Egyéb

A csengeri örökösnő ügyvédje szerint saját nevére is elfogadott ajándék-ígérvényt Kósa Lajos a külföldre távozott asszonytól

 

Részvényekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogokról fogadott el ajándék-ígérvényt Kósa Lajos a csengeri örökösnőként emlegetett Szabó Gábornétól, és a sztorinak vannak eddig ismeretlen szereplői is – ezt nyilatkozta az asszony ügyvédje, Helmeczy László az Átlátszónak. Ügyfelével jelenleg nem tud kommunikálni, Szabóné a választásokig valószínűleg nem jön már vissza Magyarországra.

Helmeczy László (69 éves) ügyvéd. Nyíregyházán született, géplakatosnak tanult, a jogi egyetemet munka mellett végezte Budapesten, az ELTE-n. 1992-2000-ben Fidesz-tag, a párt nyíregyházi városi, majd 1999-ig Szabocs-Szatmár-Bereg megyei elnöke. Az 1998-2002-es parlamenti ciklusban országgyűlési és megyei közgyűlési képviselő, ebből fideszes, majd a párttal való szakítás után független színekben. A politizálást a Centrum Pártban, majd az Együtt színeiben folytatta, jelenleg a DK képviselőjelöltje. Ügyvédként sem kerüli a reflektorfényben lévő témákat: védte például Herényi Károlyt az UD-ügyben, Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert, és képviselte az áldozatok hozzátartozóit az olaszliszkai lincselés után éppúgy, mint a cigányok elleni sorozatgyilkosság ügyében.

Helmeczy László: Átlátszó? Most maguknak van mit írni. Fog még robbanni valami a választásokig, mit gondol?

Átlátszó: Fogalmam sincs. Maga szerint?

H.L.: Hát nem tudom. Az én ügyfelem nem fog hazajönni a választásokig, az biztos. Gyógykezelteti magát és az üggyel kapcsolatos iratokat szerez be. Nincs csalás, ha megvan a fedezete az esetleg kölcsönkért pénzeknek. Ő azt mondja váltig, hogy megvan. Hoz majd dokumentumokat erről, most azon dolgozik, hogy begyűjtse őket.

Á: Pontosan mi is a gyanú az ügyfele ellen? Az, hogy kölcsön kért az ismerőseitől, de nem adta meg a pénzt? És ezt valóban az Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozza? Ilyesmivel a falusi rendőrősről is elhajtanak.

H.L.: Mi a gyanú? Hát Kósa mondta, hogy feljelenti csalásért, ez a gyanú. Ahogy bejött az ügybe a politikusi szál, elvitték vidékről az ügyet. Adottugyan egy fideszes miniszter, meg egy olimpiai bizottsági alelnök, de a papírforma szerint semmi különösebb indoka nincs, hogy az NNI járjon el. Állítólag a szűkebb környezetétől kért az ügyfelem, nem horror összegeket. Úgy értem, nem 800 milliókat, mint amennyiketpéldául ajándékba ígért Kósáéknak.

Á: Mondták azt is, hogy házi őrizetben van az ügyfele. Most mégis külföldre ment?

H.L.: Ezt egészen pontosan Kósa mondta, csakhogy nem igaz. Az ügyfelem ellen nem folyik büntető eljárás, ki sem hallgatták még tanúként sem, szabályszerűen nem is idézték. Amikor a rendőrök idézését akart kézbesíteni a részére,akkor már napok óta külföldön volt. Krónikus tüdőbeteg, kezelni kell.

Á: Hihetetlen abszurd egy sztori. Az ügyfele tényleg ennyire jóban volt Kósa Lajossal, hogy ilyen nagyon megbíztak egymásban? Hogy ismerkedtek meg?

H.L.: Igen, évekig összejártak. Én úgy tudom, Kósát Szabóné még 2012-ben Orendi (Orendi Mihály a MOB alelnöke, a Kósa-vezette korcsolyaszövetség ügyvezetője – a szerk.) keresztül ismerte meg, úgy, hogy Orendi rokona Mátészalkán él, őnála kezdődött a nexus. Hát mégis hogy hitte el Kósa a sztorit, vajon hogy hitte el? Úgy, hogy van egy embertípus, aki, ha pénzről van szó, se lát, se hall. Őszintén, maga elmenne a közjegyzőhöz, és arra vállalkozna közokiratban, hogy 1300 milliárd forintért államkötvényt vesz? Ez annyi pénz, hogy ha Budapesten elkezdenénk egymás mögé rakni a húszezreseket, Bróker Lajcsi elsétálhatna rajtuk Tokióig.

Á: Volt az a mondás, hogy más ajándékot is beígért az ügyfele Kósáéknak, nem csak a miniszter édesanyja 800 millióját. Hogyan is történt ez?

H.L.: Először Kósa Lajos felesége kapott volna ajándékba, szintén közjegyzői papírok szerint 800 milliónyi eurót. De volt valami családi perpatvar, és ezért Kósa kérésére az ügyfelem új közokiratot készítetett, hogy ne Kósa felesége kapja, hanem az édesanyja a pénzt. Ráadásul Orendi is kapott papírt 800 millióról, pontosabban 2,5 millió euróról. Ezen felül maga Kósa is fogadott el köszönettel ajándékot, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban. Vagyoni értékű jogokat ruházott rá át az ügyfelem. Azért nem tudok erről többet mondani, mert Szabóné nem hatalmazott fel rá. Még csak meg sem tudom kérdezni tőle, mert külföldön van.

Á: Külföldön is van telefon…

H.L.: Ettől pitiánerebb ügyben is hallgatnak le beszélgetéseket. Annyit mondhatok, hogy a vagyoni értékű jogok valamilyen részvényekhez kötődnek, és az erről szóló okiratoknak egyéb, egyelőre nem ismert szereplői is vannak.

Á: Magánál vannak a papírok, amik igazolják ezeket az állításokat?

H.L.: Van, ami másolat, szkennelt irat, van eredeti is, de az iratok egy részét még januárban lefoglalta a rendőrség. Amit megkaptam, eltettem biztonságba. Ügyelek arra, nehogy engem érjen baleset, és elvesszen belőlük akár egyetlen lap is.

Á: Miért adta volna Szabóné ezeket a gáláns ajándékokat, tudja esetleg?

H.L.: Az ügyfelem azt mondja, neki azért kellett Kósa, mert befolyásos ember, képviselő, polgármester, nyilván tud segíteni az örökséggel kapcsolatos ügyintézésben. Megjegyzem, a befolyással üzérkedést az is elköveti, aki a jogtalan előny ígéretét elfogadja, nincsen is szükség a pénz vagy más vagyon tényleges átadására. Kósa Lajos hivatalban lévő miniszter. Ebben az ügyben olyan közokiratokat hozott nyilvánosságra a Magyar Nemzet, amelyek eleve felvetik a bűncselekmény alapos gyanúját. A nagy kérdés az, hogy Kósa szerepét miért nem vizsgálják a hatóságok vagy az Országgyűlés mentelmi bizottsága?

Á: Mivel foglalkozott az ügyfele papája, hogy ezt a rengeteg pénzt örökül hagyta?

H.L.: Mit tudom én. Mondtak olyat, hogy híres zenész volt. De olyat is, hogy részvényes volt valamikülföldi, menő cégben. Aminek az elmúlt években teljesen más volt a tulajdonosi köre, mint most, de erről én sem tudok sokat, a munkámhoz nincs is szükségem erre az információra. Miközben magam is érdeklődéssel várom ennek az ügynek a fejleményeit.

Kapcsolódó cikkeink

A helység kalapácsa: Média és birodalom Debrecenben, Kósa Lajos városában

Debrecen: vége van-e a Kósa-korszaknak?

Korrupcióinfó: ukrán migráns-nyugdíjasokért lobbizik Kósa Lajos

Kósa Lajos majdnem-live: egy pesti piacról indult újra a debreceni mókamester Facebook-profilja

Rettegés Debrecenben: a városi közgyűlés ma nyilatkozatban csatlakozik a kormány politikai hadjáratához

Rádi Antónia

Megosztás