Egyéb

Nem oszlik a homály a Lakatos-merénylet ügyében, eltűnt a helyszínelés videója

 

Nem azzal a fegyverrel lőttek rá Lakatos Csaba ügető hajtóra 1996 novemberében, amit állítólag Pintér Sándor nézegetett a bűntett másodlagos helyszínén. Ez derült ki a sikertelen merénylettel vádolt Tanyi György és társai pénteki tárgyalásán. A homály azonban csak nem akar eloszlani. Júniusban mégis ítélet várható.

Aki azt várta, hogy bölcsebb lesz a kilencvenes évek egyik legtalányosabb maffiamerénylete ügyében a pénteki tárgyalás nyomán, csalódott lehet. Éppenséggel talányból lett több. Miért hagyja a helyszínen a fegyvert az állítólag profi elkövető, amikor sikerül kereket oldania? Okés, lehet, így biztonságosabb menekülni. De vajon miért nem megy/küldet vissza érte később? És ami a legfontosabb: létezik, hogy tucatnál is több helyszínelő nem találja meg a puskát, holott ott hever praktikusan a lábuk alatt? Ezek csak a legkínzóbb kérdések a Tanyi-ügyben.

Tanyi Györgyöt – és bűnsegédként még három társát – azzal vádolják, hogy 1996-ban rálőtt Lakatos Csaba alvilági kötődésű ügető hajtóra, aki túlélte ugyan a merényletet, de súlyosan megsérült. Az eset már a kilencvenes években azért kavart nagy vihart, mert kiderült, Pintér Sándor belügyminiszter még országos rendőr-főkapitányként a merénylet után az úgynevezett másodlagos helyszínen járt.

Pár utcára az Ügetőtől lekapcsolták Tanyiék autóját, amit a mostani első rendű vádlott testvérei vezettek. Akkor nem sikerült tettest fogniuk a zsaruknak, az aktákat nemrég, az újramelegített maffiaügyek egyik fejezeteként porolták le, s tették meg fővádlottnak Tanyit.

Még érdekesebbé tette a régmúlt históriát, hogy Jakubinyi Róbert hétpróbás kalandor nemrégiben éppen Tanyi ügyvédjét, Kadlót Erzsébetet kezdte befenyíteni: járjon közbe, hogy ügyfele – máig talány, miért épp ő – szökjön meg a házi őrizetéből, és tartson nemzetközi sajtótájékoztatót Pintér lejáratására.

Előzmények

Itt a jegyzőkönyv, ami magyarázkodásra kényszerítette Pintért a Tanyi-ügyben

Jakubinyi tagad, de a BM-ben sem örülnek a Pintér Sándorról szóló konteóknak

Támadják vagy védik ezek a maffiózók a belügyminisztert? Kamugyanús merénylet Pintér Sándor ellen

Pénteken a fegyverszakértőt hallgatta meg a Fővárosi Törvényszék Varga Gabriella vezette tanácsa. Tóth István szakértő még rendőrtisztként, a BRFK bűnjeltechnikai osztálya vezetőjeként maga is jelen volt annak idején a helyszínelésen. Erről nyomban kisebb polémia bontakozott ki a törvényszéken Tanyi védője és közte, hogy miért pont ő és milyen minőségben – mármint szakértőként vagy szaktanácsadóként.

Tóth válasza szerint egyenesen néhai Lázár János, az ORFK akkori bűnügyi főigazgatója kérte telefonon, hogy ő szakértsen, mondván, az eset szenzitív, a sértett a pár héttel korábban meggyilkolt maffiózó, Prisztás József „rokona” volt. (Lakatos és Prisztás egyébként nem voltak rokonok, de valóban volt közöttük kapcsolat, Lakatos hajtotta is Prisztás lovait.)

Tóth, mint elmondta a bíróságon, nyomban autóba vágta magát, s indult, ám út közben megtudta, hogy a három Tanyi-fivér közül kettőt, Jánost és Józsefet előállították a környéken razziázó rendőrök. Ezért a VIII. kerületi kapitányság felé került, hogy még azelőtt mintát vegyen a két férfi testéről, ruházatáról, hogy a nyomok elvesznek. Nem talált egyébként lőszerhasználatra utaló nyomokat.

Később a helyszínen egy JW 20-as kispuska tusát találta meg személyesen Tóth. A hozzá tartozó csövet azonban ekkor nem lelték a helyszínelők, sem az ügetőn, sem a szomszédos sírkertben – amiről már akkor felmerült, hogy kiváló menekülő útvonal lehetett. Több mint fél évet kellett várni, hogy előkerüljön a fegyver „felső része”: 1997 márciusában bukkant rá egy sírgondozó a temetőben.

Tóth mostani szakvéleménye nyomán eldőlni látszik a két évtizedes talány: mivel lőttek rá Lakatosra aznap éjjel, így közvetve az is, hogy az egészhez van-e köze annak a fegyvernek, amit Pintér „megtekintett” a Tanyi-fivérek Chryslerjének szemléjén. A Chrysler hátsó kereke felett kialakított rekeszben egy 22-es lőszer kilövésére átalakított Flóbert-pisztolyt – és egyéb lőszerekek – találtak a rendőrök.

Amennyiben a szakvélemény alapos – márpedig Tóthot az Átlátszó rendőrségi forrásai remek szakértőnek mondták -, semmi. Marad ugyanakkor a húszéves kérdés: miért ment oda az egykori főkapitány, és főleg, hogy kezdetben miért igyekezett ezt eltagadni.

Pintér neve egyébként csak egyszer hangzott el a tárgyaláson, éppenséggel a bíró idézett abból a helyszíni szemle jegyzőkönyvből, amely szerint a miniszter/exkapitány jelen volt a helyszínen. Azt viszont a szakértő kijelentette: vizsgálatai alapján bizonyos benne, hogy a fél évvel később megtalált cső a helyszíneléskor fellelt tus „párja”, és hogy ez volt a merénylethez használt fegyver.

A kispuska a szakértő szerint alighanem akkor tört ketté, amikor a tettes átmászott a temetőfalon a meneküléskor. A helyszínen – az egyik istálló tetején – talált töltényhüvelyek szintén a kispuskához illők voltak, derült ki a szakvéleményből.

Csakhogy a négy hüvelyt csak másnap, a világosban folytatott helyszínelésen találták meg a helyszínelők, aznap nem – miközben a rendelkezésre álló iratok szerint még fémdetektorral is körbejárták a helyszínt.

Az események rekonstruálása pedig nem tűnik egyszerűnek. Már csak azért sem mert, az eredeti helyszíni szemléről készült videó szőrén-szálán eltűnt a rendőrségről. Állítólag az akkori életvédelmis sztárrendőr, Doszpot Péter, 2002-2003-ban MSZP-s országgyűlési képviselő kérte el betekintésre – hangzott el a pénteki tárgyaláson.

A bíróság a tervek szerint még egy körre visszahívja a fegyverszakértőt, majd a perbeszédek következnek, június elején pedig ítélethozatal. Tanyi szénája a most érzékeltetett kételyek ellenére sem biztos, hogy jól áll. Direkt bizonyíték nem szól ugyan ellene, a helyszínen talált DNS-minták egyike sem tőle származik például. Került azonban három terhelő vallomás, még ha megszületésük körülményei különösek is.

A negyed rendű vádlott, a más ügyben emberrablás miatt bíróság előtt álló Baranyi László például rendőrségi vallomásában állította, ő kísérte Tanyit a helyszínre, és látta azt is, ahogy felmegy az istállótetőre, betáraz, és lő. Csakhogy – és ezt most mondta el Tóth szakértő – a JW 20-asnak nincsen tárja, nem lehet tárazni. Baranyi pedig csak annyit reagált erre most a tárgyaláson, hogy rendőrségi vallomását fenntartja.

Amikor Tanyiékat az újra megnyitott ügyben tavaly előzetesbe vették, leginkább a conticar-energol-csoport egykori frontemberének, az újabban számos bűnügyben a vád kedvenc tanújaként szereplő Radnai Lászlónak a vallomása állt a nyomozók rendelkezésére. E szerint Radnai azt állította, a merénylet napján Tanyi telefonon hívta őt egy vonalas készülékről, és neki bevallotta, hogy rálőtt Lakatosra.

Tanyi ezt tagadja, de ismerősei szerint sem vall a hiperóvatosnak ismert vádlottra, hogy ilyesmit említsen a telefonba.

Még különösebb a kezdetben szintén Tanyiékkal együtt gyanúsított Váradi Róbert – a Váradi Roma Café zenekar tagja – esete. Az ő ügyét még a nyomozati szakban elkülönítették Tanyiékétól, és tárgyalásról lemondás eljárásban, gyorsítva felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték – miközben Tanyiék ellen még folyt a nyomozás.

Váradi az ellene felhozott vád szerint elkísérte Tanyiékat a tetthelyre és hesszelt. A védők szerint akadnak ugyanakkor ellentmondások Baranyi és Váradi vallomásaiban. Például arra is különbözően emlékeznek, hogy honnan indult a csapat a merényletre vagy melyik bejáraton léptek be a Kerepesi temetőbe.

Rádi Antónia

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42