Egyéb

Fidesz-közeli hotelben üdül a médiahatóság

 

Régi jobbos ügyvéd és családja, a Bálintfy-Pocsai família érdekeltsége az a Hotel Carbona, ahol a médiahatóság dolgozói üdülhetnek 2020-ig 197 millió forintért.

Van hagyománya a dolgozói üdültetésben a hévízi 4 csillag superior minősítésű welnessz-szálló Hotel Carbonának. Ez az a hotel, amelyről a Magyar Nemzet közölte hétfőn: 2020-ig tartó szerződéssel, 197 millió forint ellenében üdülteti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság dolgozóit.

Az NMHH oldalán az üvegzseblinken az is elérhető, hogy a médiahatóság az első Orbán-kormány idejétől fogva áll szerződésben a szállóval: 2000-2017-ben évente 35 millió forintért üdülhettek a médiahatóság dolgozói a hévízi wellnessz-hoteben.

Az egykori Bányász Gyógyüdülőnek a szakszervezetek által kezelt állami vagyonrészét – a szálló 56,7 százalékos tulajdoni hányadát – a magyar állam az első Orbán-kormány idején ingyenes vagyonjuttatással a Selmeczi Gabriella – későbbi nyugdíjmentő – által felügyelt társadalombiztosítási alapoknak adta át. A maradék a Mol és bányászati vállalatok, erőművek maradt.

A tb 2000-ben 925 millió forintért eladta részvényeit a jelenleg is fő tulajdonos Buda Invest Kft.-nek – olvasható a nyomtatott HVG 2001-es cikkében.

A Buda Investé jelenleg – pontosabban a 2016-os mérlegzáráskor így volt – a tavaly 2,3 milliárdos forgalmú, 33 milliós nyereséget termelt Hoter Carbona Zrt. 84 százaléka.

A Buda Invest valaha Bálintfy Gábor ügyvéd többségi tulajdona volt, ám a jogász jelenleg is több szálon kötődik hozzá, rokonai közvetett tulajdonosok például. Bálintfy maga pedig megtartott 3,7 százaléknyi részvényt a szállodaüzemeltetőben, amelynek az elnöke is.

Közvetett Carbona-tulajdonos Csóti György volt MDF-es politikus is.

Ma már talán kevesen emlékeznek rá, hogy Bálintfy bábáskodott a konzervatív Hír TV 2002-es alapításánál, bár a legtöbb részvényt veje, az egykori modellügynök Pocsai Alex jegyezte, az ügyvéd formálisan csak a következő évben lett tulajdonos. Ezzel a gesztussal a nehéz időkben, a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok idején nagy szívességet tett a Fidesznek.

Igaz, a jelek szerint sokáig nem bírta a veszteségek finanszírozását. Előbb a Töröcskei István-Nagy Elek párosra vette át az uralmat 2004-ben a televízió működtetőjében. Nem sokkal később érkezett Simicska, aki jelenleg is gazdája az időközben, a G-nap nyomán az Orbán-rezsim ellenzékévé vált csatornának.

Bálintfy – akinek a nevéhez fűződik a Parlament TV is – a kilencvenes évek elején mint MDF-szimpatizáns üzletember vált ismertté: az ügyvéd ekkoriban közösen üzletelt Töröcskeivel és Boros Imre későbbi PHARE-miniszterrel, később mindhárman a Magyar Hitel Banknál bukkantak fel.

Kapcsolódó cikkek:

Képviselői mellékjövedelmek: havi egymillió a Parlament tévéért

Ismerős tettesek? Ügyek, pénzek és szereplők a Budapesti Ügyvédi Kamara körüli botrányban

Rádi Antónia

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42