A XIV. kerület OTP-részvényeinek eladása miatt, illetve veszteségrendezés céljából csökkenti jegyzett tőkéjét a Zugló érdekeltségében álló sport- és rendezvényszervező cég. A baloldal aktuális választási favoritja, Karácsony Gergely vezette városrész cégében szerződéses tanácsadó a kettővel korábbi fideszes polgármester, Rátonyi Gábor is.
Vasárnap 10 ezer 940 forintot ért egy OTP részvény. Amikor tavaly május végén a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. eladta több, mint 50 ezer részvényből álló pakettjét, az árfolyam 8900-9000 forint körül mozgott.
A kerületi cég most tervezi korrigálni a törzstőkéjét az eladás után. A friss cégközlemény szerint a jegyzett tőkét összesen 274,49 millió forinttal csökkentenék, ebből 208 millió lenne a tőkekivonás, a maradék pedig veszteségrendezés.
Azt hogy tőkekivonás = OTP-papírok (bekerülési/nyilvántartási értéken), Várnai László, a Civil Zugló Egyesület kerületi képviselője blogposztjából lehet kikövetkeztetni. Várnai még októberben írta: a képviselők is kerülő úton tudták csak meg, hogy Zugló túladott a „családi ezüstön”. A közgyűlés elé került a sportcég alaptőke-leszállításáról szóló előterjesztés. Igaz, a 2017-es költségvetésbe már be volt tervezve a pakett ára.
„Még Papcsákot is sikerült visszatartani a lépéstől” – fogalmazott a képviselő.
A sportcég egyébként, utolsó hozzáférhető, 2016-os mérlege szerint nyereséges volt 8,3 millió forint erejéig, igaz, üzemi eredménye szolid, pár százezres mínuszba fordult. Most azonban veszteségrendezés címén is von ki tőkét a tulajdonos.
A kerületi nonprofit kft. egy 2015 áprilisban kelt szerződés értelmében szakértőként foglalkoztatja Rátonyi Gábort, aki 2002-2006-ban Zugló polgármestere volt fideszes színekben. Rátonyi havi bruttó 200 ezer forint megbízási díjat kap a cégtől, a szerződés a hatályosak között szerepel a kerület honlapján. Rátonyit tavaly átvehette a Zugló díszpolgára kitüntetést is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!