Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
A szerződés hivatalos neve „Nagymintás Társadalom Kutatás három nevesített témában 2017”.
Az EU-s közbeszerzési értesítő június 15-i számában jelent meg a Századvég-csoport újabb kormányzati megbízása.
A Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egyedüli ajánlattevőként nyerte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hirdetmény nélküli tenderét. A május 18-án aláírt szerződés értéke nettó 629.921.259 forint.
A feladat egész pontosan: „Szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadási, valamint tanulmánykészítési feladatok elvégzése kiegészítő szolgáltatás keretében (Nagymintás Társadalom Kutatás három nevesített témában 2017.)”
A három nevesített téma:
– Egyéni és társadalmi jövőkép
– Vallásosság és annak megítélése
– Kultúra és fogyasztás
Az NFM azzal indokolja a kutatás szükségességét, hogy a Századvég által korábban végzett hasonló feladat során vizsgált terület alaposabb megismerésére van szükség a kormány gazdasági céljai miatt.
„A Nyertes ajánlattevő bevonásával által korábban végzett gazdasági és gazdaságszociológiai témájú kutatások során érzékelhetővé vált, hogy egyes kiemelt jelentőségű témákban megyei és regionális szinten jelentős különbségek mutatkoznak. Figyelemmel arra a felismerésre, hogy a jövőről vallott elképzelések komoly integratív erővel bírnak egy társadalomban vagy annak bizonyos alcsoportjában, a Kormány a jövőkép mélyebb/kiterjedtebb megismerése mellett határozott, amely ismeretek megszerzése a gazdaságpolitikai döntések alapjául szolgálhatnak.
Az előbbieknek megfelelő kutatásnak kiemelten foglalkoznia kell a jövőkép gazdasági oldalával, valamint a globalizáció jövőképre gyakorolt hatásával, ezért a vizsgált terület mélyebb és részletesebb megértése céljából szükséges egy olyan, nagymintás kutatás végzése, amelynek a korábbi hazai, illetve hazánkat is érintő nemzetközi adatfelvételeknél pontosabban mutatja be a pillanatnyi helyzetet, egy minden lényegi aspektusból kvantifikáló modell létrehozásával. A tervezett kutatás jellemzője, hogy az egyes megállapítások és főbb tanulságok megyei szinten is kellő mintaméret alapján, nagy pontossággal vizsgálhatók.”
Korábbi cikkeink a Századvégről:
Üstökösszerű karriert futott be a közbeszerzési piacon 2010 óta a Századvég-csoport
Közel 18 millió forintot kapott a Századvég az olimpiához kapcsolódó tanácsadásra
“Minek masni a nyers húsokra?” – Századvég-tanulmány a politizáló civilekről
800 millió forintos megbízást kapott a Századvég az NFM-től karácsonyra
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!