A helység kalapácsa

Gigantikus yachtkikötő épült a Balatonon, a szomszéd strandon félméteres az iszap

 

Balatonfenyvesen 2016 májusában átadták a 800 millió forint uniós támogatásból épült Fenyves Yacht Klubot és a hozzá tartozó hajókikötőt. A szomszédos strandot elárasztotta az iszap. Videóriport.

 

tamogatoi_800_450

 

Balatonfenyves közel kétezer lakosú üdülőtelepülés a tó déli partján. Mint minden Balaton menti település vezetése, a fenyvesiek is szerettek volna egy olyan turisztikai fejlesztést, ami a vendégeket odavonzza a településre.

Az Előny Kft. egyik tulajdonosa, akinek Balatonfenyvesen is van üdülője, már 1997-ben megkereste a polgármestert, hogy egy yachtkikötőt álmodott a településre. A tervezési és engedélyeztetési folyamatok után elkezdődött az építkezés.

Deák Gábor, az Előny Kft. tulajdonosának neve az ÁNTSZ laborhálózatának erősen vitatott privatizációja és az egri Hospinvest-ügy révén lett ismert a magyar nyilvánosságban. A kikötő építéséhez nagy valószínűséggel a Matolcsy érdekkörbe tartozó NHB Bank adhatott hitelt, mivel a pénzintézetnek jelzálogjoga van bejegyezve a Fenyves Yacht klubra és a hozzá tartozó kikötőre.

A 2014. őszén kiadott vízjogi létesítési engedélyt már 2015. tavaszán módosították úgy, hogy törölték belőle azt a fontos természetvédelmi követelményt, hogy csak a vegetációs és ívási időszakon kívül (ősszel és télen) lehet a tómeder területén munkálatokat végezni.

Az építkezés gőzerővel folyt 2015-ben. 2016 május 12-én Halász János, a Fidesz frakció szóvivője jelenlétében átadták a kikötőt, és a hozzá tartozó yachtklubot. Az átadás után, a júniusi ottjártunkkor még látszólag folyt az építkezés.

 

Gigantikus yachtkikötő épült a Balatonon, a szomszéd strandon félméteres az iszap from atlatszo.hu on Vimeo.

 

A kikötő építése alaposan felkavarta az állóvizet a településen. A kikötő ellen a helyiek aláírásgyűjtést indítottak, a Lehet Más a Politika pedig több feljelentést tett természetkárosítás miatt. Az első feljelentés miatt a rendőrségi nyomozás 2015 augusztus 24. és október 24. között zajlott, de az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

A zöldek azzal érveltek, hogy a kikötő építésének megkezdésekor hatályos Balaton-törvény szerint a tóban új építményt nem is lehetett építeni. A beruházó erre azt mondta, hogy a törvény végrehajtási rendelete lehetőséget ad a kivételekre.

Azóta a Balaton-törvényt megváltoztatta a kormánypárt. A törvényi változtatást többen úgy értékeltek, hogy zöld lámpát adott a kormány a Balaton szétveréséhez. Az LMP újabb feljelentést tett természetkárosítás miatt 2016 tavaszán. A rendőrség ismét elrendelte a nyomozást, arról további információt a nyomozás végéig nem ad ki.

A sekély vízben épült hosszú móló a balatoni iszap áramlását is megváltoztathatja. A balatonfenyvesi kikötő építésének megkezdése után nagy mértékű iszaposodás jelent meg a Balatonfenyvessel szomszédos Balatonmáriafürdőn 2015 szeptemberében.

Áramlástani szakkérdés, hogy a kikötőnek van-e köze a szomszédos terület eliszaposodásához. Az tény, hogy az 1970-es évek óta nem vizsgálják tudományosan az iszap áramlását a Balaton egészében. Az is tény, hogy az utóbbi években nem végeztek iszapkotrást Balatonmáriafürdőn.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2016 áprilisában a máriafürdői helyzet miatt kialakult országos médiafigyelem hatására vizsgálatot indított. A vizsgálat eredményéről még nincs információ. Balatonmáriafürdőn a szakhatóság egyetértésével a vizsgálatok elvégzéséig nem kezdik meg az iszap kotrását, hanem egy 70 méteres mólót építettek, hogy a strandolók be tudjanak menni a tóba.

A beruházásról megkérdeztük a balatonfenyvesi polgármestert is. Lombár Gábor, a település független polgármestere azt mondta az Átlátszónak, hogy felelősen kijelenti, hogy nem a kikötő miatt indult el az iszaposodás a szomszédos strandon.

A térség országgyűlési képviselője, Móring József Attila már óvatosabban fogalmazott:

“Azt az elméletet, amely szerint a balatonmáriai iszaposodást a balatonfenyvesi kikötőépítkezés okozta, egyelőre sem kizárni, sem megerősíteni nem lehet, erre majd a kutatások adhatnak választ.“

Vágó Gábor

Videó: Baranya Ákos

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42