korrupcióinfó

Hadházy Ákos: Bundázott beszerzésre készült az állami egészségügyi ellátó

Elmeszelte és kétmillió forintra meg is bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság az Állami Egészségügyi Ellátó Központot. Lejtett ugyanis a pálya a későbbi nyertesnek. A közbeszerzési tanácsadó Mészáros Lőrinc barátjának cége volt. A részletekről Hadházy Ákos számolt be, aki az LMP-ből történt kilépése után immár független országgyűlési képviselőként folytatja Korrupcióinfó-sorozatát.

A Zalaegerszegi Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum számára keresett az Állami Egészségügyi Ellátó Központ sterilizáló berendezéseket és műtő-felszereléseket 2017-ben. Az ÁEEK segítője már akkor is az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. volt. Ez a társaság Antal Kadosáé, akit tenderarisztokrata berkekben Mészáros Lőrinc közelébe detektálnak, mi itt írtunk róla bővebben.

A beszerzést megtámadta az egyik piaci szereplő, mondván a kiírást úgy fogalmazták meg, hogy meghatározott versenytársnak lejt a pálya – az érintett kft. egyébként a kórházbeszerzések visszatérő nyertese.

A Közbeszerzési Döntőbizottság nemrégiben született határozatában csaknem maradéktalanul elfogadta a panaszos érvelését. „A Döntőbizottság álláspontja szerint az ajánlatkérő súlyos jogsértést valósított meg azzal, hogy jogsértően határozta meg a beszerzése tárgyát, tartalmát és az értékelés szempontját” – írták.

Egyebek mellett felesleges műszaki paramétereket szabott, például ok nélkül írta elő, hogy 70 fokon is mosson a kívánt berendezés, tekintve, hogy a műtéti eszközöket jellemzően 50 fokon mossák, 60 foknál pedig semmiképpen sem magasabb hőfokon, mert az károsítja a hőérzékeny anyagokat.

„Tudjuk, hogy a kórházi fertőzések mekkora problémát okoznak, ezért különösen visszatetsző az efféle gyakorlat” – hangsúlyozta Korrupcióinfóján Hadházy Ákos országgyűlési képviselő. A politikus a korrupció elleni fellépés érdekében továbbra is elengedhetetlennek tartja Magyarország csatlakozását az európai ügyészséghez.

A KDB az ajánlati felhívást megsemmisítette, és a kiíró ÁEEK-t 2 millió forintra bírságolta. Azért „csak” ennyire, mert az eljárás időben megindult, nem hirdettek nyertest a jogsértő kiírás alapján. A KDB ugyanakkor észlelte azt is, hogy az egészségügyi ellátó úgymond visszaeső mutyista: „a Döntőbizottság figyelemmel volt arra is, hogy az ajánlatkérővel szemben többször állapított meg már jogsértést e törvény alapján”.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42