Egyéb

Polt Péter vizsgálatot indított a Legfőbb Ügyészségről szóló cikkünk miatt

Február elején írtuk meg, hogy a Legfőbb Ügyészség által kérésünkre kiadott adatok alapján Polt Péter hivatalba lépése óta a feljelentések száma éves átlagban a felére-harmadára csökkent, az elutasításuk aránya viszont a háromszorosára nőtt. Sőt, 2010 vége óta ha mégis indul nyomozás, azokat közel kétszer nagyobb arányban szüntetik meg, mint korábban. Lehet ez véletlen? – tettük fel akkor a kérdést. Most egy parlamenti válaszból derült ki, hogy Polt Péter országos vizsgálatot rendelt el az ügyben. 

A legfőbb ügyész országos vizsgáltatot rendelt el, egyebek mellett azért, hogy kiderítse, hogy lehet az, hogy amióta őt kinevezték, azóta a Legfőbb Ügyészség jóval több korrupcióval kapcsolatos feljelentést utasít el, mint korábban – közölte kedden az Index. Mindez egy országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszból derült ki, amit Polt Péternek tett fel.

„A korrupciós bűncselekmények elleni fellépés tárgyában országos vizsgálatot rendeltem el, amely kiterjed a feljelentések elutasításával, illetve az ilyen tárgyú nyomozások megszüntetésével kapcsolatos adatokra is” – közölte Polt Péter.

A Legfőbb Ügyészséghez korábban azért nyújtottunk be közadatigénylést (PDF), mert kommentekben, fórumokon, itt-ott azt a vélekedést olvassuk, hogy az ügyészségen nincs értelme feljelentést tenni hivatali korrupció miatt, hiszen az ilyen eljárások jó eséllyel a kormánypártnak ártanának, ezért az ügyészség inkább el sem indítja őket, vagy ha mégis, gyorsan megszünteti.

Három bűncselekménytípussal kapcsolatban kértünk adatokat:

– Aktív hivatali vesztegetés, amikor valaki megveszteget hivatalos személyt,

– Passzív hivatali vesztegetés, ekkor a hivatalos személy „belemegy” a vesztegetésbe,

– Befolyással üzérkedés, amikor valaki azt mondja, hogy el tud intézni valamit egy hivatalos személynél, és ezért pénzt kér.

Az adatokat 2006-tól kértük ki, ebben az éven kezdte második ciklusát az akkori baloldali kormány, cezúraként pedig Polt Péter hivatalba lépését jelöltük meg, vagyis 2010. december 14-ét.

A megkapott adatok elég döbbenetesek voltak. Kiderült belőlük, hogy az érintett bűncselekmények miatt beadott feljelentések száma éves átlagban felére vagy harmadára csökkent bűncselekménytől függően, ezzel párhuzamosan viszont mindhárom típusú bűncselekmény esetén nagyjából háromszorosára nőtt a feljelentések elutasításának aránya, másképpen: a Polt Péter kinevezését követő időszakban háromszor gyakrabban utasítják el a hivatali korrupció miatt tett feljelentéseket 2006-2010-hez képest. Ha mégis elindul nyomozás, akkor azokat pedig kétszer gyakrabban szüntetik meg.

Cikkünk nyomán Polt Péterhez február 18-án intézett írásbeli kérdést a szocialista Bárándy Gergely, aki azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy

– Mi a magyarázata annak, hogy kinevezése óta háromszor nagyobb arányban utasítja el a Legfőbb Ügyészség a hivatali korrupció miatt tett feljelentéseket, illetve miért szüntetik meg a megindított nyomozásokat kétszer gyakrabban?

Erre reagálta azt a legfőbb ügyész, hogy a korrupciós bűncselekmények elleni fellépés tárgyában országos vizsgálatot rendelt el. „Ennek eredménye alapján Képviselő Urat a vizsgálat során feltárt, az országgyűlési képviselőket érintő adatokról — annak befejezését követően — tájékoztatni fogom”- tette hozzá.

Oroszi Babett

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás