Egyéb

5,5 milliárd forintért reklámozta a kormány az állami cégeket 2017 harmadik negyedévében

 

720 millió forintért készül bűnügyi tévésorozat a Belügyminisztériumnak, a nemzeti rezsicég arculatváltása 500 millióba kerül, az állampapírok reklámozása pedig 2 milliárdba.

Novemberben számolt be a 444 és a Kreatív arról, hogy az állami cégek 2017-es kommunikációjára kiírt 25 milliárd forintos gigatenderen nem meglepő módon három befutó lett: Csetényi Csaba cégei (Network 360 Kft., Affiliate Network Kft.), Kuna Tibor cégei (Young and Partners Kft., Trinity Communications Kft.) a Sprint Nyomdaipari Kft.-vel, és Balásy Gyula cégei (Lounge Design Kft., New Land Media Kft.).

A propagandaminisztérium alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal közzétette az EU-s közbeszerzési értesítőben, hogy július elejétől szeptember végéig kinél mennyit költött az összegből az állami cégek hirdetéseire.

Balásy Gyula vállalkozásai:

– Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft.nemzeti közösségi agrármarketing tevékenységének 2017. II. félévi marketing és PR eszközökkel történő segítése 344,9 millió forint

– Fikciós, bűnügyi televíziós sorozat gyártása és hozzá kapcsolódó médiakampány tervezése a Belügyminisztérium – Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa részére 720,4 millió forint

– A Földművelésügyi Minisztérium Zöldipari Támogatások Kezeléséért Felelős Helyettes Államtitkársága számára 2017. évi kommunikációs közbeszerzés 224,8 millió forint

– A Magyar Posta Zrt. részére piackutatási és próbavásárlási feladatok ellátása 27,17 millió forint

– A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által szervezett eseményekhez kapcsolódó belföldi kommunikációs feladatok ellátása 154,7 millió forint

– MAVIR Zrt. 2017. évi kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó közbeszerzés 22,5 millió forint

– Kvalitatív és kvantitatív kutatási feladatok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismertsége, elismertsége, imázsa tárgyában 16,2 millió forint

– Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és a DÉMÁSZ Zrt. arculatváltásához kapcsolódó kommunikációs és médiaügynökségi feladatok ellátása 500 millió forint

Csetényi Csaba cégei:

– ÁKK Zrt. belföldi kommunikációjához kapcsolódóan az állampapírok értékesítésének támogatása érdekében integrált reklámügynökségi és médiaügynökségi feladatok ellátása 1. rész 559 millió forint

– ÁKK Zrt. belföldi kommunikációjához kapcsolódóan az állampapírok értékesítésének támogatása érdekében integrált reklámügynökségi és médiaügynökségi feladatok ellátása 2. rész 1,49 milliárd forint

– Magyar Állami Operaház hirdetéseinek közterületi felületeken való megjelentetése 196,5 millió forint

– Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs tevékenységét támogató közbeszerzés 22 millió forint

– Pécsi Tudományegyetem, Jubileum 650 kommunikációs tevékenységét támogató közbeszerzés 35,35 millió forint

– Az Arany János Emlékév és a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János Emlékkiállításának külső kommunikációs tevékenysége 205 millió forint

Kuna Tibor cégei és a Sprint Nyomdaipari Kft.:

– A 2017-es Budapesti FINA Világbajnokság utókommunikációjához tartozó filmgyártási feladatok ellátása 230 millió forint

– Reformáció 500 programsorozat kiemelt eseményei 73,5 millió forint

– „Világkonzultáció” konferencia megrendezése és éves jelentés kötetet publikálása 79,7 millió forint

– A GYSEV Zrt. részére PR-ügynökségi, grafikai tervezési, gyártási és médiaügynökségi feladatok ellátása 54,8 millió forint

– A Külgazdasági és Külügyminisztérium WEDF Konferenciához kapcsolódó kommunikációs közbeszerzés 31,5 millió forint

– A Magyar Export-Import Bank Zrt. (EximBank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. teljes körű kommunikációs közbeszerzése 132 millió forint

– A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) számára rendezvényszervezési feladatok és kapcsolódó szolgáltatások ellátása 248 millió forint

– MÁV Zrt. Humán szervezete számára nyomdai szolgáltatás beszerzése 5 millió forint

– A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs tevékenységét támogató közbeszerzés 21,5 millió forint

– A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK Kft.) kommunikációjához kapcsolódó ügynökségi szolgáltatások ellátása 171,5 millió forint

Összesítve az látszik, hogy Balásy Gyula cégeihez 2 milliárd, Csetényi Csaba cégeihez 2,5 milliárd, Kuna Tibor cégeihez és a Sprint Nyomdaipari Kft.-hez pedig 1 milliárd forint közpénz került 2017 harmadik negyedévében az állami vállalatok reklámkeretéből.

Kapcsolódó cikkeink:

2017 második negyedévében 4 milliárd forint ment el az állami cégek reklámozására

6,35 milliárd forintért reklámozza az állam a monopolhelyzetben lévő áramszolgáltatót

Erdélyi Katalin

Megosztás