Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
A Hódút, a Duna Aszfalt és az A-Híd nyerte a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. tenderét, melyet a NIF előzetesen 68,6 milliárd forintra becsült. A Közgép sikertelenül pályázott a munkára.
2016 novemberében írtunk arról, hogy az M4-es autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki (román országhatár) közötti szakaszának I. ütemére kiírt közbeszerzést nettó 15 milliárd forintos ajánlattal a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. nyerte.
Az EU-s közbeszerzési értesítő 2017. április 22-i számában megjelent eredménytájékoztató szerint az autópályaszakasz II. ütemére kiírt tender győztese szintén a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft., valamint az A-Híd Zrt.
Az M4-es autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki közötti szakaszának II. ütemét nettó 83 milliárd forintért építik a kivitelezők. A NIF előzetesen 14,4 milliárddal olcsóbbra, 68,6 milliárd forintra becsülte a beruházást.
A nyertesekkel április elején kötött szerződést a NIF, a munkálatok előreláthatólag 27 hónapig tartanak majd. A számlát uniós pénzből, egy IKOP-projektból fizeti az állam.
A közbeszerzésre összesen négy ajánlat érkezett, a nyertes kivitelezőkön kívül pályázott még Simicska Lajos Közgép Zrt.-je az olasz ITINERA S.p.A.-val közösen, valamint a Colas Hungária Zrt. a Colas Közlekedésépítési Kft.-vel együtt, továbbá az SDD Konzorcium (Dömper Kft., Subterra-Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.).
Kapcsolódó cikkeink
Blöffölt a Közbeszerzési Hatóság az M4-es autópálya-építés körül feltárt jogsértésekről
Százmilliárdos útépítési megbízást nyert Mészáros Lőrinc üzlettársának cége
A 83 milliárd forintos munkát elnyerő Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa Szíjj László. A cégben 2015 nyaráig tulajdonos volt Varga Károly is, aki Mészáros Lőrinc üzlettársa a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft.-ben és a CLH Klímaszerviz Kft.-ben is.
A Hódút Kft. sokáig a Duna Aszfalt, vagyis Szíjj és Varga közös érdekeltsége volt, 2015 nyara óta azonban a cég fő tulajdonosa a Varga többségi tulajdonában lévő Magyar Vakond Kft.
A céginformációt az Opten szolgáltatta.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!