Egyéb

Simicska Lajos: „A mi médiánk ellen fog állni, és kurvára le fogja szarni, hogy az Orbán mit akar”

Exkluzív interjút adott az Átlátszónak Simicska Lajos, aki lapunkkal közölte elsőként, hogy ő maga lesz a HírTV elnöke, és nem érdekli, mit csinál Orbán Viktor.

Miután ma a Magyar Nemzet, a HírTV, és a Lánchíd Rádió vezetése lemondott, telefonon kerestük Simicska Lajost, aki rövidre zárta le a beszélgetést, mert

„Most öltözködöm, mert engem ma megpuccsoltak. Most be kell mennem, ki kell rúgnom mindenkit, és új ügyvezetőket kell kineveznem. Megoldom a helyzetet, semmi gond, de ne tessék haragudni, most nem érek rá interjút adni. Ezt elrendezem, aztán elmegyek szánkózni.”

Egy óra múlva ismét felhívtuk Simicskát, hogy megkérdezzük, megtalálta-e már médiabirodalmának új vezetőit?

SL: – Hát most keresem éppen, szerintem 2 órán belül végzek vele. Melyik posztra kíváncsi? HírTV, Nemzet, mit parancsol?

Á: – Mindegyikre. A Magyar Nemzet élére például….?

SL: – Hát a Magyar Nemzet élére a főszerkesztő az D.Horváth Gábor lesz. Az ügyvezető igazgatóját meg Tóth Mariannak hívják.

Á: – És a HírTV?

SL: – A HírTV elnöke én leszek személyesen. Simicska Lajosnak hívják. Mire kíváncsi még?

Á: – Holnap délelőtt adna-e esetleg egy….(videóinterjút)

SL: – Nem. Nem, mert elmegyek pihenni, tehát én most mindent elintézek, utána elmegyek szánkózni. Nyugodtan hozza le, egy jót fogok szánkózni, aztán megnézem, hogy még működik-e az egész, de nyugodjon mindenki meg, holnap is lesz lap, tévé is lesz, és minden működni fog. Ezt megígérem az egész nagyérdemű közönségnek. Van még kérdése?

Á: – Folytatni fogják a kormánykritikus hangvételt?

SL: – Most ön ezt fölveszi vagy csak jegyzetel? Fölveszi. Ne törődjön vele. Nyugodtan vegye föl, mondja meg, hogy nem is értem a kérdést. Természetesen egy független média az mindig az aktuális dolgokkal foglalkozik, bár az Orbán-kormánynak vannak olyan törekvései, hogy gyakorlatilag föl akarják számolni a független médiát, de természetesen ennek a média, a mi médiánk ellen fog állni, és kurvára le fogja szarni, hogy az Orbán mit akar. Tehát ha úgy tetszik, ha ilyen értelemben kérdezi, akkor kormánykritikus lesz, igen. Igen, mert komolyan veszi a demokráciát, én komolyan veszem a demokráciát, és komolyan veszem a média szerepét a világban, és ehhez ragaszkodom, és ehhez mint tulajdonos ragaszkodni fogok, és hogyha a menedzsment, mint akinek úgy látszik lelkiismereti problémái voltak ebben a kérdésben, mert ők ezt nem így gondolták, én ragaszkodom hozzá, hogy olyan menedzsmentek legyenek és olyan főszerkesztők legyenek, akik ezt komolyan veszik. Igen, független lesz a média, és nagyon független lesz, igen. Ehhez ragaszkodom. És még mindent megoldok ma, holnap lesz Nemzet, HírTV, minden lesz, ne aggódjanak.

 

Erdélyi Katalin

Fotó: innen.

Kapcsolódó sztori:

A főszerkesztők vihetik a Magyar Nemzetet és a Lánchíd Rádiót is?

 

Tetszett a cikk?

Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás