nemzeti együttműködés rendszere

Több tízmilliárd forint hitelt adott eddig az állami Eximbank a Tungsramnak

118,9 millió euró, vagyis közel 45 milliárd forintnyi jelzálogot jegyzett be az Eximbank Zrt. 2021 őszén a Tungsram Operations Kft.-nél. A cég a napokban jelentette be, hogy megválik 1600 dolgozójától, és állami segítséget kér. A kormány stratégiai partnere 2018-as megalakulása óta 21,7 miliárd forint veszteséget termelt.

Megszünteti a hagyományos lámpagyártást a Tungsram, elküld 1600 dolgozót – ezt maga a cég közölte 2022. április 27-én az MTI-vel . Az állami hírügynökség szerint „a 125 éves magyar exportvállalat csak így tudja megőrizni versenyképességét a világpiacon. A tervezett lépések 1500 ember munkájának megmentését jelentik.” Majd felidézték, a tulajdonos Jörg Bauer a Zalai Hírlap április 9-i számában úgy nyilatkozott: a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, csak az azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé a történelmi magyar márka további működését.

A Tungsram Operations Kft.-t 2018-ban alapították, egyetlen tulajdonosa Jörg Bauer. Az index.hu tavaly májusban készített interjút vele, akkor azt írták, hogy „a Tungsram ugyanis hosszú, 125 éves utat járt be a forradalmi újításig, és bár voltak nehézségek, bökkenők, sőt, egy időre még a nevét is elvesztette – 1989-től a General Electric (GE) leányvállalataként üzemelt –, most újra önálló, független cégként viszi a magyar tudást a világ legtöbb pontjára. Ebben pedig kulcsszerepe van Jörg Bauer elnök-vezérigazgatónak, aki 2018-ban megvette a GE európai, közel-keleti, afrikai és törökországi fényforrás- és globális autólámpa-üzletágát, egyúttal visszahozta a köztudatba a Tungsram nevét is.”

Már a kezdetektől állami pénz került a rendszerbe

Már az alapításkor beszállt az állam a cégbe. A Tungsram Operations Kft.-t 2018. február 1-jén jegyezték be, a Hitelbiztosítéki nyilvántartás szerint az állami tulajdonú Eximbank Zrt. 2018. június 03-án 84 millió eurós, az akkori 322 forintos árfolyamon mintegy 27 milliárd forintos első ranghelyű egyetemleges jelzálogjogot jegyzett be.

A Tungsram hitelei a 2018-as beszámoló szerint 34 milliárd forintot tettek ki, az évet 4,7 milliárd forintos veszteséggel zárták. A beszámoló szerint 14 milliárd forint követelés került a könyvekbe, vagyis az Eximbank Zrt. keretszerződéséből ennyit hívtak le.

A cég elődje, a GE a cégiratok szerint a cégértéken túl 500 millió forintot hagyott abban a cégben, amibe bepakolta a lényegi vagyonelemeket, és amit ismeretlen összegért eladott Bauernek. A Tungsram Operations Kft. létrehozása már nemzetgazdasági jelentőségű volt, erről tanúskodik a cégbíróságnak küldött irat, mely szerint kérték a soron kívüli eljárás lefolytatását. Még 2018 decemberében stratégiai megállapodást is aláírt a kormány a céggel.

Kormányzati segítséggel jegyezték be a céget.

Gigantikus veszteségek kormányzati támogatás mellett

2019 és 2020 sem volt jobb év a Tungsram Operations Kft.-nél: 2019-ben 9 milliárd, 2020-ban 8 milliárd forint volt a veszteség, miközben a teljes kötelezettségállomány 57 milliárd forintra nőtt.

Közben a magyar állam újabb pénzt ölt a cégbe. „A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a HIPA Nonprofit Zrt. Versenyképesség-növelő Támogatási Programja keretében 282 millió forintot kapott a Tungsram, amelyet egy modern üvegfeldolgozó üzem kialakítására fordít zalaegerszegi gyárában” – áll a cég honlapján.

Azt is írták, hogy „a támogatás nem csak a munkahelymegtartást segíti, hanem ennek keretében olyan fejlesztéseket tud a cég megvalósítani, amelyek erősítik a Tungsram szerepét a színesüvegbúra gyártásban tapasztalható globális versenyben”. Az ünnepségen Szijjártó Péter külügyminiszter is részt vett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója kezet fog a magyar kormány és a cégcsoport közti stratégiai partnerségi megállapodás aláírása után a Tungsram központi irodaházában 2019. január 7-én (forrás: MTI/Bruzák Noémi)

A 2020-as év a koronavírusról szólt, a cég beszámolójában viszont azt írták, hogy „a Társaságnál 2020 üzleti évben a koronavírus járvány következtében kialakult helyzet hatására a vevői rendelésállományok csökkentek, áruink vevőkhöz történő eljuttatása esetenként megnehezült, a beszerzési lehetőségek megváltoztak. A megváltozott körülmények ellenére, a szükséges gazdálkodásra vonatkozó intézkedéseknek a meghozatalával a Társaság a termelési és értékesítési tevékenységét a járványügyi helyzetben is folytatni tudta. Leginkább az autólámpa piacon érzékelhető értékesítési volumencsökkenést, az egyéb területeken ( alkatrész, prémium termékek) jelentkező, előző időszakhoz képest megnövekedett vevői igények részben kompenzálták. A 2021 üzleti évre vonatkozó tervek az értékesítés 2020 üzleti évhez viszonyított növekedését vetítik előre. A már lezárt 2021 Q1 eredmény ezt a várakozást alátámasztja.”

A 2021-es beszámoló még nem érhető el, a cég állami pénzkérése viszont a lejáró hitelek miatt érdekes. A 2020-as beszámolóban még azt írták, egy közel 15 milliárdos forgóeszközhitel a hitelmoratórium miatt 2022 márciusában válik esedékessé. A cég az OTP-vel faktoring szerződést kötött 25,6 milliárd forint értékben.

2021-ben a cégvezető még úgy látta, hogy „az üzleti terv alapján a nyereséges működésből fakadóan megvan a 2021-es működési költségekre a fedezet, és jelenleg elérhető információk alapján nincs szükség többlet fedezet bevonására. A Társaság pénzügyi stabilitása biztosított, így a vállalkozás folytatásának elv teljesülésével kapcsolatban nem látunk lényeges bizonytalanságot.”

Olcsó kínai, amit a Tungsram is vásárolt, növekvő hitelek

2022 áprilisában az Indexnek Jörg Bauer már arról beszélt, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot. A cikkben az is szerepel, hogy „egy hagyományos izzó önköltsége hatvan százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest az energiaárak növekedésének eredményeképpen. Ezt az áremelkedést nagyon nehéz átadni a vevőknek, akiknek az olcsó kínai LED-lámpák megvásárlása kedvezőbbnek tűnhet.”

De a Tungsramnak sem ismeretlenek az olcsó kínai LED-lámpák. A 2019-es vagyonleltár szerint közel 1 milliárd forintért vásároltak a Xiamen Yankon Energetic Lighting Co. Ltd.-től, ami épp olcsó kínai LED-lámpákat gyárt.

A Hitelbiztosítéki nyilvántartás szerint az Eximbank Zrt. 2008-as 84 millió eurós jelzálogbejegyzése 2021-re 118,9 millió euróra, vagyis közel 45 milliárd forintra hízott.

Kerestük az állami bankot, hogy a cég nyilatkozata (miszerint „az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, csak az azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé a történelmi magyar márka további működését”) hogyan érinti a hitelt, azokból mennyi a követelés. De banktitokra hivatkozva nem válaszoltak.

A Tungsram Operations Kft.-nek is írtunk, hogy hogyan tervezik a továbbiakat, mi lesz az állami hitelekkel, onnan sem kaptunk választ.

A Tungsrammal vizsgáltatja a kormány, hol lehetne nukleáris fűtőelemgyárat létrehozni Magyarországon | atlatszo.hu

Bár a kormány már 2012-ben meghirdette a „keleti nyitás” politikáját, a magyar céges szektor nem igazán volt vevő az orosz kapcsolatokra, ez meglátszik a romló kereskedelmi adatokon. Eközben azonban az állam hatalmas összegekért kötött üzleteket orosz partnerekkel.

Segesvári Csaba

Közreműködött: Sarkadi-Nagy Márton. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Szijjártó Péter külügyminiszter és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója 2020. október 28-án.

Megosztás