Cikkek

Több tucat károsult, legalább egymilliárd forintos kár, gyanúsított viszont egy sincs az IBH Depo-ügyben

 

Mintegy 320 millió forintot húzott le egy üzletemberről az a férfi, akinek a befektetési szolgáltatásaival kapcsolatban nyomozás folyik már több hónapja. Az eddig ismert kárérték egymilliárd forint körüli, de az ügybe bevont magánnyomozók szerint elérheti a másfél milliárdot is. A privát kopók furcsállják, hogy a hatósági vizsgálódás több mint fél év elteltével is csak odáig jutott, hogy házkutatásokat tartottak az IBH Depo Zrt.-nél, de gyanúsítottja még mindig nincs a rendőrségnek.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

 

Több tucat károsult, nagyjából egymilliárd forintos kár, de ennél többre is rúghat az összeg, amit az IBH DEPO Zrt. a sértettektől egy kecsegtető befektetési ajánlattal beszedett, ám soha nem adta vissza nekik. Fél évnél hosszabb ideje tart az eljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon gyanúsítás és zár alá vétel nélkül, ami miatt a feljelentők attól tartanak, hogy a még megmaradt vagyon is eltűnik, s nem fogják őket kártalanítani. Az ügyről már korábban is beszámoltunk:

Sokan ráfaragtak a banki jelzáloggal terhelt ingatlanokkal trükköző cég ellenállhatatlan ajánlatára

Kimentheti a vagyonát a sértettek félelme szerint az IBH DEPO Zrt. vezetője, Szabó Zoltán, akitől nagyjából egymilliárd forintot várnak vissza ügyfelei, akiknek a piaci árnál olcsóbb ingatlanokat ígért a befektetésükért cserébe. A feljelentésekben ugyan a sértettek arról számoltak be, hogy a cégvezetővel szerződtek, a Budapesti Rendőr-főkapitányság mégis ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást az ügyben. A vállalkozó az Átlátszónak azt mondta, mindent megtesz, hogy tartozásait rendezze. Tovább az előző cikkre.

A sértettek közül többen magánnyomozót fogadtak, közülük egyik sem érti, hogy miért totojázik ennyit a rendőrség. Akad olyan privát kopó, aki ezt a szakmai hibánál többnek tartja, és furcsállja a hatóság hozzáállását. Egyikük megosztotta saját kutakodásának eredményét szerkesztőségünkkel.

Beetetés hamis közjegyzői igazolással

A tabáni elit teniszklubban elegyedett szóba egy tehetős üzletemberrel az egyik tag, és rögtön beajánlotta unokatestvérét, mondván tuti bizniszeket tud hozni. Az illetőt Jesztl Jánosnak hívják, és Németországban tönkrement cégek olcsón megszerezhető ingatlanjait vásárolta fel. Az üzletembernek megtetszett a lehetőség, és mintegy 70 millió forinttal beszállt az üzletbe. Az átadott összegről kapott egy német közjegyző által kiállított átvételi elismervényt.

Egy idő után a vállalkozó kíváncsi lett a kinti ingatlan-portfóliójára, ám amikor tavasszal kiutazott Németországba, azzal kellett szembesülnie, hogy egyetlen háza és lakása sincs, a közjegyzői okirat pedig hamisítvány. Azon nyomban feljelentést tett a német rendőrségen, ahol Jesztl ellen kiadták a körözést. A kárvallott üzletember emellett magánnyomozót fogadott, a Kémfogó Detektív és Információvédelmi Iroda vezetőjét.

„Nem csoda, hogy a férfi eltűnt, ugyanis információim szerint több, az éjszakai élethez kapcsolódó veszprémi vállalkozót is lehúzott összesen 400 millió forinttal. Miután pedig nem tudott elszámolni a pénzzel, állítólag egy hétig fogva is tartották. Ezt követően vált kámforrá, és most talán már külföldön lehet” – számolt be a magánnyomozó az Átlátszónak arról, mit derített ki.

Képbe kerül az IBH DEPO

Elmondta a magánnyomozó azt is, hogy ügyfelét az IBH DEPO Zrt. vezetőjével, Szabó Zoltánnal is összeismertették, és miután azzal kecsegtették, hogy olcsóbban tud megvenni olyan ingatlanokat, amelyeket bankok visszavettek hiteleket bebukó személyektől, ráharapott a bizniszre.

„Abban állapodtak meg, hogy az ingatlanok először az IBH DEPO nevére kerülnek, majd onnan az üzletemberére, aki fél tucat ingatlanra tette le az előleget. Mindezt úgy, hogy a szerződés Jesztl János és az IBH DEPO között jött létre. Egyébként volt olyan ingatlan, amely átkerült a cég nevére, de aztán a cég vezetőjénél kötött ki.”

A magánnyomozó szerint közel 279 millió forintot, illetve a már említett 125 ezer eurót, összesen mintegy 320 millió forintot csaltak ki az üzletembertől.

Nyomoz a rendőrség és az ügyészség, az MKB nem nyilatkozik

Mint azt megírtuk, a jelentős értékre elkövetett csalás gyanúja miatti nyomozás az V. kerületi kapitányságról július végén került át a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Osztályára. Az áttételről szóló rendőri határozat szerint nagyjából félmilliárd forint kár ért 29 ügyfelet. Úgy tudjuk, további 500 millió forintot tesz ki három olyan ügyfél kára, akik nem panaszolták be a céget a hatóságnál. Újabb károsultak miatt a tényleges kár akár ennél nagyobb is lehet.

A BRFK legfrissebb tájékoztatása alapján a nyomozásnak még nincs gyanúsítottja, de október 5-én több helyszínen házkutatást tartottak, a sértettek pontos számának és a kár nagyságának a tisztázása folyamatban van. A nyomozás határideje jelenleg december 1., amely meghosszabbítható. A BRFK mellett a Fővárosi Főügyészség is vizsgálódik az ügyben a szerződéskötéseknél eljáró ügyvéd tevékenysége miatt, akit a Budapesti Ügyvédi Kamara már kizárt tagjai közül, és felfüggesztették jogi tevékenységét.

Több sértett az MKB Bankot is megkereste, mert annak a nekik ígért ingatlanokra bejegyzett jelzálogjoga volt. Elterjedt, hogy az IBH DEPO ügyvezetőjének neje az MKB alkalmazottjaként segíthette párját: információkat adott neki a nem teljesítő hitelekről, és a bank által visszavett ingatlanokról. Az Átlátszónak az MKB bank- és üzleti titokra hivatkozva nem nyilatkozott. Az IBH DEPO vezetője azt mondta nekünk, hogy az egyik „befektető” miatt került bajba, és mindent megtesz, hogy tartozásait rendezze.

Kapcsolódó cikkeink

Sokan ráfaragtak a banki jelzáloggal terhelt ingatlanokkal trükköző cég ellenállhatatlan ajánlatára

A feljelentőnél dolgozott az MKB Bank által kezdeményezett büntetőeljárás ügyésze

A terézvárosi ingatlanpanamában odakozmált cég kártérítést kap és ismét megvásárolhatja az Andrássy úti palotát

Több tucat érpataki ingatlant szerzett meg az Orosz Mihály Zoltán által vezetett “jótékonysági szervezet”

A Közgép-vezér és fidesz-közeli ügyvédek luxusingatlanokat vásároltak Uruguayban

Befektető vagy bulldózer? Arie Yom-Tov ingatlanüzletei Budapesten I.

Befektető vagy bulldózer? Arie Yom-Tov ingatlanüzletei Budapesten II.

Egyre rosszabbak a károsultak kilátásai

A sértettek között akad olyan, aki beteg gyermeke örökségét, 150 millió forintot bízott az IBH DEPO-ra, és a teljes összeget elbukta. Az illető a magánnyomozó tudomása szerint azért nem tett feljelentést, mert azt mondták neki, hogy ebben az esetben semmit nem lát viszont az összegből.

„Eddig nem tudtam rávenni a hölgyet, hogy tegyen feljelentést, mert anélkül nem kerül be a követelése a listára, és nem lát viszont belőle egy forintot sem akkor sem, ha esetleg valami csoda folytán kiderülne, hogy még megvan a pénz és kifizetik belőle a károsultakat. Most viszont mégis hajlandó lesz a rendőrséghez fordulni, mert a cég vezetője továbbra sem törleszti a tartozását.”

A magánnyomozó megjegyezte azt is, hogy első megbízóját a nyár óta nem éri el.

„Arra gondolok, hogy valamilyen módon megállapodott az IBH DEPO vezetőjével. Aki egyébként, amikor kérdőre vontam, soha nem tagadta az előszerződések megkötését, de mindig azt hajtogatta, hogy semmiről nem tehet, mert Jesztl János őt is átverte.”

A Magyar Idők nemrég megírta, hogy a Fővárosi Törvényszék elrendelte az IBH DEPO Zrt. felszámolását. A cikk szerint a felszámolást az egyik károsult kezdeményezte, akinek 15,5 milliós tartozását az IBH DEPO több írásbeli felszólítást követően sem egyenlítette ki, pedig nem vitatta a kérdéses összeget, valamint a tartozás jogszerűségét. A bírósági végzés szerint az IBH DEPO elismerte a szerződéses ügyletet, valamint azt is, hogy fizetésképtelen.

Részletek az egyik magánnyomozó által készített környezettanulmányból

„Autói, öltözködése, külső megjelenése is tehetősséget, jól menő üzletvitelt és életszínvonalat közvetít a környezete felé. Vélhetően a már évekkel ezelőtt kialakított életvitele, melyhez mindenképpen jelentős anyagi bevétel szükséges, napjainkban is meg kívánja tartani, abból nem enged. Annak ellenére, hogy már harminc éve nem lakik Gencsapátiban, még most is több Cégbírósági hivatalos anyagban e szülői címet adja meg állandó lakhelyéül, ahol ő már nem elérhető.”

„Szabóról megállapítást nyert, hogy évekkel ezelőtt több ingatlan forgalmazással és biztosítás közvetítéssel kapcsolatos tevékenységi körrel, társtulajdonosként cégeket alapított. A cégei, melyek 2014 év végéig rendben működtek 2015-re fizetésképtelenné váltak, illetve a már folyamatban lévő ügyeleteket sem tudták végig vinni, az előlegként befizetett összegeket sem tudták visszafizetni. Számos, nevezettel kapcsolatban álló ügyvédi iroda a náluk letétbe helyezett összegekkel sem tudott elszámolni, így több ügyvéd kénytelen volt a praxisát megszüntetni vagy szüneteltetni.”

„Az ott dolgozók határozott véleménye és benyomása volt ezzel kapcsolatban, mintha nevezett alapos okkal félne és tartana valamitől, bár ennek okát nem ecsetelte a vagyonvédelmi cég dolgozói felé. Külön kérése volt, hogy minden esetben tájékoztassák őt arról, hogy ki és miért akar hozzá felmenni. Ezeket a látogatásokat a portások – az érkező személyeket látva – üzleti találkozónak minősítették. Az ismeretek szerint a lakását irodaként is használja, kiemelt bizalmas üzletfeleit láthatóan itt fogadja.”

„A portások elmondták, hogy az elmúlt egy évben már legalább három alkalommal a NAV munkatársai is hivatalos eljárás keretében – 2-2 fővel – személyesen keresték fel őt itt. A portások a kérésének megfelelően feltelefonáltak neki, mire a NAV egyik munkatársa átvette a portástól a telefont, beszélt vele pár mondatot, majd felmentek nevezett lakására. Itt egy általában, szűk órát tartózkodtak minden esetben, majd távoztak.”

Az IBH DEPO Zrt. 2015-ös üzleti évére vonatkozó pénzügyi adatai nem láthatóak az Opten céginformációs rendszerben, az viszont igen, hogy húsz végrehajtás van a társasággal szemben folyamatban. A cég 2014-ben alakult át zrt.-vé: a jogelőd kft. abban az esztendőben mintegy félmilliárdos nettó árbevételt ért el mínusz 55 millió forintos adózott eredménnyel, míg az azt megelőző évben 753 millió forintos árbevétel mellett 15 millió forintos adózott eredményre tett szert.

Az IBH DEPO ügyvezetője a zrt.-n kívül még három társaságban érdekelt: az Aver Invest Kft.-ben, a Garalbi Kft.-ben és a Garalbi Estate Agency Kft.-ben. Az utóbbi cégből a vállalkozó a nyáron lépett ki. A társaságokra végrehajtásokat jegyeztek be.

Az IBH DEPO károsultjai által felfogadott magánnyomozók nem értik a rendőrség tétlenkedését. Hangsúlyozták, hogy a meglévő vagyont mielőbb zár alá kellett volna venni, ami csak akkor válik lehetségessé, ha van már az eljárásban gyanúsított. Májusban az egyik privát kopó még úgy vélekedett, hogy a rendőrség csupán nehézkesen működik, de ahogy telt az idő, egyre inkább érthetetlenné vált számára, hogy miért nem intézkedik a rendőrség aziránt, hogy egy ekkora kárértékű ügyben bebiztosítsa a károsultaknak a még meglévő vagyont.

Bár a sértettek a feljelentéseikben az IBH DEPO cégvezetőjét személy szerint megnevezik, mégis a mai napig ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.

Csikász Brigitta

Frissítés (2016. november 30.): Meggyanúsították a cégvezetőt

Cikkünk megjelenése után a Budapesti Rendőr-főkapitányság a következő közleményt adta ki: „A rendőrség kezdeményezte annak a férfinak az előzetes letartóztatásának indítványozását, aki 70 személyt csapott be. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Sz. Zoltán 48 éves budapesti lakos – egy zártkörűen működő részvénytársaság képviselőjeként – 2013 márciusa és 2016 márciusa között összesen 70 személyt tévesztett meg oly módon, hogy számukra olyan ingatlanokat ajánlott áron alul megvételre, amelyek banki hitelét az előző tulajdonosoknak nem állt módjukban fizetni. A férfi a sértettekkel előszerződést kötött, amely alapján a vásárlók a vételár egy részét vagy egészét megfizették a cég számára. Sz. Zoltán azt ígérte, hogy az előlegként, illetve a vételárként kapott összegből megvásárolja a hitellel terhelt ingatlanokat, azonban ez már az előszerződések megkötésekor sem állt szándékában. A férfi szándékosan megtévesztette a vásárlókat és ezzel közel másfél milliárd forint kárt okozott nekik. A 48 éves férfi lakcímén a rendőrök 2016. november 29-én házkutatást tartottak, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya üzletszerűen jelentős kárt okozó csalás bűntett miatt folytat eljárást. A rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.

 

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42