Cikkek

Földön fekvő emberbe rúgott a Jobbik soproni önkormányzati képviselője

 

Kínos helyzetbe került a Jobbik: két soproni politikusát, köztük elsőrendű vádlottként a párt civilben altatóorvosként dolgozó önkormányzati képviselőjét, Dr. Bendes Zoltánt is elítélték egy erőszakos bűncselekmény miatt. A 2015-ös ügyben idén májusban született ítélet: garázdaság és testi sértés miatt jogerősen 300 ezer, illetve 160 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a jobbikosokat.

Sem Bendes, sem a szintén bűnösnek talált politikustársa, a helyi Jobbik Ifjúsági Tagozatát szervező Jakabfi László nem fellebbezett az első fokú verdikt ellen, hanem elfogadták azt. Az ügyészség viszont súlyosbításért fellebbezve vitte tovább az ügyet másodfokra, esetükben felfüggesztett börtönbüntetést kérve. A perben egyetlen személy fellebbezett: a harmadrendű vádlott, aki az eljárás során végig ragaszkodott ártatlanságához, de végül őt is elítélték – az ő ügye most harmadfokon van, a Kúriánál.

A harmadrendű vádlott nevének elhallgatását kérve volt csak hajlandó nyilatkozni nekünk, így riportunkban álnéven, „Andrásként” szerepeltetjük. Az ügy áldozatának tartja magát: azt állítja, hogy Dr. Bendes és politikustársa támadt rá egy szórakozóhely előtt részegen, ők kezdték el bántalmazni, miközben ő csak védekezett, aztán menekült. De a két jobbikos politikus, továbbá a velük szórakozó társaságból további három személy üldözőbe vették, és mikor már a földre került, akkor is tovább bántalmazták.

Hogy az ügy még kacifántosabb legyen: a harmadrendű vádlott és Dr. Bendes Zoltán ugyanazon a munkahelyen dolgozott a bűncselekmény idején. Bendes ma is a soproni önkormányzat képviselője, vádlott-társát azonban –  aki szociális ügyintézőként dolgozott a Polgármesteri Hivatalban – a verekedés után nem sokkal, még jóval az elsőfokú ítélet előtt elbocsátották. Az elbocsátás hivatalos indoka nem a verekedés volt, Andrásnak azóta egzisztenciális gondjai vannak, jogi tanulmányait abba kellett hagynia.

A harmadrendű vádlott korábban maga is Jobbik-szimpatizáns volt: 2010-ben a párt által delegált  számlálóbizottsági tag volt a választásokon. Mindennek azért van jelentősége, mert a két Jobbik-politikus azt állította: az erőszakba torkolló konfliktus kiváltó oka az volt, hogy „András” politikai nézeteik miatt sértegette, provokálta őket. Emberünk viszont ezt tagadja.

Aznap mind a harmadrendű vádlott, mind az orvos-politikus Bendes Zoltán egy-egy nagyobb társasággal szórakozott Sopron belvárosában. Az egyik szórakozóhelyre akartak volna bejutni, de az már zárva volt. Ekkor a harmadrendű vádlott elmondása szerint Bendes Zoltán és Jakabfi László, akik ittasak voltak, hangosan kiabálni, szitkozódni kezdtek amiatt, hogy nem engedték be őket a helyre, ahol záróra volt.

“Ekkor jegyeztem meg a velem lévőknek, hogy egy jobbikos politikus kulturáltabban is viselkedhetne, nem ilyen faszszopó módon.” – idézi fel riportalanyunk. Ezt a megjegyzést Bendes Zoltánék is meghallották, és elindultak, hogy a beszólást számon kérjék. Az ezt követő történésekre az ellenérdekelt felek másképp emlékeznek.

Az ítéletben rögzített tényállás szerint a szóváltásos-dulakodásos adok-kapok kölcsönös volt ugyan, de Bendes ütött először.  A harmadrendű vádlott és Bendes „szóváltásba keveredtek, majd a szóváltás dulakodássá fajult, ennek során kölcsönösen lökdösték egymást. I. r. Dr. Bendes Zoltán ököllel nagy erejű ütést mért az arcára, ami az első négy fogát találta el”. Ezután a megtámadott férfi  „egy alkalommal ökölbe szorított kézzel orron ütötte I. rendű Dr. Bendes Zoltán vádlottat, aki az ütés következtében a földre esett.”

Ezt látva Dr. Bendes Zoltán helyszínen lévő lánytestvére „a további dulakodást meg akarta akadályozni, ezért I. és III. r. vádlott közé lépett, azonban III. r. […] vádlott egy alkalommal, nyitott tenyérrel, dulakodás közben arcul ütötte. Így a lány az ütés következtében a földre esett.” – rekonstruálja a történéseket a bírósági ítélet.

Ekkor a harmadrendű vádlott társaságából megpróbáltak a férfi védelmére kelni, de a másik oldal volt túlerőben, s hamar fölébük kerekedtek, még egy ember a földre került. Ezt támasztja alá a szórakozóhely biztonsági őrének a vallomása is: “A II. r. vádlott, a magas, aki fellökte azt az embert, és még lent a földön kétszer megütötte. Az I. rendű vádlott az alacsony, aki a földön kétszer belerúgott. A III. r. vádlott az, aki félre volt állva az Erzsébet utca és a Deák tér sarkán. Gyakorlatilag úgy tudom, hogy vele volt problémájuk. A magas vörös védte meg őt.”

A biztonsági ember tehát azt mondta, hogy Bendes volt az, aki megrúgta András társaságának egyik földön fekvő tagját. A harmadrendű vádlott a tanúvallomást tévő őr szerint már nem volt olyan állapotban, hogy megvédje önmagát. “A III. rendű vádlott “be volt szarva”, elnézést, ott állt arrébb. Még azt sem védte meg, aki őt megvédte.”

Megkerestük, nem is egyszer az I. rendű vádlottat, Bendes Zoltánt is, hogy fejtse ki álláspontját az üggyel kapcsolatban. De Bendesnek az önkormányzat honlapján feltüntetett (illetve egy korábbi ügyben általa megadott) e-mail címére küldött levekre nem jött válasz. Kérdéseinket feltettük a Jobbiknak is. A párt sajtóosztálya válaszokat ígért, de végül ők sem reagáltak.

Egyedül Jakabfi László válaszolt a kérdéseinkre, több levélben is kifejtve álláspontját: “16 éves barátunk, és Dr. Bendes Zoltán húgának a megtámadásával kezdődött az egész incidens. Szó szerint egy 30-35 éves férfi leütötte Zoltánt, utána a húgát, aztán elfutott. Természetesen a védelmükre keltem, fizikai bántalmazás azonban nem történt részünkről. Apró dulakodás volt, és erős szóváltás.”  – állítja Jakabfi.

Bendes társasága fiatalkorú tagjának megtámadását a bírósági vallomások nem támasztják alá. (Korábban, a két társaság egy-egy tagja – köztük az említett fiatalkorú – valóban összeszólalkozott, de abból még semmiféle erőszak nem lett.) A szórakozóhely biztonsági embere tanúként Bendes Zoltán azon állítását is cáfolta, hogy a harmadrendű vádlott ütésétől eszméletét vesztette volna. “Eszméletét vesztett személy nem volt ott. […] Én ilyet, amit az I. r. vádlott mond, nem láttam. Még távolról sem. […] Eszméletét vesztett személyt nem láttam, mert akkor mentőt hívtam volna. Régóta dolgozom az éjszakában, dolgoztam mentőnél és betegszállításnál is.” – vallotta a tanú.

A bírósági iratok és a térfigyelő kamerák felvételei azt a verziót támasztják alá, hogy a harmadrendű vádlottat a két Jobbik-politikus, Dr. Bendes és Jakabfi a társaságuk három másik, hozzájuk csatlakozó tagjával üldözte, aztán közülük Jakabfi „a Széchenyi tér Domonkos templom előtti szakaszán érte utol, ahol lábát összeakasztva felrúgta.”

Miután a férfi a földre került, „I. r. Bendes Zoltán vádlott futtában fejbe rúgta, majd II. r. Jakabfi László vádlottal még többször megrúgta, illetve megütötte. A bántalmazást csak a helyszínre érkező ismerőseik közbelépésének hatására fejezték be” – szögezi le az ítélet.

Riportalanyunk nem érti, hogy ezek után – a másodfokon is 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott Bendes Zoltán, illetve a 160 ezer forintra büntetett Jakabfi László mellett  – miért kapott ő is 160 ezer forint büntetést? András szerint a térfigyelő kamerák felvételeiből, a tanúvallomásokból, a nyomozás tényeiből, de a bírósági ítéletből is az derül ki, hogy Bendes támadt rá, ő csak védekezett. S támadói erőfölényben, létszámbeli túlsúlyban voltak.

Szerettük volna megismerni az ügyben a Magyar Orvosi Kamara területileg illetékes helyi szervezete, valamint a Dr. Bendes Zoltánt foglalkoztató soproni Erzsébet Kórház véleményét.

„Az Etikai Bizottságnak nincs hivatalos tudomása arról, hogy Dr. Bendes Zoltán orvossal szemben milyen büntetőeljárások folytak, illetve folynak, illetve azokban mely bírósági döntés(ek) születtek, ahogyan arról sem, hogy a megjelölt személy követett-e el olyan magatartást, amely hivatásetikai szabályszegés gyanúját veti fel.” – válaszolta megkeresésünkre Dr. Pohárnok László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete Etikai Bizottságának elnöke.

A kórház részéről Dr. Korányi László megbízott főigazgató csupán ennyit válaszolt megkeresésünkre: “Dr. Bendes Zoltán szakorvos jelölt munkatársunkkal kapcsolatban hivatalos megkeresés, értesítés nem érkezett, így nyilatkozni nem áll módunkban.”

A harmadrendű vádlott igazságtalannak tartja, hogy miközben a közszereplő Bendes Zoltán az ítélet után is zavartalanul politizálhat Jobbik-színekben, illetve orvosként is tovább praktizálhat, őt már a bírósági döntés, illetve a vádemelés előtt elbocsátották önkormányzati állásából.

“A hivatalos indok az volt, hogy romlott a teljesítményem, holott ugyanúgy végeztem a munkám, mint korábban. Bizonyítani persze nem lehet, de valószínűnek tartom, hogy a történtek miatt bocsátottak el.”  Erre rákérdeztünk Fodor Tamás soproni polgármesternél, de választ ezúttal sem kaptunk.

Dr. Bendessel, az ő jogerős ítéletével kapcsolatban a városvezető kicsit bőbeszédűbb volt. “A levelében is említett üggyel kapcsolatban  városunk  képviselő testülete a következő rendes közgyűlésen, várhatóan szeptemberben foglalkozik majd.  A FIDESZ-KDNP frakció szintén erre a közgyűlésre alakítja ki álláspontját.” – mondta.

Kapcsolódó cikkeink

Altatóorvosként dolgozik a cigányozó Jobbik-képviselő

Feltörték az N1TV főszerkesztőjének gmailjét, a rendőrség inkább nem nyomoz

A tiszavasvári polgármester nem tudja nélkülözni a Jobbik “integrációs szakértőit”

Generációváltás a holdudvarban – feltérképeztük a Jobbikhoz kötődő civil szervezeteket

Wass Albert rovásírással: itt a Jobbik pártalapítványának szerződéslistája

Papp László Tamás

Megosztás