A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány azzal az indoklással tagadta meg az Átlátszó adatigénylését, hogy ők nem látnak el közfeladatot és nem kaptak pénzt a költségvetésből. A 600 millió forintos EU-támogatást azonban elfelejtették megemlíteni.
Adj SZJA 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
18516641-1-42
Az idei Valentin-napot romantikus különjárattal ünneplő felcsúti kisvasút utasszámait továbbra is vastag homály fedi. Januárban beszámoltunk róla, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Átlátszó közadatigénylésére csak az EU-s projekteket összesítő kormányzati honlap linkjét küldte el válaszként, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalására sem reagált.
Így még mindig nem tudjuk, hogy milyen vállalásokat tett a kormány az Európai Uniónak a hivatalos nevén Vál-völgyi kisvasút 600 millió forintos támogatásának igénylésekor. Úgy tűnik, be kell perelnünk az NGM-et, hogy megtudjuk a NAIH szerint is közérdekű adatnak minősülő információkat.
A vállalt utasszámokat szeretnénk összehasonlítani a valósággal, ezért a kisvasutat üzemeltető, Mészáros Lőrinc által vezetett „A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól” január végén kikértük a vonat 2016. április 30-i indulása óta eladott jegyek számát .
Az Infotörvényben a válaszadásra megszabott 15 napos határidő letelte után emlékeztetőt írtunk az addig semmilyen választ nem küldő alapítványnak, amely erre végre reagált.
Egy két és fél oldalas jogi állásfoglalásban megtagadták a választ arra hivatkozva, hogy
– az alapítvány nem lát el közfeladatot
– nem kaptak pénzt a költségvetésből
Arról nagyvonalúan nem tettek említést, hogy 600 millió forint uniós támogatást kaptak a kisvasútra. Ezt egyébként az Átlátszó írta meg elsőként, és éppen ezért érdeklődünk az utasforgalmi adatok iránt. És ehhez minden jogunk megvan, ugyanis az EU-s pénz is közpénznek minősül, ezért Mészáros Lőrinc alapítványának válaszolnia kell az adatigénylésünkre. Panaszt tettünk az igénylés megtagadása miatt a NAIH-nál, most várjuk az eredményt.
Nagy meglepetésre nem számítunk, mert pont egy nappal azután, hogy a felcsúti alapítvány megtagadta az adatigénylésünket, a bíróság másodfokon is kimondta, hogy az alapítványnak ki kell adnia, mire költötte a TAO-pénzeket, mert közhasznú szervezet, amely közhasznú tevékenységet lát el.
Valószínűleg nem titkolóznának ennyire, ha minden rendben lenne az utasszámokkal. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára a kisvasút uniós támogatásáról szóló cikkünk után bő egy évvel cáfolta az abban foglaltakat a 444-nek, és állította, hogy a kormány nem ígért napi több ezer utast a vonalra – azt azonban sem ő, sem az NGM nem mondta meg azóta sem, hogy pontosan mit és hány utast ígértek az EU-nak a 600 millió forintért cserében.
Mészáros Lőrinc alapítványa decemberben Jávor Benedek EP-képviselő adatigénylésére még kiadta a szeptemberi és októberi, nem túl kiemelkedő utasforgalmi adatokat, nekünk azonban már nem akarják megmondani a többi hónapban eladott jegyek számát. Ha rengetegen utaznának a kisvonaton, biztosan dicsekednének vele.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!