Szorosabbra fűzte az együttműködést Andy Vajna kormánybiztos, kaszinókirály és médiacézár a TV2-beszállító IKO-csoporttal. A Vajna-érdekeltség AV Investments Kft. IKO Holding néven alapított céget a minap.
„Megállapodást kötött Rákosi Tamás, az IKO Csoport tulajdonosa és Andy Vajna, a TV2 Csoport tulajdonosa. A megállapodás alapján Vajna társtulajdonossá válik az IKO Csoport műsorgyártással, értékesítéssel, kábeltelevízió disztribúcióval és a hírességek menedzsmentjével foglalkozó vállalataiban” – ez egy múlt heti sajtóközleményből derült ki.
A friss Cégközlönyben pedig az olvasható, hogy a filmes kormánybiztos személyes befektetési cége, az AV Investments Kft. hozott létre új céget IKO Holding Kft. néven. Az új céget az IKO-csoport vállalkozásaiban különféle vezető tisztségeket betöltő Tremmel Zoltán irányítja majd.
Az IKO Rákosi Tamás milliárdos üzletember nevével fémjelzett filmes és szórakoztatóipari vállalkozásbirodalom, valaha éppen a konkurens RTL Klubnak dolgozott, sőt egy időben részvényes is volt. A piaci mozgások alapján úgy fest, Rákosi rugalmasan váltott a kormányközeli TV2-csoportra. Miközben arra is utalnak jelek, hogy az együttműködés adott esetben az orbánista újoligachák számára akár kedvezőbb is lehet, mint magának Rákosinak – a mostani IKO-ügylet csak a legfrissebb fejlemény a sorban.
Februári cikkünkben mutattuk be a luxemburgi Mangusta Invest SA-t, illetve a hátterében álló kalandos előéletű – angolai-orosz államadósság-üzletben, nemzetközi fegyverbizniszben is utazó – strómanokat. A Mangustának 2015-től fogva vannak érdekeltségei Magyarországon, kezdetben kizárólag az IKO-csoport cégeibe fektetett be a luxemburgi vállalkozás.
Az év elején azonban különösen nagy visszhangot kapott, hogy a Mangusta tetemes, 1,7 millió eurós kölcsönt nyújtva segítette, hogy Tombor András cége, a Visus Invest Kft. tavaly decemberben megvehesse a szuperül prosperáló reklámcéget, a TV2-nek is beszállító Atmedia Kft.-t, amelybe idén januárban a luxemburgi cég kisebbségi tulajdonosként be is szállt.
Az első Orbán-kormányban főtanácsadóskodó, majd „Habony hitelezőjeként” emlegetett Tombor reklámcégének frissen közzétett és igen impozáns 2016-os – azaz jobbára még a Tombor előtti időkre vonatkozó – eredményét a 444.hu szúrta ki a mérlegtárban. Az Atmedia 2015-ről 2016-ra megháromszorozta, 27,8 milliárd forintra növelte árbevételét, nyeresége meghaladta az egymilliárd forintot.
Amennyiben folytatódik az aranytojást tojó Atmedia diadalmenete, nincsen kétség, hogy Tombor megengedheti magának, hogy amíg kedve tatja, működtesse a gazdasági szempontból kevéssé fényes helyzetű konzervatív véleményportált, a Mandinert, amire nemrégiben tenyerelt rá.
Összehasonlításul: az Atmedia megrendelője, a TV2 forgalma „csak” 23 milliárd forint volt tavaly. Amihez ráadásul olyan masszív, hétmilliárdos veszteség társult a tévétársaságnál, hogy még a könyvvizsgáló is jajveszékelni kezdett, a Matolcsy Györgytől nem nagyon távoli hitelező, az MKB Bank pedig óvadéki jogot szerzett a részvényekre a HVG közlése szerint.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!