Egyéb

Innovatív Művek: OTP-közelből a kémbotrány irányába

Tudományos tevékenységre alapított céget a legújabb kémbotrány gyanúsítottjának, Maxin Norbertnek a korábbi üzlettársa. Az új cégbe beszállt az OTP-tulajdonos Ruszlán Rahimkulov is.

 

szulinap_superhero5 (1)

 

A szénipar felvirágoztatásán serénykedik majd az IOI Investment Zrt., amelyet frissen jegyzett be a cégbíróság. Ezt a 70 százalékos tulajdonos, korábban a médiában „innovatív iparágak finanszírozási szakértőjeként” emlegetett Köntös Zoltán mondta el az Átlátszónak.

Az elnevezés a Vatikán bankjának az IOR (olaszul: Instituto per le Opere Religione, azaz Vallási Művek Intézete) parafrázisa: Innovatív Művek Intézete lehetne magyarul, árulták el a cégnél.

Az új vállalkozásba befektetett Ruszlán Rahimkulov Greennovatív Kft.-je is, amely 25 százalékot jegyez az ötmilliós alaptőkéből. Ruszlán Rahimkulov édesapjával és fivérével együtt az OTP Bank Nyrt. legnagyobb, 8,85 százalékos tulajdonosa a Budapesti Értéktőzsde honlapja szerint.

A maradék 5 százalék szintén OTP-közelben lehet: Bakati Gábor jegyezte, aki 2013-ig a Magyar Posta Zrt. pénzforgalmi vezérigazgató-helyettese volt, az akkori szakcikkek azonban az OTP-hez kötötték, s azt írták, távozása alighanem összefügg a most páriává lett Spéder Zoltán postabeli nyomulásával.

Az IOI felügyelőbizottságába bekerült egy másik ismert pénzember, Móricz Gábor, aki a Honvédelmi Minisztérium egykori védelemgazdasági helyettes államtitkárából a kilencvenes évek elején lett tőzsdemágus.

A fő tulajdonos Köntös 2005-2009-ben, a cég megszűnéséig érdekelt volt a Tzar International Műszaki Fejlesztő Kft.-ben. Egyik cégtársa Maxin Norbert volt, aki a legújabb – de a korábbiaknál nem kevésbé rejtélyes – kémügy fő gyanúsítottja (Maxin neve a cégiratokban Makszinként szerepel, de egyéb személyes adatok alapján a két személy bizonyosan azonos).

Az Átlátszó cikksorozata a kémügyről

Az IMF képviselőjét és egy amerikai katonatisztet is gyanúsítottként hallgatnák meg a kémügyben

Nem kíváncsi a rendőrség az amerikai kémkedéssel gyanúsított üzletember cégügyeire és fideszes kapcsolataira

Milliárdos sikkasztásgyanú az amerikai kémkedéssel gyanúsított üzletember becsődölt vállalkozásánál

Nagyon kellemetlen a Fidesznek a legújabb magyar James Bond – közreadjuk a levelét

Harmadik tulajdonos volt a Tzar Internationalban bizonyos Alekszej Lugovcov. Őróla 2014-ben írta a nyomtatott HVG, hogy magyar tudósokkal azért hozta létre a kétezres években az ESS-cégcsoportot, hogy koordinálja a valaha Debrecenbe tervezett Európai Neutronkutató Központ (ESS) beruházását (amelyet végül a svédországi Lund nyert el 2009-ben).

Az ESS-csoport központi cégében, az ESS Magyarország Nonprofit Zrt. igazgatóságában, illetve felügyelő bizottságában olyan előkelőségek is szerepet kaptak, mint Bárándy Péter ügyvéd, a Medgyessy-kormány igazságügyi minisztere, illetve Stumpf István jelenlegi alkotmánybíró, az ESS Nemzeti Tanács akkori alelnöke (Stumpf „nem bejegyzettként” szerepel a cégjegyzékben, mivel a változási kérelmet a cég akkor visszavonta).

A gazdasági hetilap cikke szerint ugyanakkor Lund esélyeit növelhette, hogy egy 1996-os FBI-elemzés Lugovcovot Szemjon Moglijevics köreibe sorolta, bár ezt annak idején a HVG-nek cáfolták a Szeva bácsiként emlegetett maffiafőnök köreiben.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás