Egyéb

Olimpiára szánt lőteret is bővíthet a felcsúti telephelyű stadionépítő

A Pharos ’95 Kft. bővítheti a budapesti Fehér úti lőteret nettó 600 millió forintból. A vállalkozásról már írtunk: hasít a kisebb volumenű stadionépítkezések terén, a ZTE futballcsapatának a tulajdonosa és telephelye van Felcsúton, Mészáros Lőrinc címére bejegyezve.

 

tamogatoi_rontgen_jav2

 

Nemrég jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a Budapest Fehér úti Nemzeti Lőtér bővítésére kiírt pályázat eredménye: a munkát nettó 599 013 403 forintért a Pharos ’95 Kft. végezheti. A beruházó Nemzeti Sportközpontok és a cég március elején már alá is írta a szerződést. A bővítés során építenek egy nyitott, illetve egy fedett 50 méteres lőteret (a már meglévő 25 méteres mellé), valamint kiszolgáló épületet kap a sporttelep. A felhívásban hathónapos határidőt tűztek ki a munkálatokra.

A Fehér úti Nemzeti Lőtér bővítése már 2013 óta napirenden van: a Nemzeti Sportközpontok honlapján található ismertető szerint 2016 májusában lett volna a műszaki átadás. A kormány 2014-ben kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a beruházást.

A lőtéren több világverseny is zajlott már: 1969-ben Balczó Andrásék, 1989-ben Fábián Lászlóék lőtték magukat az öttusa-világbajnoki cím felé.

A Fehér út felmerült olimpiai helyszínként is, a PwC tavalyi olimpiai megvalósíthatósági tanulmánya a sportlövészet helyszíneként számolt a területtel, 1,6 milliárdos beruházással kalkulálva. Az olimpiai rendezéstől függetlenül megvalósuló, előkészített létesítmények közé sorolták.

Amikor azonban január végén a fővárosi közgyűlés döntött az olimpiai helyszínekről, nem a Fehér úti létesítményt, hanem az ORFK nagytétényi lőterét jelölték meg a sportlövészet helyeként.

Vagyis százmilliókért fejlesztenek egy sporttelepet, amelyet a mostani tervek szerint mégsem használnának az esetleges olimpia idején.

Ennél is érdekesebb a kivitelező Pharos ’95, amelyről korábban részletesen írtunk. A dunavarsányi székhelyű cég elsősorban futballpályák építésével foglalkozik, és kiváló felcsúti kapcsolatokkal rendelkezik. Nemcsak a Puskás Akadémia műfüves pályáját és a Pancho Aréna gyepét készítette (utóbbit egy évvel az átadás után cserélni kellett), a Pharos tulajdonosa, Végh Gábor adományozta a stadion előtt álló egészalakos Puskás-szobrot.

Ha ez nem lenne elég, a Pharos ’95-nek a dunavarsányi székhelye mellett van egy telephelye is Felcsúton, a  Fő út 0311/5. alatt. Erre a címre van bejegyezve  a Mészáros és Mészáros Kft. is, illetve a cégadatok szerint ez Mészáros Lőrinc állandó lakcíme.

A Pharos ’95 az elmúlt bő egy évben számos stadionos megbízást elnyert, dolgozott, dolgozik többek között Balmazújvárosban, Békéscsabán, Mezőkövesden és Tatabányán. Zalaegerszegen a ZÁÉV Zrt. partnereként fejezi be nettó 1,148 milliárd forintért a ZTE stadionját. Apró szépséghiba, hogy a Pharos a stadiont használó klub többségi tulajdonosa. A cég tehát stadiont épít a csapatának – az állam pénzén.

Januári összesítésünk szerint 2,5 milliárd forint felett jár a Pharos ’95 konzorciumi tagként vagy önállóan elnyert stadionos-sportpályás építkezéseinek értéke az elmúlt két évben.

Csepregi Botond

Kép: Nemzeti Sportközpontok

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42