Nemzeti Együttműködés Rendszere

Tízszeresére drágult a kézilabda-Eb a tervekhez képest, kormányközeli építőcégek profitálnak

Az Átlátszó számításai szerint eddig nettó 131 milliárd forintba került a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság az adófizetőknek. Ehhez képest Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke 2018-ban még arról beszélt, hogy a kontinenstorna összesen 10-15 milliárd forintos beruházást igényelhet Magyarországon. A tervezett összeg azonban 3 év alatt közel tízszeresére nőtt, az eseményhez kapcsoló beruházásokból pedig eddig főként kormányközeli vállalkozások profitáltak.

Támogatási kampány

A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság rendezési jogát Magyarország és Szlovákia kapta meg. Bár eredetileg nem számoltak nagy összegekkel – Kocsis Máté, Magyar Kézilabda Szövetség elnöke 2018-ban 10-15 milliárd forintot emlegetett – már most látszik, hogy a végösszeg bőven meghaladja majd a 100 milliárd forintot.

Első lépésként a kormány már a megrendezéséhez szükséges létesítményfejlesztés előkészítésére is 3,4 milliárd forintot hagyott jóvá 2019 tavaszán. Ezt pedig ennél jóval jelentősebb összegek követték hamarosan.

Az Európa-bajnokság 2022. január 13-án kezdődik, a magyarországi meccseknek több város ad otthont, a döntőt pedig a 20 ezer fő befogadására alkalmas Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnokban rendezik meg január 30-án. A fővárosi csarnok már javában épül: a gigantikus méretű létesítmény ára nettó 78,7 milliárd forint. Ez azonban nem a teljes összeg, csak a kivitelezés.

Kevesebb fa, több beton: így fest most a Népliget melletti százmilliárdos kézilabdacsarnok

A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságra készülő csarnok az elmúlt félévben látványos fejlődésen ment keresztül. Már jól kivehető az épület ovális formája, kialakították a lelátókat, és félig elkészült a tetőszerkezet is. A kormány szerint Budapest jól jár a sok új zöldfelülettel, azonban a műholdfelvételek mást mutatnak: a telken letarolták a fák nagy részét.

A létesítményt a Középülettervező Zrt. nettó 995 millió forintért tervezte meg, a mérnöki előkészítési munkálatokat pedig nettó 1,6 milliárd forintért az Óbuda-Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt. végezte. A sportcsarnokhoz a telket 13,6 milliárd forintért vette meg az állam külföldi tulajdonban lévő gazdasági társaságoktól, de még így is sikerült 1,7 milliárd forintot megspórolniuk, mert a telket övező önkormányzati területeket ingyen adta át Ferencváros akkori fideszes vezetése.

A kézilabda eb-re készülve Tatabányán is folynak a munkálatok. A Napi.hu beszámolója szerint az ottani új csarnok hasznos alapterülete meghaladja majd a 19 ezer négyzetmétert, amelyből a küzdőtér közel 3 ezer négyzetmétert tesz ki. A teleszkópos mobil letátókon 2500, a vasbeton lelátókon 3543 ülés lesz, az utóbbiból 454 a VIP hely, és 100 a sajtónak fenntartott, amelyekhez asztal is jár. A beruházás nettó 18,5 milliárd forintba kerül, plusz ehhez jönnek még a nettó 2,7 milliárdos földmunkák.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége 2,7 milliárdért hordhatja el a földet a tatabányai sportcsarnoknál

A járvány sem állíthatja meg a 2022-re tervezett kézilabda eb-hez kapcsoldó létesítmények építését. A beruházások rendületlenül folynak, és pénz is mindig akad a látványos épületek kivitelezésére. Az egyik csarnok Tatabányán épül, a munkálatokat a felcsúti Fejér B.Á.L. végzi konzorciumban. Most a földmunkákkal kapcsolatos tendert is ők nyerték el.

Szegeden szintén új csarnok épül: a Pick Aréna alapozási munkálatai a Felső-­Tisza-parton tavaly ősszel befejeződtek. A kézilabdacsarnok 8300 férőhelyes lesz, „emellett egy legalább 80 fős konferenciaterem, négy edzőterem, valamint két bemelegítőterem is épül. A kézilabda-utánpótlásra is gondoltak, ezért kialakítanak egy akadémiai, kollégiumi részleget is” – emlékeztetett a megyei lap. A beruházás összege nettó 27,4 milliárd forint.

A harmadik fejlesztés Debrecenhez kapcsolódik, és épp a napokban hirdettek benne eredményt. A Debreceni Főnix Csarnok épületének felújításáról „az ajánlatkérő számára előre nem látható események által kiváltott rendkívüli sürgősség, az irányelvben megállapított szigorú feltételekkel összhangban (…) hirdetmény közzététele nélküli” tárgyalásos eljárásban döntöttek – áll az uniós közbeszerzési értesítőben.

A létesítmény ugyanis a Kézilabda Európa Bajnokság egyik helyszíne, ezért az állami tulajdonú Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK), mint ajánlatkérő – a „kézilabdatörvény” alapján – jogosult az ilyen típusú eljárás lefolytatására.

„A Debreceni Főnix Csarnok épülete egy meglévő, használatban lévő ingatlan, vegyes rendeltetésű, multifunkcionális sportcsarnok. Az épülettel szembeni többlet cél fogalmazódott meg, miszerint az épületnek (az alaprendeltetésének megtartása mellett) meg kell felelnie a 2022. évben megrendezendő férfi kézilabda Európa-bajnokság feltételeinek, alkalmasnak kell lennie az Európa-bajnokság csoportmeccsinek lebonyolítására.” Ezért szükségessé vált a létesítmény korszerűsítése.

A nyertes vállalkozónak többek között feladata lesz:

  • az épület felkészítése a 2022-es férfi kézilabda EB-re, az ezzel összefüggő korszerűsítés és egységes belsőépítészeti és grafikai arculat megteremtése,
  • a homlokzati fémfelületek felületkezelése, sérült vakolatok javítása, egyéb homlokzati felületek tisztítása/felújítása (23 450 m2),
  • a vizesblokkok korszerűsítése,
  • a sztáröltözők korszerűsítése,
  • egy nézőtéri megfigyelőrendszer kialakítása a jelenlegi kamerarendszer bővítésével,
  • korszerű wifi hálózat kialakítása,
  • rendszámfelismerő rendszer (sorompókhoz),
  • és a teljes belső világítás cseréje is.

A beruházás végleges összértéke nettó 1 899 998 980 forint.

 

 

 

A 2022-es férfi kézilabda-Eb magyarországi létesítményeire fordított összegek (milliárd forint)

A kézilabda eb-hez kapcsolódó fejlesztések eredetileg a Veszprém Arénát is érintették volna. A kormány azonban végül úgy ítélte meg, hogy a Veszprém Aréna bővítése nem lenne gazdaságos: a tíz évesnél alig régebbi csarnok bővítése ugyanis többe kerülne, mint egy teljesen új megépítése. (A megvalósíthatósági tanulmány nagyjából 39 milliárd forinttal számolt.) Ezért a létesítmény 5170-ről 8000 fősre bővítése elmarad.

Orbán Viktor barátja jól járt

Ahogy a focistadionok építésével, úgy a kézilabda csarnokok felhúzásával is főként a kormányközeli vállalkozások profitálnak.

A legnagyobbat jelent esetben a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. kaszálta, amely elnyerte a Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnok kivitelezését. A 20 ezer fő befogadására alkalmas aréna a IX. kerületben, a Volán buszpályaudvar melletti telkeken, a Gyáli út és az Üllői út között épülhet fel. A Market nettó 78,7 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, bár először nettó 153,9 milliárdra lőtte be az árat.

 

Nettó 78,7 milliárd forintért építi a 20 ezer fős sportcsarnokot a Market a kézilabda EB-re

Nettó 78,717 milliárd forintért a Videoton-tulajdonos Garancsi István cége, a Market Zrt. építheti meg a 2022-es kézilabda Európa-bajnokságra tervezett multifunkcionális sportcsarnokot – derül ki az uniós közbeszerzési értesító legfrissebb számában megjelent tájékoztatóból.

 

A Market többségi tulajdonosa a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István. Az üzletember érdekeltségei az elmúlt években számtalan állami pénzből finanszírozott munkát nyertek el. A Market felel például a Pannon Park, azon belül a Biodóm kivitelezéséért is. Azt a tendert 32,7 milliárd forintért nyerték el, azonban nagy botrányt kavart, hogy a költségek akár 63 milliárdra is ugorhatnak. De Garancsi cége húzhatja fel a Mol Nyrt. új székházát és egy négycsillagos esztergomi szállodát is.

Az Opten adatbázisa szerint a Market Építő Zrt. nettó árbevétele 2018-ban 138,5 milliárd forintra rúgott, 2019-ben pedig már 188,7 milliárd forint lett. A cég 2018-ban 6,8 milliárd forint, 2019-ben pedig 7,1 milliárd adózott eredményt ért el. Ebből a nyereségből 5,3 milliárd forint osztalékot vettek ki legutóbb a tulajdonosok.

Garancsinak korábban főként csak az ingatlanpiacon és a fociban volt jelen, de mára már több iparágban is vannak érdekeltségei. Az üzletember körül 114 vállalkozást számolt össze az Átlátszó 2018-ban: akkor voltak cégei a pénzügyi szektorban, az építőiparban, a reklámiparban, a szerencsejáték-bizniszben, és az online pénztárgépek körül is.

Már csaknem 400 cég köthető Mészáros Lőrinchez, Garancsi Istvánhoz, és Andy Vajnához

Bankok, hotelek, kaszinók, gyárak, tévék, újságok, reklámcégek, építőipari és mezőgazdasági vállalatok – szinte nincs olyan terület, ahol Orbán Viktor három fontos gazdasági háttéremberének ne lenne valamilyen érdekeltsége. Mészáros Lőrinc az elmúlt évben majdnem megduplázta vállalkozásai számát, Garancsi István cégei szárnyakat növesztettek, és Andy Vajna is szépen gyarapodik.

 

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége is befutott

Az új tatabányai csarnokot Mészáros Lőrinc gyermekeinek cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. építheti meg konzorciumban az Építő-és épületkarbantartó Zrt.vel nettó 18,5 milliárdért, a földmunkákat pedig önállóan végezheti nettó 2,7 milliárdért.

Ebből is látszik, hogy nemcsak Orbán Viktor régi barátja, Mészáros Lőrinc, de az ő gyermekei is tehetséges üzletemberek. Mészáros Ágnes, Mészáros Beatrix és ifj. Mészáros Lőrinc 2015 júniusában alapította meg a Fejér-BÁ.L. Zrt.-t. A cég már abban az évben nettó 1,1 milliárd forint árbevételt, és 65,3 millió forint adózott eredményt ért el. 2017-re a 10,2 milliárdos forgalom mellett 798 millió forintra nőtt a haszon, és – ahogy azt az Átlátszó akkor kiszámolta – a cég napi egymillió forintnál is több nyereséget termelt.

Tizenhét milliárdra csökkent a Mészáros gyerekek cégének éves forgalma tavaly

Átlátszó blog Kövess minket, vagy lépj velünk kapcsolatba! Csökkent a Mészáros-gyerekek cégének éves nettó bevétele tavaly: a 2018-ban elért 22,8 milliárdos forgalom helyett „csak” 17 milliárdos forgalmat bonyolított – derül ki a Zrt. éves beszámolójából. A Fejér B.Á.L. adózott eredménye is kevesebb lett: 5,6 milliárdról 1,5 milliárdra csökkent.

Ám még ez is eltörpült a 2018-as adatokhoz képest. A cég éves nettó árbevétele ugyanis 2018-ban 22,8 milliárd forintra nőtt, míg az adózott eredménye 5,68 milliárdra emelkedett. Ez a tendencia ugyan 2019-ben megtorpant, de az azóta elnyert közbeszerzéseknek is köszönhetően (például a felcsúti Endresz György Általános Iskola építése 4,5 milliárd forintért) valószínűleg a 2020-as mérlegük sem lesz szomorú látvány.

Ha állami tender, akkor WHB

Természetesen ebből a kézi EB-ből sem maradhatott ki a közbeszerzések egyik nagy sztárja, a West Hungária Bau Kft. (WHB). A cég a Szegedi Kézilabda Csarnok tervezéséért és kivitelezéséért felel nettó 27,4 milliárdért.

A WHB értékesítésének nettó árbevétele a 2015-ös 25 milliárd forintról 2019-re 61 milliárdra nőtt, és bár a nyeresége a 2018-as, nettó 50 milliárdos forgalom mellett termelt 7,3 milliárd haszonról 2019-ben 4,4 milliárdra csökkent, a tulajdonosok így is 1,7 milliárd forint osztalékot vettek ki belőle.

A biatorbágyi székhelyű építési vállalkozás bevételeinek jelentős részét állami beruházások teszik ki, vagyis tetemes közpénz vándorol a céghez. A WHB csak 2019-ben 17 állami közbeszezést nyert el, de tavaly is legalább hatot behúztak.

Többek között ők építkeznek a Városligetben: mélygarázst építenek 7,6 milliárdért, emellett a dubaji világkiállításra szánt 10,6 milliárdos magyar pavilon felhúzásában is érdekeltek, de érintettek a szegedi és a soproni uszoda kivitelezésében, és benne voltak a vizes vb egyes projektjeiben, valamint a Bozsik stadion építésében is. Emellett a közelmúltban ők végezték a járványkórház építését Kiskunhalason, konzorciumban Mészáros Lőrinc ZÁÉV-jével.

Közel kétmilliárdos osztalékot vettek ki a tenderkedvenc WHB-ból a tulajdonosok

Az utolsó napon adta le éves beszámolóját a közbeszerzések egyik nagy sztárja, a West Hungária Bau Kft., vagyis a WHB. A cég értékesítésének nettó árbevétele tavaly 50 milliárdról 61 milliárdra nőtt, és bár a nyeresége csökkent, a tulajdonosok így is 1,7 milliárd forint osztalékot vettek ki belőle.

A WHB többségi (80%) tulajdonosa Paár Attila, aki korábban az Eliosban megvásárolta Tiborcz István miniszterelnöki vő tulajdonrészét. A Forbes legfrisebb összeállítása szerint Paár Attila a 41. leggazdagabb magyar 35,7 milliárd forintos vagyonával.

Futottak még

A NER-cégekhez képest jelentősen kisebb megbízást kapott a kézilabda-EB projektjeiben a Hunép Építőipari Zrt., amely a debreceni Főnix Csarnok felújítására kiírt tenderen egyedüli ajánlattevő volt. A zrt. nettó 1,9 milliárdért végezheti el a munkálatokat.

A cég éves forgalma 2018-ban és 2019-ben is bő 14 milliárd forint volt, az adózott eredménye pedig 827, majd 579 millió forint. A zrt. tulajdonosa a Szinorg Universal Vagyonkezelő Zrt., amelyet több magánszemély birtokol. A Hunép is jól szerepel egyébként a közbeszerzéseken: elnyerték a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház felújítását 9,6 milliárd forintért, és a Fabó Éva Sportuszoda felújítását is 2,2 milliárdért egy budapesti céggel közösen.

Arról, hogyan profitálnak az állami tenderekből a kormányközeli cégek, már korábban is írtunk.

Kormányközeli cégcsoportokat hízlalnak a folyamatosan dráguló állami óriásberuházások

Összegyűjtöttük a leglátványosabban dráguló állami építkezéseket az elmúlt évekből: ehhez hivatalos közléseket, és a közbeszerzési értesítőben található szerződéseket használtunk fel. Munkánkat hátráltatta, hogy néhány beruházás ára szinte folyamatosan emelkedik, újabb és újabb fejlesztések drágulását jelentették be, miközben számoltunk. Végül 42 beruházásnál álltunk meg, amelyek összesen nettó 570 milliárd forinttal drágultak az előzetesen becsült árhoz képest.

 

Katus Eszter

Címlapkép: Az épülő kézilabdacsarnok 2020 decemberében (Átlátszó).

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42