

2017 októberében beszámoltunk arról, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar 2016-ban 800 millió forint, 2017-ben pedig 850 millió forint értékben bízta meg kommunikációs feladatokkal a Magno Studio Kft.-t.

Azt is megírtuk, hogy 2017-ben a cég felbukkant a Miniszterelnöki Kabinetiroda listáin is: tavaly összesen 272,5 millió forintot kapott a különböző kormánykampányokért, ebből 114,5 millió forintot a sorosozós hirdetésekért.

Idén meglódult a Magno Studioval az állami megbízások szekere: a januárban futó Stop Soros üzenetű kampányból 676,3 milliót kapott, a választás előtti 7 milliárd forintos propagandaköltésekből pedig 3,8 milliárd landolt a cégnél.

Ez utóbbi mutatvány a lehető legegyszerűbben történt: a Magno Studio Kft. kapta az eredménykommunikációs tévékampány második, bő 2,8 milliárd forintba kerülő részét, és a téli rezsicsökkentés televíziós reklámozásának első, 920 millió forintos részét is. A hirdetések mindkét esetben csak a TV2 csatornáin futottak.

Korábban soha nem volt még példa arra, hogy egy kampány csak egy felületen (tv), és azon belül is csak egy csatornán (TV2) fusson. A másik érdekesség ebben, hogy a TV2 reklámidejét eddig az Atmedia értékesítette, amelynek tulajdonosa Tombor András, és tavaly december óta Mészáros Lőrinc is.

Úgy tűnik, hogy a TV2 felületei már a Magno Studio-hoz tartoznak, és az Atmediánál csak a közmédia felületeinek értékesítése maradt. Vagyis szép csendben újabb nagy átrendeződés történt a főként állami hirdetésekből élő fideszes médiabirodalomban.

A cikkhez a Magno Studio Kft. 2016-os és 2017-es mérlegeit használtuk fel, amelyek az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában érhetők el. A cégadatokat az Opten szolgáltatta.

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42