közbeszerzés

Idén már 40 millió forintért vesz magának tapsoló közönséget a közmédia

Korábban 30, most már nettó 40 millió forintot szán a köztévé arra, hogy közönséget biztosítson magának a műsorainál. A közpénzből működő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) idén 165 milliárd forint állami támogatást kap, így vélhetően nem lesz gond a kifizetésekkel. A nyertes cég a megbízásra egyedül jelentkező Casting Office Kft. lett, amely az előző években is ellátta ezt a feladatot.

Az MTVA szervezésében, az MTVA székhelyén vagy más külső magyarországi helyszíneken megvalósuló felvételek során közönségszervezési szolgáltatások nyújtására keresett szolgáltatót a közmédia. A közbeszerzési eljárást szeptember elején írták ki, és szeptember végére már meg is találták a nyertest. A tenderre egyedül jelentkező Casting Office Kft. lett a befutó, amellyel nettó 40 millió forint értékben kötnek keretszerződést. (Korábban 30 millió forint volt a keretösszeg.)

A közpénzből működő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az elvégzendő feladatokról a következőket írja: az MTVA tevékenysége során felmerülő közönségszervezés szolgáltatást jellemzően a 1037 Budapest, Kunigunda útja 64. szám alatti székhelyén működő stúdiókban, illetve más külső helyszínen tervezi igénybe venni.

A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett „tapsoló” feladatok ellátása.

Az eseti megrendelésekkel lehívható közönségszervezési szolgáltatás keretösszege nettó 40 millió forint, ennek 70 százalékára vállalnak lehívási kötelezettséget.

A közönség tervezett (24 hónapos időszakra vonatkozó) igénybevétele napi max. 12 óra, tervezett maximum létszám: 200 fő/nap, tervezett maximum létszámmal számolva 16 felvételi nap (a közönség adott felvételi napon igénybe vett valós létszáma változik, változhat a szolgáltatási igényben megrendeltek szerint, ebből adódóan a valós felvételi napok száma is változik, változhat). A szolgáltatás becsült mennyisége 3300 fő.

Nyertes ajánlattevő dolga lesz a szerződés teljesítése során többek között

  • a megrendelő által jelzett létszámban történő közönség, határidőre történő biztosítása,
  • a közönség felkészítése az adott produkcióra,
  • a közönség tagjainak névsorát a felvétel előtti napig eljuttatni az MTVA-hoz,
  • valamint a közönség tagjainak díjazása, és azok után a vonatkozó összes adó(k), járulék(ok) megfizetése is.

Hozzátették, a közmédia működésének sajátosságából adódóan (televízió műsor előállítása) kora reggeltől késő estig terjedő időtartamban tarthatnak igényt a szolgáltatásra.

A tenderre egyedül a Casting Office Kft. jelentkezett, amely el is nyerte a megbízást. Ez nem volt meglepő, hiszen a korábbi években is ők kapták a megbízást.

Kormánypropaganda milliárdokért

Idén 165 milliárd forint közpénzből működhet az MTVA, vagyis átlagosan napi 452 millió forintból. Hogy ez elég lesz-e mindenre, nem tudni, mivel – ahogy azt az Mfor.hu júniusban megírta – tavaly a beérkező mintegy 140 milliárd forintos költségvetési támogatás ellenére is sikerült mínuszba kerülniük: 3,1 milliárd forint veszteséggel zárták az évet.

És hogy a hatalmas összegű támogatásból milyen szolgáltatást nyújtanak? A Republikon Intézet és Connect Europe közös kutatása szerint

a közmédia hírműsora dominánsan kormányközeli értékeket jelenít meg,

ezzel pedig nem tesz eleget a közszolgálati elvárásoknak. A HVG a kutatásról szóló cikkében emellett azt írja, az elmúlt félévben az M1 híradójában kormánypárti politikusról szóló negatív híradás egyáltalán nem jelent meg, ellenzéki politikusokról viszont annál inkább.

A legtöbbször idézett személy a közmédia csatornáján Orbán Viktor miniszterelnök volt, őt követi Szijjártó Péter, de megjelenik a listán Orbán Balázs és Menczer Tamás is. Szakértők közül az MCC, a Századvég és az Alapjogokért Központ munkatársai szerepeltek leggyakrabban.

Katus Eszter

Nyitókép: Orbán Viktor beszéde az M1 Híradóban. Fotó: YouTube/M1 Híradó

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42