Egyéb

Bejelentés nélkül építkezik a Rózsadombon Orbánék kedvenc arab befektetője

 

Építésrendészeti eljárást kezdeményezett a II. kerületi polgármesteri hivatal a kormányhivatalnál a Budai Tájvédelmi Körzet szomszédjában épülő, kacsalábon forgó luxusvilla miatt. Az ingatlan az érdemkereszttel is kitüntetett Hamdan Sameer Mahmoudé, a kormánykedvenc Mellow Mood szállodaüzemeltető társtulajdonosáé.

Békétlenkednek a környékbeliek, akkorára nőtt az utóbbi hónapokban egy eredetileg is kétlakásos lakóház a II. kerület erdős szomszédságú részén, a Verecke úton. Informátorunk pedzegette, hogy az egyik neves, kormány-közeli építési beruházó cég autóját is látni a munkákon, ennek azonban ott-jártunkkor nem volt nyoma.

Hatalmas szorgoskodásnak ugyanakkor igen. A lejtős saroktelek fenti részén, a kerítések közül csaknem „kibugyog” az épület: az első képet az utcáról lőttük, de mintha a teraszon állnánk. Hasonló a helyzet a telek alsó területével, ahol ráadásul a kerületi rendezési szabályzat alapján egyáltalán nem is lehetne építkezni. Bekukkantva a kőkerítésen, mégis úgy tűnik, valamilyen objektum erősen alakul, ráadásul részben a föld alá süllyesztve.

 

vereckeep

 

Az 1142 négyzetméteres telek, rajta az épülettel április közepe óta Hamdan Sameer Mahmoudé, azelőtt pedig négy éven keresztül a liechtensteini Verecke Aktiengesellschaft-é volt. Utóbbi cégről sokat nem tudni, pár hónappal azelőtt alakult, hogy megvette a rózsadombi telket korábbi, debreceni tulajdonosától. A jelenleg felszámolás alatt álló liechtensteni cég ügyvezetője egy helyi ingatlanos-céges jogász.

A jordán Hamdan Sameer Mahmoud a budapesti szállodaüzemltető-ingatlanos Mellow Mood cégcsoport társtulajdonosa. Hamdan Sameer Mahmoud és cégtársa, Awad Zuhair Fathi a kezesei vállalkozásuk révén a milliárdos állami hitellel megtolt Párizsi Udvar beruházásnak, és működtetik egyebek mellett a Buddha-bar Hotelt a Ferenciek terén. Ennek a megnyitóján parádézott Orbán Viktor miniszterelnök és Zaid Naffa jordán konzul is – utóbbiról derült ki nemrég, hogy fennakadt a terrorátvilágításon.

Kapcsolódó cikkeink:

A jó bevándorlók: arab, török és ázsiai üzletemberek az Orbán-család körül

Házipénztárként használják az Eximbankot kormányközeli üzletemberek

Kártérítésért perli Kőszeg Ferenc a Párizsi Udvar ingatlanberuházóit

Balatonparti apartmanokat vásárolt a miniszterelnök kedvenc konzulja, Zaid Naffa

A 2012-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel is kitüntetett „mellow mood-os” páros évtizedek óta üzletel Magyarországon, eredetileg pénzváltóként kezdték. Hosszabb ideig tartott szervülésük a legmagasabb elitbe, Awad Zuhair fivére robbantásos merénylet áldozata lett a kilencvenes években. A Mellow Mood-ot sikerrel perelte a kétezres évek elején a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei jogosulatlan ingatlanhasználat miatt – ez a BMSZKI válaszából derült ki, amit az Átlátszó adatigénylésére adtak.

Hamdan Sameer Mahmoud budai villa-beruházásánál is megfigyelhető némi ügyeskedés. A II. kerületi önkormányzat kérdésünkre azt a tájékoztatást adta: épített környezetért felelős igazgatóságuk munkatársai november elején helyszíni szemlét tartottak az építkezésen és „észlelték, hogy az ingatlanon bejelentés nélküli építési munkák folynak”. Ezért nyomban építésrendészeti eljárást kezdeményeztek a Budapesti Kormányhivatalnál.

Hasonló megállapításra jutottak helyszíni szemléjükön, mint mi is. „Kollégáink azt észlelték, hogy az említett területen két építkezés is folyik, a fenti ingatlan bővítése, illetve a melléképület és a garázsok bővítése, de ennek pontos megállapítása – a jogszerűség vizsgálatával és az esetleges szankciókkal együtt –  a Kormányhivatal építésfelügyeleti eljárásának az eredménye lesz majd” – derült ki a kerületi sajtóreferens válaszából.

Márpedig az ezek szerint elmulasztott bejelentés lenne a minimum, amire a jordán üzletember köteles volna. Építési engedélyt nem feltétlenül köteles kérni, amennyiben az épület saját lakhatását szolgálja majd.

A II. kerületnek meggyűlik a baja a renitensen építkező oligarchákkal: éppen csak hogy elcsitultak a botrányok Csipak Péter természetkárosítása miatt, ami a kerületi építési hatóság szeme előtt zajlott éveken keresztül.

Rádi Antónia

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42