aranyélet

Kilógott a 200 milliós csodaszarvas az MNB telkéről, a medve meg túl nehéz volt

A Magyar Nemzeti Bank ingatlanos cége 1 milliárd forintért négy állatszobrot rendelt még 2020-ban Szőke Gábor Miklóstól, a kormány egyik kedvenc szobrászától. Két alkotást azonban még mindig nem állítottak fel, mert néhány probléma adódott a helyükkel. A 200 milliós Csodaszarvas talapzata ugyan elkészült, de a szikláról ugró állat kilógott volna a telekhatárról. A közel 200 milliós medve és a bika súlyát az alatta lévő mélygarázs födéme nem bírta volna el, így azt meg kellett erősíteni. A közbeszerzési értesítő szerint a blamák miatt összességében 19,5 millió forinttal drágultak a költségek. Az MNB-Ingatlan Kft. arról tájékoztatta lapunkat, hogy a csúszás miatt 10,5 millió forint extra tárolási díjat fizettek ki a szobrász cégének. A hibák javítását és a szobrok parkoltatását az adófizetők állták.

Szeptember elején a 444 szúrta ki, hogy a Fidesz egyik kedvenc szobrásza, Szőke Gábor Miklós közzétette az „égig érő”, arany bevonatú csodaszarvas látványtervét. Az alkotást Budapesten, a Széll Kálmán térnél lévő volt Postapalota (ma már Buda Palota) udvarán állítják majd fel. A Széll Kálmán teret díszítő épület jelenleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában áll, itt működik jelenleg a pénzmúzeum. Az ingatlanfelújítást elég sok titkolózás övezi, vizsgálati jelentésekből derült ki, hogy a beruházás mindennel együtt közel 50 milliárd forintba kerül.

„A magyarok lélekvezető állatát egy bronz szikla tetejére képzeltem el, hogy szarvasteste, amelyet többezer hajlított «aranyszőr lemezből» alkottam meg, egybefonódjon az éggel, és éjszaka csillagképként ragyogjon” – írta Facebook-oldalán a művész.

A „lélekvezető” szarvast természetesen az adófizetők fizetik, mint ahogy az MNB-Ingatlan Kft. által vett festményeket, és a 2020-ban rendelt másik három szobrot is. A közbeszerzési értesítő szerint a négy szobor eredeti költsége 6,5 millió forint híján eléri az 1 milliárd forintot:

A Csodaszarvas és az Arany dinamikája a Krisztina körút 6. szám alatt lévő Buda Palotát, a másik kettő pedig a kicsit arrébb lévő, Krisztina körút 55. szám alatti, MNB számára felújított ingatlant díszíti. Az oroszlánok már az aulában lógnak, a medve és a bika az épület előtt kap majd helyet. Az arany dinamikája című szobor a palota Széll Kálmán tér felőli alagút bejáratánál látható.

A közbeszerzési értesítőben több szerződésmódosítást találtunk, amik arról tanúskodnak, hogy a helyszínek kivitelezésénél banális hibákat vétettek. A bakik miatt összességében 19,5 millió forinttal drágultak a költségek.

Két szobrot még mindig nem állítottak fel: a műhelyben lévő szarvas darabjait szeptember elején a HírTv stábjának mutatta meg a szobrász, miközben a háttérben a medve és a bika látszódott. Az eredeti szerződések szerint már tavaly át kellett volna adni a helyszíneken a szobrokat. Az utóbbi időben a szobrász más kormányszimpatizáns lapnak is nyilatkozott, de mindenhol elfelejtette megemlíteni a felmerült problémákat.

A Csodaszarvas kilógott a telekhatárról

Az eredeti szerződés szerint a csodaszarvas szobrot legkésőbb 2021.11.20-ig kellett volna a helyszínen átadni. Ezt a dátumot először 2022 júniusára tolták, amit szintén nem tudtak tartani, így az átadás október végére csúszott. A problémát az okozza, hogy a szobor megépítéséhez a 11 méteres magassága miatt (a bronz szikla 6,5 méter, a rajta álló csodaszarvas 4,5 méter magas) építési engedély kell.

Az ugró szarvas teste a művészi koncepció szerint azonban már kilógna a telekről, időközben pedig rájöttek, hogy ez nem lesz okés a hatóságoknak. Mindezt feketén-fehéren leírják a szerződésmódosítás során a közbeszerzési értesítőben:

„A Csodaszarvas műalkotás tárgyában a Felek rögzítik, hogy a szobor talapzata elkészült, azonban a művészi koncepció szerint a műtárgy a telekhatárról kilógna. A műalkotás továbbá 6 méternél magasabb és ebből következően önálló építési engedély kötelezettség alá esik. A Felek rögzítik, hogy az építési engedély megszerzésére irányuló eljárás akkor kezdhető meg, amennyiben a műalkotás nem lóg ki a telekhatárról, ezért a Megrendelői feladat körébe eső talapzat átépítése szükséges.”

A Csodaszarvas szobor látványterve (forrás: Szőke Gábor Miklós / Facebook)

A látványtervek alapján beazonosítható, hogy a szobor a Várfok utca és a Vérmező út sarkán lesz, a villamosalagút mellett. Az ugró szarvas teste viszont már kilógott volna az utcára, ami már nem az MNB-telek része, hanem közterület.

A medve és a bika súlyát nem bírta volna el az alatta lévő mélygarázs födéme

„A szobor mérete és súlya okán a park alatti mélygarázs födémszerkezet megerősítése és bizonyos mértékű átalakítása vált szükségessé, azonban ezek a munkálatok még nem kezdődtek meg. A felek rögzítik azt is, hogy fent jelzett statikai probléma megoldását szintén szolgálni hivatott szobor alapzatának a teherelosztási pillére is megrendelésre került, annak kivitelezése azonban még folyamatban van” – írják az értesítőben a medvés-bikás szoborral kapcsolatban.

Megkerestük az MNB ingatlanos cégét, hogy mely szobroknál kellett plusz tárolási költséget fizetni. A válaszukból kiderült, hogy a csodaszarvas plusz 9 és fél hónapot állt a szobrász műhelyében, akinek a cége ezért nettó 4 millió 750 ezer forintot kapott. Tájékoztatásuk szerint a szobor felállítása folyamatban van.

Az MNB cége azt írta lapunknak, hogy a Medve-Bika harca csoport miatt szintén 9,5 hónapra eső tárolási díj megfizetése történt, ami – pont, mint a csodaszarvasnál – mindösszesen 4 millió 750 ezer forint volt, és ennek a szobornak a felállítása is folyamatban van.

Az Arany dinamikája szobrot a közműhelyzet akadályozta

„A Buda Palota épületének felújításával összefüggésben az építtető a Csaba utcai átjáró kivitelezését is elvégzi. A kivitelezési munkákat ütemterv szerint 2020.05.18-án kellett volna megkezdeni. A közműfeltárások során kiderült, hogy a közművek nem a Széll Kálmán tér megvalósulási tervei szerinti nyomvonalakon helyezkednek el, és új kábelek is elhelyezésre kerültek. A Várfok utcai közműhelyzet miatt a Várfok utca teljes lezárására és a kiviteli tervek módosítására volt szükség” – olvasható az értesítőben.

Az Arany dinamikája szobor esetében két hónapra 1 millió forintot fizettek a tárolásért. A szobor tavaly ősszel került a helyére, és végül Robogásra keresztelték el.

Az Oroszlán szoborcsoporthoz nem volt áram

„A műtárgy megvilágítását és villámvédelmi bekötését a Vállalkozó nem tudta teljesíteni (…) A kivitelezőnél – nyilatkozata szerint – a kiállások kivitelezése azért maradt el, mert tavasszal a covid járvány okozta megbetegedések miatt a koordinációt szervező – és egyúttal a projektben érintett – szakemberek nem tudták a szükséges feladataikat elvégezni, így a munkakoordináció időben eltolódott, ami a tárgyi szobor elektromos bekötési kiállásainak a kiépítését is érintette” – szerepel az értesítőben.

Az MNB tájékoztatása szerint egyedül az Oroszlán szoborcsoportnál nem kellett fizetni a tárolásért, és azt már tavaly nyáron felállították.

Összesen tehát 10,5 millió forint extra tárolási díjat fizettek ki a szobrász cégének.

Verseny már nincs, csak megbízás

Szőke Gábor Miklós cégét, az általa 50%-ban birtokolt Dante Birodalom Kft.-t az elmúlt években több milliárd forint értékű állami megbízásokkal látták el. A fenti négy szobor ugyan megjelent a közbeszerzési értesítőben, azonban nem volt semmilyen verseny, ugyanis a szerződés „célja egyedi művészeti alkotás ajánlatkérő általi megszerzése” volt, ezért „kizárólag egy meghatározott gazdasági szereplővel köthető meg”.

A Dante Birodalom Kft. 2021-ben kiugróan jó évet zárt. A cég nettó árbevétele 1,12 milliárd forint volt, ami közel négyszerese a 2020-as 285 milliónak. Az adózott eredmény 2021-ben 479 millió forint volt, így a cég megötszörözte a nyereségét 2020-hoz képest, amikor „csak” 94,7 milliónyi hasznot termelt.

Titkolták, de kiderítettük: 300 millió forintért készült el hat állatszobor a vadászati kiállításra | atlatszo.hu

Tavaly ősszel rendezték meg az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást, amire összesen hat állatszobrot készített Szőke Gábor Miklós kormánykedvenc szobrász. Mivel nem lehetett tudni, hogy mennyibe kerültek a szobrok az adófizetőknek, úgy döntöttünk tavaly október elején, hogy megpróbáljuk kideríteni az összeget. A vadászati kiállítást szervező, Egy a Természettel Nonprofit Kft.

Szőke Gábor Miklós neve onnan lehet ismerős, hogy ő alkotta meg a tavalyi Vadászati Világkiállítás 10 tonna hullajtott agancsból készült híres kapuját és egyéb állatszobrokat is. Ezeknek árát nem verték nagy dobra, hónapokba telt, mire kiderítettük, hogy a kiállításra készült hat állatszobor összesen 300 millió forintba került az adófizetőknek.

Magyarországon számos sportlétesítmény előtt is állnak szobrai Szőke Gábor Miklósnak, a legismertebb talán a Groupama Aréna előtt szárnyaló Fradi Sas.

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: A Csodaszarvas szobor látványterve (forrás: Szőke Gábor Miklós / Facebook)

 

 

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42