közpénzherdálás

1,3 milliárdot adott rá a magyar állam, mégis alig van gyerek a horvátországi óvodákban

Tulajdonképpen kidobtak minket abból a pélmonostori magyar óvodából, amit a magyar adófizetők pénzéből építettek Horvátországban. Az igazgató a hivatalos írásbeli megkeresésekre nem reagált, a helyszínen pedig a gyerekek jogaira hivatkozva kitessékelt minket az épületből, és a létszámot firtató kérdéseinkre sem válaszolt. Talán nem véletlenül: a közpénzből épített létesítmény ugyanis szinte teljesen üres, így felmerül a kérdés, valóban szükség volt-e ekkora volumenű beruházásra. Videóriport Horvátországból, ahova Hadházy Ákos független parlamenti képviselő is elkísért minket.

2022 nyarán számolt be arról a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HDMK), hogy jól haladnak az építkezések, így hamarosan elkészülhetnek azok a magyar óvodák a horvátországi Pélmonostor, Kórógy és Szentlászló településen, amelyekre a magyar kormány 1,3 milliárd forintos támogatást adott. A létesítményeket végül 2023 telén adták át, és 120 kisgyereket vártak „a magyar nyelvű óvodai programba”. Mi azonban ennek a létszámnak a töredékét sem láttuk a helyszínen.

A tavaly novemberi átadón Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke azt mondta, a fő üzenetük az, hogy ahol óvodák, bölcsődék épülnek, ott van jövő. Céljuk, hogy minden magyarnak, akinek „eddig nem volt rá lehetősége, annak a gyermeke magyarul tanuljon már óvodás korában”. Hozzátette,

az óvodarendszert ingyenesnek, szülői hozzájárulás nélkülinek tervezik.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy azért nincsenek még beíratott gyerekek, mert „egy rendkívül bonyolult adminisztratív folyamat zajlik párhuzamosan az építkezés befejezési mozzanataival”, de remélik, hogy 2024. január végére minden engedélyt megkapnak, és megkezdődhet a felvétel. Ez valószínűleg meg is történt, azonban lapunk azt az információ kapta nyár elején, hogy az intézmények teljesen üresek, mivel nincs elég magyar gyerek, aki oda járhatna.

Pélmonostor

Hatalmas létesítmény Pélmonostorban, 3-4 óvodással. A kivitelező az eszéki Presing d.o.o. volt

Válaszok és gyerekek sincsenek

Akkor nem tudtunk utánajárni az információ valóságtartalmának, hiszen tartott a nyári szünet. Elküldtünk ugyanakkor egy megkeresést az illetékes Európa AP egyesületnek valamint a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének, hogy megtudjuk, hány óvodás járhat szeptembertől a Pélmonostoron, Kórógyon és Szentlászlón épített magyar óvodákba/tagóvodákba.

Bár többször is kerestük a két szervezetet, egyikük sem méltatott minket válaszra, ezért úgy döntöttünk, hogy személyesen keressük fel a létesítményeket Horvátországban. Megkértük Hadházy Ákost – akihez szintén hasonló információk jutottak el –, hogy tartson velünk, hátha egy országgyűlési képviselővel hajlandóak szóba állni. Ez a taktika sem vált be igazán.

 

Pélmonostort kerestük fel először, ahol az elején még kedvesen fogadtak minket, körbevezettek az épületben is. Aztán az óvoda-részlegnél az igazgató utasítására az utunkat állták, majd maga az igazgató kért fel minket távozásra. Mindezt azután, hogy láttuk, a bölcsődei csoportszoba teljesen üres, míg a 2 óvodai szobából egyben van élet: 3-4 kisgyerek és egy óvónő volt bent. Próbáltuk megtudni az igazgatótól, hány óvodásuk van, illetve, hogyha több mint 3-4 gyerekről van szó, akkor a többiek hol vannak most, de nem kaptunk választ.

Miután elhagytuk a hatalmas létesítményt (a pélmonostori kulturális központ egy magyar óvodából, egy magyar könyvtárból és egy 150 fős rendezvényteremből áll, továbbá kialakítottak a Liszt Ferenc utca irányába egy parkot illetve két játszóteret is, valamint 68 parkolóhelyet), elindultunk a kb. 40 percnyire található Szentlászló és Kórógy települések felé.

Táblák2

Tagóvodák Szentlászlón és Kórógyon –  az épületek kapuját bezárták, mire odaértünk

Ott már felkészültek az érkezésünkre, és minden kaput bezártak. Így kívülről csak annyit láttunk, hogy valami élet azért van az intézményekben. Szentlászlón még a napellenzőt is lehúzták a csoportszobák ablakán (szakadó esőben), amikor másodszor kerültük meg az épületet, de előtte csak egy üres termet láttunk. Kórógyón pedig két autó, pár színes gyerekkabát és néhány esernyő árulkodott arról, hogy vannak az épületben.

Természetesen nem volt célunk gyerekeket videózni, csupán azt szerettük volna megtudni, értelmesen költi el a Fidesz-kormány a magyar adófizetők pénzét vagy sem. A helyiek szerint egyébként a 7900 fős Pélmonostorban nagyjából 400 magyar nemzetiségű lehet, Kórógy viszont önmagában mindössze 400 fős. Így felmerül a kérdés, mennyire éri meg ekkora létesítményeket építeni magyar közpénzből Horvátországban. Szentlászlón egyébként annyit sikerült kiderítenünk, hogy nagyjából 10 gyereket szoktak látni az udvaron játszani.

Szöveg és fotók: Katus Eszter — Videó: Katus Eszter, Pápai Gergely

Nyitókép: Hadházy Ákos a pélmonostori magyar óvoda mögött, háttérben a csoportszobák. Átlátszó fotó

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42