közbeszerzés

Na ki újíthat fel utat Matolcsyék falujában?

Az „új Közgéppel”, a Duna Aszfalt Kft.-vel dolgoztat Matolcsy György jegybankelnök felesége, Matolcsy Gyöngyi polgármester vezette Balatonakarattya.

Hirdetmény nélküli meghívásos pályázat nyerteseként újíthatja fel a balatonakarattyai Batsányi utcát a tiszakécskei Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalt Kft. nettó 26,7 millió forintért. A Duna Aszfalt vélhetően alvállalkozókat von majd be a munkába, de azt még nem tudni, mekkora arányban – derült ki egy friss közbeszerzési közleményből. A munka 890 méter hosszú utcaszakaszt érint, az aszfaltozandó négyzetméter nagysága (az utca szélessége) ugyanakkor nem derül ki.

A tavaly 86,5 milliárd forint árbevétel mellett 7,3 milliárdos eredményt és Szíjjnak csinos, 5,6 millirdos osztalékot termelt Duna Aszfalt tűnik a Fidesz oligarcha-háborúja egyik nagy nyertesének: erősen tolja kifelé az infrastruktúra-beruházási piacról a kegyvesztett Simicska Lajos érdekeltségét, a Közgépet.

Az Átlátszó főbb cikkei a Duna Aszfalt tündökléséről:

Másfélmilliárd uniós forintból fejleszt a Humansoft Mórahalmon – egyelőre rejtély hogy micsodát

A Békés Drén Kft. felemelkedése: ömlik a közpénz Barkász Sándor vállalkozásához

Így költöttek el 7-16 milliárd uniós forintot a semmibe vezető utak építésére a magyar-román határon

A megbízó ezúttal Balatonakarattya. Az a frissen – a 2014-es önkormányzati választástól hatályosan, egy két évvel korábbi népszavazás nyomán – önállósult település, ahol a polgármester független színekben Matolcsy Gyöngyi, Matolcsy György jegybankelnök felesége.

Az Átlátszó nemrégiben közölte: az MNB milliárdokkal tömött alapítványai éppen ebben a faluban vették meg a MÁV egykori gyermeküdülőjét.

Közel egymilliárd forintért vettek MÁV-üdülőt a jegybank alapítványai Matolcsyfalván

Az alapítványok úgy reagáltak, hogy az ingatlan valójában Balatonkenesén található. A földhivatal valóban keneseiként jegyzi még az üdülőt, de alighanem csak az átírás időigényes volta miatt, a Koppány sor, ahol található, rajta van például Akarattya utcanév-listáján is, ráadásul az ingatlan rendezvénytermében ülésezett az akarattyai önkormányzat is.

A helyiek is pontosan tudják, hogy a MÁV-ingatlan akarattyai, és erről be is számoltak a Népszabadság riportjában.

Az alapítványi közlemény azt is említi, hogy jó áron (a forgalmi értéknél olcsóbban) jutottak a hat hektáros, tekintélyes vízparti területtel is rendelkező ingatlanhoz. Ez azonban csak részben jó hír: miközben az MNB-alapítványok rendre – a bíróság szerint amúgy hibásan – cáfolják, hogy vagyonuk közpénznek tekintendő, az eladó MÁV is állami tulajdon – vagyis csaknem mindegy, hogy az üzletben ki járt jobban és esetleg ki rosszabbul.

Rádi Antónia

Van egy remek karácsonyi ajándékötletünk: ajándékozz névre szóló 2016-os Átlátszó Támogató Kártyát!

Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon.

A 2016-os Átlátszó Támogató Kártyát itt lehet megrendelni.

Megosztás