Cikkek

Már az EBESZ próbál közvetíteni a kormány és a jogvédő civilek közt

Sok szempontból szürreális konferencián vettünk részt, de legalább megkérdezhettük Csepreghy Nándortól, hogy mit gondol a „Hadd osszak ma magamnak” törvényről.

Az elmúlt héten az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet varsói székhelyű Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája szervezett konferenciát azért, hogy az „Iránymutatás az emberi jogi jogvédők védelméről” című, általa összeállított dokumentum szövegét és szellemét terjessze, illetve párbeszédet indítson a kormányzati intézmények és a civil jogvédők közt. (Az eseményről kiadott angol nyelvű sajtóközlemény itt olvasható.)

Valószínűleg kevesen hitték volna pár éve, hogy egy ilyen konferencia helyszíne Budapest, tárgya elsősorban a magyar kormány közelmúltban tett lépései és retorikája lehet, maga az angol nyelven készült dokumentum pedig az orosz mellett magyarul lesz először fordításban elérhető.

Mi magunkat annak ellenére nem gondoljuk és nem is nevezzük jogvédőnek, hogy az Átlátszó küldetésének egyik legfontosabb része az információszabadság és a hozzá kapcsolódó politikai alapjogok érvényesítése. Ennek ellenére úgy kerülünk egy, a jogvédők védelméről szóló konferenciára, hogy az EBESZ a nemzetközi emberi jogi dokumentumokkal összhangban jóval tágabb értelemben használja ezt a kifejezést, mint az a magyar közéletben szokás: szerintük szervezeti formától és foglalkozástól függetlenül bárki jogvédő, így jogvédelmi tevékenysége védelmet érdemel, aki békésen és az emberi jogok egyetemlegességét elismerve lép fel mások emberi jogainak érdekében.Így többek közt a Transparency Internationalhoz hasonlóan a szervezők minket is meghívtak olyan szervezetek közé, mint az Amnesty International vagy a Helsinki Bizottság.

Korábbi cikkeink a norvégbűnözésről

Elkészült a KEHI norvégjelentése, jöhetnek a koncepciós perek

Nemzetközi szerződések zárják ki a KEHI vizsgálatát a Norvég Civil Alap ellen

A Piszkos Tizenháromra vadászott a rendőrség az Ökotársnál és a Demnetnél

A MIÉP tagja és képviselőjelöltje volt a KEHI norvégügyi főnyomozója

Itt az Ernst & Young jelentése a Norvég Civil Alap átvilágításáról

Nem kell Norvégia pénze, ha nem Lázár János oszthatja

Az EBESZ koncepciója az lett volna az eseménnyel, hogy terepet ad a meghívott, jórészt a norvég alapos kormányzati fellépéssel és a hozzá kapcsolódó retorikai offenzívával valamilyen formában érintett civil szervezeteknek arra, hogy egy közös javaslatcsomaggal álljanak elő a Miniszterelnökségtől és minisztériumoktól a KEHI-n át a Legfőbb Ügyészségig terjedő kormányzati meghívottak felé. Ez ugyan végül – arra tekintettel, hogy a kormányzati politikai álláspontot képviselni hivatott vezetők a tervezett időpontban már nem lettek volna elérhetőek, így menet közben a teljes program átalakult – elmaradt, de egy rövid konzultációra azért a Miniszterelnökség államtitkári szintű képviselete mellett sor került.

Egészen pontosan az elsősorban tevékenységüket és a partneri együttműködést elnehezítő– az EBESZ irányelveivel természetesen ellentétes – megbélyegző kommunikációt sérelmező civil szervezetek Csepreghy Nándornak, a Miniszterelnökségnek az ügyben magát sarkos nyilatkozatokkal észrevetető helyettes államtitkárának válaszait hallgathatták meg.

A feladatkörében eleve csak a norvégügyi vizsgálatok, illetve általában a civil támogatások tekintetében érintett Csepreghy azonban nem osztott meg olyan információt, ami a hivatalos kormányzati állásponthoz képest újdonságot jelenthetne. Az NCTA-s ügyeket tisztán egyedi, részben államközi, részben a kormányzat szerint jogsértést elkövetett szervezetekkel fennálló vitás ügyeknek tekintve reagált, a civil szervezetekkel szembeni általános offenzív kommunikációt nem kommentálta, a rendszerszintű felvetéseket pedig – az eseményre külön meg nem hívott – Latorcai Csabához, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkárának érintettségére tekintettel hárította. Ígérete szerint a következő hetekben Latorcai vezetésével folyhat majd formális, immár kétoldalú egyeztetés az ügyben.

Viszont ha már ott voltunk, akkor nem álltuk meg, hogy a norvég konfliktusban a támogatások átláthatóságával és diszkriminációmentességével érvelő helyettes államtitkár véleményét ne kérdezzük meg a költségvetési saláta állami támogatásokat érintő módosításairól. Az ebben az esetben kifejezetten reményt keltő válasz az volt, hogy a benyújtott törvényjavaslat nem tükröz végleges kormányzati álláspontot, illetve azzal a Miniszterelnökség nem ért egyet. Módosító javaslatot egyelőre nem látunk ugyan, de ehhez – elcsodálkozva azon, hogy hogyan mehetett be egy ilyen súlyú ügy két kulcstárca közötti vitával érintve – annyit tudunk egyelőre hozzátenni, hogy akkor hajrá, Miniszterelnökség’

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Megosztás